JÓB BARÁTAI FONTOS DOLGOKAT MONDANAK, noha a könyv teljes összefüggésében nem érthetünk egyet velük. Mégis, figyeljünk árnyaltabban szavaikra! Mit mond Elifáz, a második beszédében? – 1. A szenvedőt tanítani, kioktatni, vigasztalás és segítség helyett; – ez történik itt. Valóban, könnyebb egy biztos rendszer védelmébe menekülni, akár egy várba. Az elődöktől örökölt épület biztonsága ez (17–18), ahol nem tűrünk el „idegent” (19), kivetjük a bűnöst, aki az Isten ellen emelte kezét, a Mindenhatóval szemben hősködött (25), és aki igazságosan veszett el ezért. Ez rettenetes szemlélet így önmagában (26–35). – 2. Ugyanakkor Elifáz második beszédének olvasata sem ilyen egyszerű. Igenis, kell az elődöktől örökölt épület biztonsága, még inkább az Isten Igéjének, az evangéliumnak elődök által megalapozott védelme, ahol az igazi fundamentum Jézus Krisztus, ahol nem hősködünk az Istennel szemben, ahol mindnyájan, „bölcs, bölcsebb és legbölcsebb” is belátja nyomorúságát, Isten igazságát, az Úr Jézus Krisztus kegyelmét, de ahol a szenvedőt nem kioktatjuk, hanem együttérző szeretettel segítjük, és ahol az „idegent” (19) sem szeretjük jobban a sajátjainknál!

Cselekedetek 20,17–38

447. dicséret

Szerző: refdunantul  2017.06.22. 04:00

A „HATÁRÁTLÉPÉSEKRŐL” – 1. Elifáz szerint, ahogy Jób beszél, az egyáltalán nem vall bölcsre; – mert sem tartalmában, sem hangvételében nem így beszél egy „bölcs” (2–6). A bölcs kitaposott úton halad, a megszokott módon, „határátlépés” nélkül. – 2. Persze, tegyük hozzá, hogy nagyon fontos a kitaposott út, ezt manapság ismét kezdjük megtanulni, mert a folyamatos „határátlépések” szétszaggatják az élet rendjét. – 3. Jób „határátlépő” lett. Itt egy szenvedő ember áll előttünk, aki nem „jó dolgában” bölcselkedik, hanem kínjaiból kiált fel. Határhelyzetekben pedig könnyen megtörténik a határátlépés. Jób azon kétségbeesésének ad hangot, hogy az Isten őellene fordult. Elifáz pedig úgy érti Jób szavait, hogy Jób fordult Isten ellen. Elifáz szerint, ők próbálták Jóbot vigasztalni, megtérésre hívni, de ő semmibe vette a szelíd szót, és átadta magát szíve indulatának (11–12). Elifáz álnoknak nevezi Jóbot, mert noha egyetlen halandó sem hibátlan az Isten előtt; – de Jób, ahelyett, hogy megvallaná bűnét, Istent vádolja (14–16). – 4. Jób azért lépi át a tisztes határokat, mert megváltás után kiált Istenéhez. Áldott legyen az Isten, hogy Ő is átlépte a menny határát érettünk, Jézus Krisztusban!

