Ma megint „rémtörténeteket” hallottam, hogy mit képes tenni egyik ember a másikkal, hogyan tartják sakkba egymást: főnök és beosztott, tehetős és „tehetetlen”, lelkipásztor és presbiter, hívő és „hitetlen”, keresztyén és nem keresztyén, egészséges és beteg, hogyan válnak bizonytalanná életek, egzisztenciák, idegrendszerek. Biztos kapaszkodó a mai Ige, áldott gyöngyszem: miért félsz halandó embertől, aki a fű sorsára jut, elfelejtetted alkotódat, az Urat? (12) Az Úr szabadítása örökre megmarad, igazsága nem rendül meg! (6) A legfontosabb ezt tudni, akinek ebben bizonyossága van, az az ember valóban az Úr népének tagja (16). Tehát nem kell félni senki emberfiától sem, ide értve a jelen és a jövő hatalmasait, pénzügyi és szellemi potentátjait, ide sorolva a bölcseket és a teológusokat is; mindazokat, akiktől, úgy tűnik, bármi módon függünk! Nem kell félni, elmúlnak, akár az ég és a föld. Egyedül az Úr igazsága és szabadítása marad meg, Krisztusban kijelentett és megvalósított, megváltó gondolata (6-16).*

Márk 1,1-8

296. dicséret

* Az Úr megtartja népének maradékát: ahogy megáldotta és megszaporította Ábrahám utódait, úgy fogja megvigasztalni és kihozni őket a fogságból, életüknek pusztaságát Édenné és örvendezéssé fogja formálni (1-3). Ezek az ígéretek azonban nemcsak Izráel népének maradékára vonatkoznak, hanem minden népre, nemzetre és szigetre. Az Úr szabadítása egyetemes: törvényét, örökkévaló rendjét minden nép világosságává fogja tenni; kegyelmes rendelése szerint (4-5).