A nyugalomhoz meg kell állni, el kell engedni egy időre a „földit”, és bele kell tekinteni az örökkévalóba. Az ünnepek az örökélet „előízei”. A „teljes nyugalom” azt jelenti, hogy tudok „semmit tenni”, tudok kinyílni a másik felé, és Isten felé. Pihen a testem, és a lelkem is lenyugszik. Ez a nyugalom ugyanakkor mégis a legaktívabb időszak, hiszen az ember ilyenkor belegondol az életébe. Mérlegre teszi egész életfolytatását: mit teszek, miért teszem; van-e értelme így; kedves-e mindez az Úrnak? A nyugalom akkor lesz áldássá, ha nem csak megállunk, hanem az Isten Igéje előtt állunk meg, és vezetést, erőt kérünk a továbbiakhoz. Ilyenkor ki kell kapcsolni minden kommunikációs eszközt (mobiltelefon!), mert ezek egy „idegen hatalom” eszközei lesznek arra, hogy ne tudjunk lenyugodni, és főként ne tudjunk az örök élet Urával találkozni, aki szembesíteni akar földi életünkkel, és mennyei töltettel akar ellátni.
2Korinthus 13
49. zsoltár