Megcsendül bennem Borkó Julianna éneke: „Ez a világ csak baj halma, nincs itt senkinek nyugalma. Minden nap hoz új küzdelmet, vállainkra rak sok terhet” (454. dicséret). A nyugtalanság emberi életünk folyamatos tapasztalata: valami nagyon fontos, a legfontosabb hiányzik. Ezt keressük, vagy próbáljuk pótolni, miközben igyekszünk a hiányérzetet kielégíteni, és ezernyi módon feledni. A nyugtalanság ott van a kisgyermek állandó mozgásigényében, az idős ember remegő kezében, ott van mindennapi harcainkban, aggodalmainkban, feszültségeinkben. Isten nyugalma az Ő boldog békessége, jókedve, öröme; a megbékélés tökéletessége, a megérkezés, a teljesség. Ekkor eltöröltetik minden nyögés. Ez a nyugalom egy tevékeny nyugalom, ahogy a bűneset előtt is az volt. Isten nyugalommal zárta be a teremtés művét, pusztában vándorló népének ezt a nyugalmat ígérte (Zsoltárok 95,7-11, Zsidókhoz írt levél 3,7-11), és ide nyitott ajtót minden népnek Krisztusban. Tehát bemehetünk ebbe a nyugalomba, amely odaát lesz teljessé rajtunk, de amely már itt is átsugárzik rajtunk mások felé, még a legnehezebb helyzetekben is.
1 Mózes 39
256. dicséret

Szerző: refdunantul  2009.09.08. 04:00