A kolontári és devecseri vörös iszap katasztrófa mindenkit megdöbbentett. Egyik ismerősöm kérdezte, hogy a Református Egyház miért nincs jelen a segítő szervezetek között? Nem értettem a kérdést, hiszen kezdettől fogva ott van szeretetszolgálatunk, és számos, tőlünk telhető módon folyamatosan próbálunk segítséget nyújtani a bajba jutottaknak. Az lehetséges, hogy a médiánk nem jó, hiszen mindig ugyanazokat a segélyszervezeteket mutatja a televízió. Mai Igénk jutott eszembe. Hányszor tolakszunk oda Isten dicsősége elé, eltakarva Őt, mert nem tudunk csendesen szolgálni. Jézus szerint adakozásunk titokban történjék, és ne magamutogatással. Korunk azonban elvárja, hogy ne csak becsületesek legyünk, hanem annak is látszódjunk; azaz ne csak adakozzunk, hanem lássák is, hogy adakozunk. Bárcsak Isten dicsősége mindig lehetetlenné tenné azt, hogy oda tolakodjunk elé. Mit ér a kikürtölt jó tett, ugyanakkor lehet-e tartósan szolgálni visszajelzés nélkül?
Róma 6,1-11
469. dicséret