Gyülekezeti ebédet szerveztünk az egyik étteremben, amit közös imádsággal kezdtünk meg. Akik nem tartoznak hozzánk, csodálkozva néznek ránk. Minden élettevékenységünk úgy lesz áldott, ha előtte az Úr színe elé járulunk. Ezért állatot levágni, még étkezési szándékkal is, csak úgy lehetett, ha az állat levágása az Úr előtt történt. Ezt az áldozatot hívták véres-áldozatnak. Egyébként az állat levágása vérengzésnek számított, és a vérengzőt ki kellett irtani a nép közül (4). Minden tevékenységünk, még a legjobb emberi szándék szerinti cselekedetünk is „vérengzéssé” lesz, ha azt előtte nem visszük oda Istenünk elé, és nem kérjük jóváhagyását, megszentelését: ilyenkor azért könyörgünk, hogy tettünk szeretetből fakadjon, építsen és ne romboljon. Mennyi „hétköznapi vérengzés” folyik körülöttünk, emberi kapcsolatokban, érdekharcokban, munkahelyi villongásokban, ahol „kivégeznek” embereket, egzisztenciákat; mert nem álltunk meg az Úr előtt. Hívő emberek között ilyen nem fordulhat elő?! Mégis előfordul. „Bizony miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között.” (Róma 2,24) Mielőtt bármit teszünk: „Járuljunk  oda (a kegyelem királyi székéhez) igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult” (Zsidókhoz írt levél 10,22)!
2Korinthus 10,1-11
152. dicséret