Itt konkrétan utal az apostol arra, hogy mi volt a kifogás ellene. A gyülekezetben kialakult „ellenzék” megkérdőjelezte, hogy Pál által valóban a Krisztus szól (2). Na ezt így nem mondták az apostol szemébe, és a háta mögött is finoman fogalmaztak, miszerint keresik annak bizonyságát, hogy Pál által valóban a Krisztus szól-e, vagy sem. Ismerjük ezt a módszert, amikor „szeretettel” teli finomsággal megkérdőjelezem a másik hitét, méregetem és egyben gyengítem azt. Egy általam igen tisztelt hívő testvéremről valaki azt az említést tette, hogy ő valóban komoly ember, de a hitben még csak „ezüst” és nem „arany”. Én azóta nem tudok ettől a megjegyzéstől szabadulni, és akárhányszor találkozom az illetővel, ez minden vele kapcsolatos áldott tapasztalatom ellenére ott munkál és rombol bennem, pedig küzdök ellene. Ha nem is adunk hitelt az ilyen megjegyzéseknek, akkor is munkálnak. 

Példabeszédek 6

3. zsoltár

Szerző: refdunantul  2012.06.25. 04:00 komment

süti beállítások módosítása