A hazatértek névsora nekünk keveset jelenthet, azonban a benne szereplőknek bátorítást adott, amikor felfedezték benne saját nemzetségüket és városukat. Először a hazatérő vezetőket sorolták fel. Isten népe mindig megbecsülte, tisztelte a vezetőit; ez a tisztelet biztosította a rendet, az egységet, az összetartást, a megmaradást minden tekintetben. Ezután felsorolták számszerűen is összesítették a hazatérteket: 49897 fő. Így számon tartani egymást! Ez kedves az Úrnak! Még az állatokat is összeírták! Szent „leltár” ez. Az isteni rend itteni visszatükröződése. Babilon és Izráel között ezerötszáz kilométer volt a távolság. Nem jegyzik fel, hogy meddig tartott az út. Nem az emberi nehézségek kötötték le a figyelmüket, hanem a felülről kapott feladat. Nem panaszkodtak, ott hagyták a biztosat az Úrtól kapott feladatért. Tették a dolgukat!

1Korithus 2,6-16

19. zsoltár

Szerző: refdunantul  2013.02.28. 04:00 komment

süti beállítások módosítása