Cselekedetek 20,13–16

91. zsoltár

Szerző: refdunantul  2017.06.21. 04:00

Jób tehát odaáll az Úr elé, és KIÖNTI A SZÍVÉT, MINT A VIZET (Jeremiás Siralmai 2,19). – 1. Most egy pillanatra felejtsük el a „tanítást”, mert egyébként nem érnek el bennünket Jób szavai. – 2. Az emberi élet, a maga valóságában rettenetes és nyomorúságos, rövid, nyugtalan, tisztátalan, és behatárolt, azaz halandó, ami után mi lesz igazából velünk? (1–6) – 3. Akkor még azzal is tetézi az Isten az ember nyomorúságát, hogy megbünteti. Akkor legalább hagyja egy kicsit békén még őt az Isten ebben a világban, mielőtt végleg elmegy innen! Ez áttételesen Jób barátainak is szól, miszerint legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, az, hogy békén hagyja. – 4. Lám, Jób mennyire bízik Urában, mert reménységét még ebben a reménytelenségben is megfogalmazza (Róma 4,18); – miszerint az Úr látja, érti küzdelmes életének minden kínját, nem úgy, mint egyik ember a másikét; – és talál elengedést, megoldást, megváltást (13–14). Jézus Krisztusban, aki szintén asszonytól született (Galata 4,4), ez a reménység már a miénk!

Cselekedetek 20,7–12

500. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

Jób tehát odaáll az Úr elé, és KIÖNTI A SZÍVÉT, MINT A VIZET (Jeremiás Siralmai 2,19).

– 1. Most egy pillanatra felejtsük el a „tanítást”, mert egyébként nem érnek el bennünket Jób szavai, inkább megbotránkozhatunk azokon, mert olyanokról beszél, amit a hitben járva soha nem merünk már megfogalmazni; – pedig ott szorong bennünk.

– 2. Az emberi élet, a maga valóságában rettenetes és nyomorúságos, rövid, nyugtalan, tisztátalan, és behatárolt, azaz halandó, ami után mi lesz igazából velünk? (1–6)

Jób megfordítja a teológiai gondolatmenetet: Mivel ilyen korlátozott és reménytelen az emberi élet (7–12), ezért vergődik az ember, és ebben a vergődésben sok méltatlan dolgot elkövethet.

Szinte azt kiáltja: a halál zsoldja a bűn (18–22).

Még a fáknak, vagy a folyóknak is több reménységük van, mint az embernek (7–12).

Döbbenetes képek ezek.

– 3. Akkor még azzal is tetézi az Isten az ember nyomorúságát, hogy megbünteti.

Akkor legalább hagyja egy kicsit békén őt az Isten még ebben a világban, mielőtt végleg elmegy innen!

Ez áttételesen Jób barátainak is szól, miszerint legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, az, hogy békén hagyja.

– 4. Lám, Jób mennyire bízik Urában, mert reménységét még ebben a reménytelenségben is megfogalmazza (Róma 4,18), – miszerint az Úr látja, érti küzdelmes életének minden kínját, nem úgy, mint egyik ember a másikét; – és talál elengedést, megoldást, megváltást (13–14).

Jézus Krisztusban, aki szintén asszonytól született (Galata 4,4), ez a reménység már a miénk!

Szerző: refdunantul  2017.06.20. 04:00

Valóban felnézhetünk A HIT BAJNOKAIRA, akik szenvedéseiket szó nélkül, teljes reménységgel hordozzák, a legnagyobb kínok között is. Sőt, a kómából felébredve máris szolgálnak, bizonyságot tesznek a kórtermi betegágyon másoknak. Őszinte tisztelettel tekintek ezekre a „hit-bajnokokra” magam is. – 1. Ugyanakkor ki kell mondani, hogy Jób nem ilyen „hit-bajnok”. Egyrészt fárasztja barátai folytonos beszéde, okoskodása, egyáltalán az emberek jelenléte. Ezek csak sokszorozzák szenvedéseit. Jób egyedül szeretne maradni az Úrral! (13–17) – 2. Másrészt semmit sem kíván jobban, mint azt, hogy az Úrral őszintén megbeszélhesse életét, örömeit, nyomorúságait, ifjúkori bűneit (26), kérdéseit egyaránt (18–22). Jób az Úr elé akarja terjeszteni ügyét (18). Most azt akarja, hogy róla legyen szó, hús és vér, valós, tényleges kérdéseiről, elmélet, szerep, elvárások, tanok nélkül. – 3. Áldott legyen az Isten, hogy Őelőtte megállhatunk így; – emberek előtt soha, de az Úr előtt igen. Áldott legyen az Isten, hogy Őelőtte feltehetjük a legvalósabb kérdéseinket is!

