Gyönyörködöm egy színes fényképben, ami egy neves épületet ábrázol. Később ezt az épületet láthattam a valóságban is. Szép, de nem olyan lenyűgöző, mint a képen, mert a valóságban minden kiábrándítóbb ebben a világban, mint amit „képen” látva elképzeltünk róla. A megigazulás ez: Isten Jézus Krisztusra néz, mint a mi eredeti képünkre, és az Ő tisztaságán keresztül tekint ránk, az ő igazságát nekünk tulajdonítja, noha a valóságban nem vagyunk igazak és tiszták. Itt fogalmazta meg Pál először a hitből való megigazulást. A modern teológia újabban kritika alá veszi a Szentírásból táplálkozó legfontosabb felismeréseket, úgy mint a helyettes elégtétel, és a megigazulás üzenetét, pedig a mindennapi élet ma sem bizonyít mást, mint azt, hogy nincs gyarlóbb, és irgalmatlanabb lény az embernél, akinek minden gondolata és tette csak gonosz, azaz nem őszinte, nem önzetlen, nem szeretettel teli; az újjászületett ember más, nem azért mert tökéletes, hanem mert ő erre rádöbbent, ezért élete utolsó percéig küzd „régi emberével”, és csak a neki tulajdonított igazságból, azaz kegyelemből, hitből él.
3 Mózes 26,1-39
115. zsoltár