Megváltozott világunkban nehéz a lelkészeknek. Társadalmi megbecsültségük is más, mint régebben; ugyanakkor lelki és hitbeli állapotuk nem áll arányban teológiai felkészültségükkel. Pedig hatalmas szolgálat vár rájuk, kívülről alig észrevehető, és mégis az egész embert igénybe vevő elhívatás ez. Salamon templomszentelési imádsága rájuk is gondol. Olyan ez az imádság, mint amikor egy sudár erdőben, mi, ezer nyűggel megkötözött városi emberek, végre friss levegőt szívhatunk. Ez az imádság krisztusi magaslatokig jut el, mert meghalad minden közösségi, etnikai, vallási hovatartozást, és csak embert lát; még az idegent is (32), akik a bűn, a betegség és a halál miatt egyformán nyomorultak, és egyformán megváltásra szorulnak. Ezért csúcspontja ennek az imádságnak, a szabadításért való könyörgés, amely Krisztusban adatik meg végérvényesen, és minden nép számára. Bárcsak lelkészeinket átjárná az Isten szabadító irgalma, hogy hitelesen élhessék és hirdethessék a világ elé Jézus Krisztust, és a nép is örvendezhessen az isteni jónak (41)!
Róma 7,1-13
437. dicséret