Cselekedetek 20,1–6

4. zsoltár

A teljes igemagyarázat:

Valóban felnézhetünk A HIT BAJNOKAIRA, akik szenvedéseiket szó nélkül, teljes reménységgel hordozzák, a legnagyobb kínok között is.

Sőt, a kómából felébredve máris szolgálnak, bizonyságot tesznek a kórtermi betegágyon másoknak.

Őszinte tisztelettel tekintek ezekre a „hit-bajnokokra” magam is.

– 1. Ugyanakkor ki kell mondani, hogy Jób nem ilyen „hit-bajnok”.

Egyrészt fárasztja barátai folytonos beszéde, okoskodása, egyáltalán az emberek jelenléte.

Ezek csak sokszorozzák szenvedéseit.

Jób egyedül szeretne maradni az Úrral! (13–17)

– 2. Másrészt semmit sem kíván jobban, mint azt, hogy az Úrral őszintén megbeszélhesse életét, örömeit, nyomorúságait, ifjúkori bűneit (26), kérdéseit egyaránt (18–22).

Jób az Úr elé akarja terjeszteni ügyét (18).

Most azt akarja, hogy róla legyen szó, hús és vér, valós, tényleges kérdéseiről, elmélet, szerep, elvárások, tanok nélkül.

– 3. Áldott legyen az Isten, hogy Őelőtte megállhatunk így; – emberek előtt soha, de az Úr előtt igen.

Áldott legyen az Isten, hogy Őelőtte feltehetjük a legvalósabb kérdéseinket is; – azt is, amit nem értünk; – mindent, ami felvetődik bennünk.

Áldott legyen az Isten, hogy erre Jób történetében, és a még inkább a feltámadott Jézus Krisztusban felbátorított bennünket; – akik Őnélküle korhadtan mállanánk szét, és molyrágta ruhaként, elsodort falevélként tűnnénk el; – de Őbenne megtart bennünket, kegyeleméből (23–28).

Ez a bizonyosság az élő hit, ami mindenestől ajándék és nem „bajnokság” kérdése.

Szerző: refdunantul  2017.06.19. 04:00

A VITÁK szükségesek, mert mindegyik félben tisztázhatnak dolgokat. – 1. Ugyanakkor a vitáknak ez az áldása csak ritkán érvényesül, mert többnyire halálosan fárasztó csörtékké, lövöldözésekké torzulhatnak ezek, amelyekben mindenki saját elméjének nagyszerűségét fitogtatva önmagát védi. – 2. Hisszük, hogy a színről színre látásban nem lesz már vita, mert Jézus Krisztusban egyértelműek lesznek a dolgaink, és megtapasztaljuk azt, ami itt Jób kérése, aki magával a Mindenhatóval szeretne beszélni. Igen, ez a közvetlen tapasztalat csak „odaát” adathat nekünk; – addig pedig Isten elsőrenden az Ő kijelentésén, Igéjén, Szentlelkén keresztül szól hozzánk. – 3. Nagy ajándék Isten konkrét kijelentése, amit erre a világra nézve kaptunk az Úrtól. Egyetlen eligazodási lehetőségünk ez. De ebben is ott a veszély, hogy más–más Igék hangsúlyai alapján állítjuk fel a saját rendszerünket, és érveinket, ellenérveinket a saját meglátásaink alapján csoportosítjuk. – 4. Egy biztos: szenvedő embertársunk felett vitatkozni, főként teológiai vitát folytatni az irgalmatlanság netovábbja. – Jób, magával az Úrral akart beszélni, mert csak Őtőle vár megoldást!

Cselekedetek 19,23–40

100. zsoltár

A teljes igemagyarázat:

* A VITÁK szükségesek, mert mindegyik félben tisztázhatnak dolgokat.

