Isten mindig az adott kor tudatszintjén jelenti ki magát, így az Isten önmagát közlő kijelentésében is tapasztalhatók fokozatok: egyre többet jelent ki önmagáról, de soha nem mond el magáról mindent, mert azt el nem hordozhatnánk. Az istenképünk egyre tisztul. Krisztusban Isten a legfontosabbat mondta el önmagáról. A mai Igében megemésztő tűz az Isten: ítélő király, akinek hatalmas dicsőségét a bűnös teremtmény el nem viselheti, és aki előtt joggal reszket a tökéletlen és halandó ember. Jézus Krisztusban azonban az Isten megmutatta a másik arcát, az „igazibb” arcát: azt, hogy ő nem megemészteni akar bennünket, hanem odaállni mellénk és segíteni rajtunk, amint az irgalmas samaritánus könyörült a félholtra vert emberen. Isten királyok királya, aki annyira hatalmas, még szeretetében is, hogy pásztorunkká lett, sőt főpapunkká: önmagát áldozta oda érettünk, önmagát emésztette meg, hogy mi élhessünk!
2Korinthus 5,11-21
166. dicséret