A kiválasztás Isten eleve elgondolt tanácsvégzésén nyugszik: kegyelem és felelősség egyszerre. Amikor az Úr kiválasztotta Ábrahámot, azért tette, hogy általa nyerjen áldást a föld minden nemzetsége (1Mózes 12,3), azaz Ábrahám és utódai szerte a világba vigyék hírül az egyetlen Isten Igéjét. A zsidó nép hűtlen lett e küldetéshez (3). Egyrészt félreértette azt, úgy gondolva, hogy őket az Úr ezzel minden nép fölé emelte; másrészt az élő Isten ismeretét meg akarta tartani csak magának. Isten azonban továbbra is hűséges a hűtlen népéhez (4), ezért elküldte Jézus Krisztust, aki által az Úr szövetségét megújította és minden népre kiterjesztette. Nincs többé sem zsidó, sem görög (Galata 3,28), csak igaz Isten és hazug ember van (4); de mindnyájan, akik hihetünk benne, az Övéi vagyunk. Boldog az, aki az Isten országának vendége (Lukács 14,15). Van még hely a lakomán. Isten ránk bízta Igéjét, a lakomára szóló meghívás postázását. Óriási kiváltság ez! Hogyan hívhatjuk a ma emberét?!
1 Sámuel 23
11. zsoltár

 

Szerző: refdunantul  2009.11.27. 04:00