– 1. Ugyanakkor a vitáknak ez az áldása csak ritkán érvényesül, mert többnyire halálosan fárasztó csörtékké, lövöldözésekké torzulhatnak ezek, amelyekben mindenki saját elméjének nagyszerűségét fitogtatva önmagát védi, miközben a felek egyre távolabb kerülnek egymástól, már nem jól hallják, vagy egyáltalán nem is hallják egymást, így gyakran indulat és „kenyértörő” gyűlölet kíséri és zárja le a folyamatot.

– 2. Hisszük, hogy a színről színre látásban nem lesz már vita, mert Jézus Krisztusban egyértelműek lesznek a dolgaink, és megtapasztaljuk azt, ami itt Jób kérése, aki magával a Mindenhatóval szeretne beszélni.

Igen, ez a közvetlen tapasztalat csak „odaát” adathat nekünk.

Addig pedig Isten az Ő kijelentésén, Igéjén, Szentlelkén keresztül szól hozzánk.

– 3. Nagy ajándék Isten konkrét kijelentése, amit erre a világra nézve kaptunk az Úrtól.

Egyetlen eligazodási lehetőségünk ez, amit másoknak is hirdetnünk kell.

De ebben is ott fenyeget a veszély, hogy más–más Igék hangsúlyai alapján állítjuk fel a saját rendszerünket; – és érveinket, ellenérveinket óhatatlanul a saját meglátásaink alapján csoportosítjuk.

– 4. Egy biztos: szenvedő embertársunk felett vitatkozni, főként teológiai vitát folytatni az irgalmatlanság netovábbja.

A szélsőséges teológia, akárcsak Jób barátai Istent akarják védeni a tanaikkal, a szenvedő Jób ellenében, miközben érveik nem pontosak, nem objektívek, nem is lehetnek azok, éppen ezért részrehajlóak (9), hazugok (4), személyválogatók (10).

Az élő Istent védeni embertelenséggel végképp nem lehet.

Isten nem szorul az ember védelmére.

– 5. Egy ponton túl, áldottabb az alázat, amely leborul a fenséges Isten előtt (11).

Egy ponton túl áldottabb az imádságos és cselekvő hallgatás (5), valamint a másikra való odafigyelés (6).

Ebben az áldott csendben a csoda is előbb „elkészül”: megszólal maga az Úr!

– 6. Jób, magával az Úrral akart beszélni, mert csak Őtőle vár megoldást!

Szerző: refdunantul  2017.06.18. 04:00

JÓB TOVÁBBRA IS MEGFELEL BARÁTAINAK. Miért szólunk, ha szólunk? Milyen lélek indít szólásra bennünket? – 1. Jób azért szól, mert barátai megtörték a csendet, és kínjait olyan részvétlen szavakkal fogadták, amivel nem lehetett egyetérteni, tehát szólni kellett. – 2. Jób barátai azonban csak azért beszélnek, hogy fitogtassák, milyen tudósok ők, milyen jól ismerik a tant. De az, amit mondanak, semmit sem segít Jóbon, ez pedig a barátok teológiájának csődje, közismert tételek, „kegyes frázisok” puffogtatása. – 3. Döbbenetes üzenet ez, mert amíg jól megy sorunk, mi is így tekintünk minden szenvedőre, és kegyes szavaink nem segíthetnek semmit, ha abban még szeretet sincs (1–6). – 4. Jób kimondja a lényeget: Isten tetteit mi nem tudjuk felfogni, vagyis az Urat nem tarthatjuk a kezünkben, mint egy bálványt (6), így soha nem léphetünk fel úgy, mint akik mindent képesek megmagyarázni. Persze a ránk bízott üzenetet és igazságot mindenkor hirdetnünk és élnünk kell, de vannak olyan helyzetek, amikor csak a részvét az egyetlen megoldás, amely bízik abban, hogy az Úr mindent övéi javára cselekszik (János 13,7).

