Pál őszintén megnyilatkozik előttünk, kitárja a szívét, legrejtettebb érzéseit. A thesszalonikai gyülekezet az ő öröme, és most nem lehet velük. Kibírhatatlannak tartja ezt a hiányt. Pál megtért emberként is emberként nyilatkozik. Nem szégyelli mindazt, ami benne lezajlik. Letagadhatatlan, hogy életünkben vannak olyan hiányok, olyan fájdalmak, testi és lelki gyötrelmek, amelyek egy idő után elviselhetetlenek. Ezt a mi Urunk is tudja. Ezért nem terhel bennünket erőnk felett. Amikor már elviselhetetlen egy helyzet, mindig küld enyhülést, megoldást, szabadulást; vagy ismét megerősít.