Ma kaptam egy levelet, amelyben valaki türelmetlenül jelzi, hogy fél éve nem oldottam meg problémáját (amit ő egy életen keresztül idézett elő magának). E levél olvasása során töményen éreztem, hogy a gyakorlatban mennyire képtelenek vagyunk elismerni a saját hibáinkat, és mennyire a másikat akarjuk felelőssé tenni a legkisebb ügyben is. Ezért feleljünk az Isten színe előtt őszintén az alábbi kérdésekre: - Elismerem-e, hogy hitem és életem nem fedik egymást? - Abba tudom-e hagyni hibáim szépítgetését, a magyarázkodást, a mentegetőzést, a felelősség áthárítását? - Kész vagyok-e Isten jogos ítéletét elfogadni? Minden gyötrelmünk és szorongásunk arra utal, hogy Isten akarata ellenében a rosszat gondoljuk és tesszük. Ezért nincs mentségünk! Ennek meglátása az egyetlen út a Krisztusban közölt kegyelem felé.
1 Sámuel 22
143. zsoltár