Cselekedetek 19,8–22

213. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

JÓB TOVÁBBRA IS MEGFELEL BARÁTAINAK, nem hagyja magát.

Hangsúlyozza, hogy ő is ismeri a korabeli kegyes bölcsesség tanítását, amit a barátok szajkóznak.

– 1. Miért szólunk, ha szólunk? Milyen lélek indít szólásra bennünket?

Jób azért szól, mert barátai megtörték a csendet, és kínjait olyan részvétlen szavakkal fogadták, amivel nem lehetett egyetérteni, tehát szólni kellett.

Jób barátai azonban csak azért beszélnek, hogy fitogtassák, milyen tudósok ők, milyen jól ismerik a tant.

De az, amit mondanak, semmit sem segít Jóbon.

Ez pedig a barátok teológiájának csődje, közismert tételek, „kegyes frázisok” puffogtatása.

Döbbenetes üzenet ez, mert amíg jól megy sorunk, mi is így tekintünk minden szenvedőre, és kegyes szavaink nem segíthetnek semmit, ha abban még szeretet sincs (1–6).

– 2. Jób rendkívülinek tartja a maga esetét; míg a barátok csak egy ügynek tartják Jób esetét a sok közül.

Mindig ez a helyzet.

Csak a magunkét tudjuk átérezni, a másé alig számíthat.

Ezt a helyzetet csak nyomorította az, hogy a korabeli bölcsek egy ember értékét az adott ember sorsa alapján határozták meg, ezért általában érzéketlenek voltak a másik szenvedése iránt.

Aki szerencsétlenül járt, az bűnös.

Nyilván, amíg biztonságban élt valaki, könnyű volt ezt kimondani (5).

Békesség van az ember szívében, amíg minden rendben megy körülötte, amíg ő dolgoztat, oktat másokat, és a felelősséget is folyton másokra nyomja.

– 3. Ugyanakkor Jób alapjaiban cáfolja a bölcsek tanítását, mert Isten teremtő (7–11) és gondviselő tetteire hivatkozva (12–25) hangsúlyozza, hogy ennek része az, hogy rablók békében élnek (6), kegyesek szenvednek, és egyáltalán bárki élete, legyen az gazdag, vagy szegény, egyik pillanatról a másikra megváltozhat (16–25).

Isten tetteit mi nem tudjuk felfogni, vagyis az Urat nem tarthatjuk a kezünkben, mint egy bálványt (6), így soha nem léphetünk fel úgy, mint akik mindent képesek megmagyarázni.

Magyarázataink esetében csak a „tant” képviselhetjük, miközben embertelenné leszünk.

Persze a ránk bízott üzenetet és igazságot mindenkor hirdetnünk és élnünk kell, de vannak olyan helyzetek, amikor csak a részvét az egyetlen megoldás.

A részvét sokkal áldottabb ennél a kegyetlen beszédnél, ami ugyanakkor a sajátjainál kezdi ezt a részvétet, és bízik abban, hogy az Úr, ha akkor éppen nem is értjük, mindent övéi javára cselekszik (János 13,7).

Szerző: refdunantul  2017.06.17. 04:00

Jób három barátja, valójában a kínzója. Ezek közül CÓFÁR A LEGAGRESSZÍVEBB BARÁT. – 1. Ez az agresszivitás a szenvedő Jóbot látva nem megenyhül, hanem még durvább lesz. Szerinte Jób kevesebb büntetést kapott, mint amennyit érdemelne, hiszen még él. Jóbot istenkáromló fecsegőnek tartja, aki nem tekinthet bele a bölcsesség titkaiba, ma így mondanánk, hogy a kijelentés, az Ige titkaiba (1–6). – 2. Ez az agresszivitás tovább folytatódik, amikor Cófár teológusként részletezi: Jób baja, hogy nem adatott meg neki „az igei ismeret”, amely olyan magas, mély, széles és hosszú, hogy csak az Úr ajándékaként ismerhető meg az. Enélkül az ember üresfejű „tökfej” marad, mondja Cófár, és annyi az esély erre a valódi ismeretre, Isten nélkül, mint a vadszamárnak embert a világra hozni. – 3. Az agresszivitás csúcsa, amikor a kínok közötti Jóbot megtérésre hívja Cófár, mert akkor majd minden meg fog oldódni (13–20). – Önmagában Cófár minden szava igaz, de akinek, amikor, ahogy mondja, az soha, semmikor nem lehet kedves az Úrnak. Valójában ma is sok Cófár van közöttünk. 

