Éjszaka megébredtem. Az egyik televíziós csatornán református istentiszteletet közvetítést ismételtek éppen. A szószék magasan a gyülekezet fölött ékesedik, rajta az „árva pap” beszél, miközben a gyülekezeti tagok, amíg bírják, ágaskodó tekintettel, és „megtekert” nyakkal néznek fel a lelkészre. Lehetetlen ilyen térben nem „fölénnyel” prédikálni, és nem „ékesszólóan” beszélni. Személyes hangvétel, gondolati párbeszéd nem teremthető meg ilyen helyzetben, a távolság ridegséget sugároz, miközben valaki fent áll, a többiek felett. Az egész kommunikációs helyzet paradox, nem evangéliumi, annak ellenére, hogy az építészet szempontjából értékes templomterek teológiai üzenetet is hordoznak, de igehirdetésre, közösség építésére megváltozott világunkba alig alkalmasak. Pedig megnyerő szavak (4), és az emberi bölcsesség fölénye helyett a Lélek bizonyító erejére (4) van szükségünk, hogy együtt tekinthessünk fel a megfeszített Krisztusra (2), aki feltámadott a halálból.
4Mózes 33
77. zsoltár
 

Szerző: refdunantul  2011.03.23. 04:00 komment

süti beállítások módosítása