Nincs szánalmasabb, mint amikor valaki nem találja a helyét. Természetesen az ember, élete kezdeti szakaszában keresi ezt a helyet; de mivel mindennek rendelt ideje van (Prédikátor 3), ezért előbb-utóbb meg kell azt a helyet találni, ahol magunkra, feladatunkra, a másikra és Istenre találunk. Milyen szánalmas, ahogy Isten népe a többi nép között bolyong, mint a kóborló vadszamár: nem találja helyét, Istenét; pótlékok után koslat, bálványok, oltárok, népek és királyok kegyét keresi. Pedig olyan nagy ajándékot kapott ez a nép: kijelentést, vezetést, törvényt, biztos irányt és utat (12); - ő pedig tovább keres. Így aztán nem tudja teljesíteni szolgálatát a világban, hiteltelenné lesz, miközben önmagát emészti fel, és megtapasztalja életének hiábavalóságát.* De jó tudni, a mi munkánk, nem hiábavaló, ezért szilárdan állunk a helyünkön, az Úrban (1Korinthus 15,58).

Márk 15,6-15

483. dicséret

„Ha elhordom a köveket, - Máris újra nőnek még nagyobb hegyek. - De viszem, mint a többiek, - És káromkodok, vagy nevetek, - És azt akarom, amit nem lehet, - Érted és ellened, - Veled és nélkületek.” (LGT Sziszifuszi blues)

Szerző: refdunantul  2013.08.19. 04:00 komment

süti beállítások módosítása