Cselekedetek 19,1–7

372. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Sok ezer éves történet Jób könyve, de azóta valójában semmit nem változott egymáshoz való viszonyunk.

– Vannak-e barátaink? Vannak-e olyan barátaink, akik a baj idején is mellettünk maradnak? Vannak-e olyan barátaink, akik számára nem leszünk teherré akkor sem, ha kiderülne, hogy bűneink miatt zuhant ránk a nyomorúság? 

Szerző: refdunantul  2017.06.16. 04:00

Mielőtt megbotránkoznánk Jób panaszán, amelyben kutatja szenvedése okát, tisztázzuk azt, hogy JÓB ITT VALÓJÁBAN IMÁDKOZIK, csak ez az imádság a mai ember számára szokatlan. Pedig sok példát találunk az ilyen jellegű imádságra a Zsoltárok könyvében. – 1. Ez az imádság őszinte, de őszinteségében is leborul Isten előtt, mint aki bizonyos abban, hogy az Úr felett már senki más nincs, ezért csak Őneki lehet elmondani panaszunkat, elsírni kínjainkat, feltenni kérdéseinket. Jób kétségbeesett panaszáradata, amely első olvasatra perlekedő számonkérésként hat, valójában a legnagyobb hit, amely a legnagyobb nyomorúságban is hisz az Isten hatalmában, vagyis nem hátat fordít az Istennek, hanem a legreménytelenebb helyzetben is, még Istennel szemben is, Istenhez fordul. – 2. Így fogadjuk ennek az imádságnak legmegbotránkoztatóbb részét, az elejét (1–10), amelyben csak azért tesz fel megbotránkoztató kérdéseket Istennek, hogy ezeket az Úr színe előtt megfogalmazva végleg megszabaduljon ezektől a feltételezésektől.*

Cselekedetek 18,24–28

231. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Vagyis nem lehet Jób szenvedésének oka az, hogy Isten élvezi Jób szenvedését (3); – sem az, hogy Isten is testi szemekkel lát, mint az ember (4–5), hiszen Isten nemcsak többet lát, hanem a teljes valóságot látja (Példabeszédek 16,2); – sem az nem lehet Jób szenvedésének oka, hogy Isten úgy kutatja az ember bűnét, mint ahogy Jób barátai Jób bűneit kutatták, noha Jób semmi konkrét bűnt nem követett el, vagyis ilyen értelemben volt Jób feddhetetlen, ami nem tökéletességet jelent (6–7).

– 3. Jób, szenvedései miatt megutálta életét, de még ebben a teljes elkeseredettségében is Isten szabadító keze után nyúl (1).

Jézus Krisztusban Isten szabadító keze mindenkor megragadható.

