Krisztus visszajövetele egybeesik a mostani világkorszak elmúlásával, a végítélettel, és az üdvkorszak kezdetével. E fordulat jeleiről szól az Úr tanítványainak, az Olajfák-hegyén, nagyhét keddjének éjszakáján. Vegyük sorra ezeket a jeleket, magyarázat nélkül, de mindegyik felett gondolkodjunk el. Hamis Messiások jelennek meg, miközben nem vesszük észre az egyetlen Megváltót (5). Mindenki háborúzik (6), mert az egyén érvényesíti érdekeit, miközben szétesnek a közösségek, illetve a meglévő közösségek is csak egyéni önmegvalósítások színterei. Isten törvényét, az örökkévaló értékeket megvetik, és mivel a törvény summája a szeretet, ezért a szeretet sokakban meghidegül: az emberek elárulják és gyűlölik egymást (10-11). Krisztus követőit üldözni fogják, ők azonban mindvégig kitartanak, amit az Úr megáld azzal, hogy szerte a világon hirdetik az evangéliumot (13-14). A pénz, mint pusztító utálatosság nemcsak áthatja a templomot, hanem templomokat emel magának (15). A napot és az órát senki sem tudja (36), de legyünk készen!
Ezsdrás 6
165. dicséret
 

Szerző: refdunantul  2010.06.29. 04:00 komment

süti beállítások módosítása