Gyönyörű ez a bibliai fejezet, de nagyon nehéz. A király hódolatot kér; azt hogy boruljanak le előtte (11), mert aki nem ezt teszi, az halál fia. Rettenetes ez a „diktatúra”, de megfordítom, lehet-e szelíden és szeretettel vezetni bármiféle emberi közösséget. Ma különösen igaz, hogy az emberek határtalanul visszaélnek a szeretettel, még az egyházban is. Ahol erőt és szigort éreznek, ott félnek, és rendben-csendben végzik a dolgukat, a maguk helyén. Nagy kérdés, hogy létezik e köztes állapot a szabadság káosza és a félelmetes rend között? Ahol nem hódolnak, ott a következő pillanatban hódítanak? Ez nem változtat azon a tényen, hogy csak az Urat illeti tisztelet és hódolat, nem pedig szobrokat és embereket. Amíg azonban Isten országa nem teljesedett ki, addig a bűn - rontotta világban Isten szuverenitásának evilági hatalmakban is szükséges testet öltenie: mi ugyanis minden szeretettel és szelídséggel visszaélünk.*

Márk 10,17-34

167. dicséret

* Erre a „legtökéletesebb” paradigma Jézus Krisztus keresztre feszítése.  Ő azonban azért halt meg, hogy kaput nyisson az élő Isten felé, aki egyedül képes újjá szülni bennünket arra, hogy ne legyünk többé ilyen gyarlók, és ne éljünk vissza a jósággal, de ne hódoljunk semmiféle hatalmasság előtt; hanem az Urat tisztelve engedelmeskedjünk a felsőbb hatalmasságnak. Ha pedig tűzbe vetnek hitünkért, és halálosan megégünk, vigasztaljon, hogy Krisztusban már kihozott onnan (18). Égj csak el az Úrért, ne várj menekítő csodát ott, ahol éppen az a szolgálat lényege, hogy oda kell adni önmagadat!