Jézus Krisztusban az élő Isten teljessége maradéktalanul megjelent. A „teljesség” jellegzetes kifejezése a Kolossé levélnek. Voltak itt olyan tanítók, akik azt állították, hogy Isten Krisztusnál is többet tud adni magából. Ezek szerint az anyagi világ szükségképpen rossz, a szent Istennek nem lehet közvetlen kapcsolata vele. Szellemi lények egész sorára van szükség, hogy az Isten és emberek közötti szakadékot áthidalják, és az embert a tiszta szellemi ismeretbe való beavatás által az anyagi világtól megszabadítva üdvösségre segítsék. Minden gondolat pogány, amely Krisztuson kívül mást vár Istentől, vagy a maga erejéből hozzá akar tenni a Krisztusban közölt váltsághoz. Pál azt hangsúlyozza, hogy Isten Krisztusba helyezte teljességének lakhelyét. Mekkora ma is a pogányság, még népe között is, mert mindenhol keressük a „teljeset”, pedig az Krisztusban adatik. Fel sem fogjuk, hogy hitünk Tőle mit várhat!
1 Sámuel 2,27-36
53. zsoltár

 

Szerző: refdunantul  2009.11.04. 04:00 komment

süti beállítások módosítása