Többnyire fordítva szokott történni: amit hallunk másokról, az mindig csalódáshoz vezet, ha magunk is meggyőződünk a valóságról. Ha valakit megelőz a jó híre, az nagy felelősség, és rettenetes dolog: mert ilyenkor az emberek hamis illúziókat kezdenek szőni az illetőről, és ennek vége csak csúfos csalódás lehet. Ha a jó hír utáni személyes tapasztalat nem vezet azonnal csalódáshoz, az már tényleg „dicséret” – az Úrnak! Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor annyi minden kavarog az emberi lélekben: kíváncsiság, irigység, féltékenység, rosszindulat. Kellemetlen helyzet ez annak is, akinek a jó hírét keltik, és azoknak is, akik hallgatják. Van ebben az egészben valami bálványgyártóan istentelen. Ugyanakkor szükség van arra, hogy felfedezzük a másikban az értéket, még akkor is, ha hangzatosan nem keltik az illető jó hírét. Akiben pedig az Úr Lelke munkál, az emberi jó híresztelés által, vagy ellenére is felülmúlja azt, amit róla beszéltek, azaz hitelesen igazolja, hogy nem Ő, hanem a benne élő Krisztus az, aki cselekszik.
Róma 9,1-13
134. zsoltár
 

Szerző: refdunantul  2010.11.16. 04:00 komment

süti beállítások módosítása