Szerző: refdunantul  2017.06.15. 04:00

A KÉTSÉGBEESÉS HITVALLÁSA EZ. – 1. Jób, felfoghatatlan szenvedései között is vallja Isten létét, jelenlétét, hatalmát. Jób végig vallja azt, hogy Őneki Istennel van dolga, mert övéi életében minden Istentől jön. Jób végig hitvalló marad, kétségbeesésében is az Úr színe előtt áll. De messze van ettől a mai, jóléti társadalmak embere. – 2. Jób ezzel a hittel vallja, hogy a világot teremtő és fenntartó hatalmas Istennel szemben sem neki, sem a barátainak nem lehet igaza (1–12). Az Úr igazát ember nem kutathatja ki, mint ahogy ezt a bölcsek gondolták (10). Isten azt tesz, amit akar, ezt nem lehet az emberek által felismert isteni igazsággal lemérni, még akkor sem, ha az kijelentésen alapul, mert Istent az ember soha nem birtokolhatja. – 3. Jób végig elismeri Isten hatalmát, de kétségbeesve panaszolja el, hogy nem érti Istent (13–24).* – 4. Jób nem hallgat el! Ez is hitvallásának része. Jób valójában kegyelemért könyörög, Jézus Krisztust hívja (33–35).**

Cselekedetek 18,18–23

409. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Isten esetleges jogos haragja sem jelent megoldást Jób számára a szenvedések között (13); – hiszen, ha mégis rejtett bűnei miatt kapta a büntetést, azokat meg nem történtté tenni nem tudja (29–31).

– Jób nem érti az Istent és nem látja a megoldást, miközben kínjai egyre nehezebbek, és az idő úgy rohan, hogy a szenvedő számára mégis megáll (25–28).

** De jó, hogy Jób nem hallgatott el, és nem hagyta, hogy a „kegyetlenül kegyes” bölcsek szorongassák „kockába” a világot és az Istent!

Szerző: refdunantul  2017.06.14. 04:00

Farkas József indította úgy egyik evangélizációs sorozatát, hogy a biblia erdejében mindenki megtalálja az a fütyköst, amivel Istenre hivatkozva JÓL FEJBE VÁGHATJA A MÁSIKAT.* Bildád beszéde ezt a gondolatot igazolja. – 1. Itt egy egyszerű, de világos és biztos szemlélet áll előttünk: A feddhetetlenek jutalmat kapnak, a gonosztevők pedig büntetést nyernek (2–7; 20–22).** Ez a szemlélet az életben eligazodási pontokat ad, mert a fekete-fehér gondolkodás leegyszerűsíti ezt a bonyolult világot. – 2. Ez az egyszerű szemlélet az elődök valamiféle hagyományán alapul, amiből tanrendszer lesz, amit idézünk, amire hivatkozunk, és aszerint ítélünk másokat, gyönyörű képekkel szemléltetve a mondanivalót (8–19). Ez a tanrendszer szinte még az Istent is köti, – szerintünk! –3. Ennek az egyszerű szemléletnek, így Bildád beszédének is sok részigazsága lehet. Sőt, valljuk, hogy van igazság! A szenvedő emberrel szemben azonban igazságról beszélni értelmetlen és embertelen. Isten igazsága a Jézus Krisztusban megmutatott megváltó szeretete, amelynek elfogadása is kegyelem. Felette nagy titok ez! Itt megállunk!

Cselekedetek 18,1–17

172. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ebből a játékból pedig jobb kiszállni.

** Belegondolok, gyakorlatilag ma is erre a srófra jár az agyunk. Látható ez akkor, amikor valaki bajba kerül körülöttünk, mi pedig a feddhetetlenek sterilitásával tartjuk távol magunkat az ügytől, még ha látványosan talán segítünk is a bajba jutottnak.

Szerző: refdunantul  2017.06.13. 04:00

Jób panaszát csak az érti, AKI MÁR A SAJÁT BŐRÉN ÁT TAPASZTALTA A SZŰNNI NEM AKARÓ TESTI ÉS LELKI KÍNOKAT. – 1. A szenvedés tapasztalata nem hiábavaló, mert érzékenyít mások szenvedéseire: „…emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban!” (5Mózes 5,15) – 2. A szenvedés rádöbbent a bűnrontotta világ hiábavalóságára, a küzdelmekre, a nappali és éjszakai szorongásokra, a napos oldalon is látva az árnyékokat (2–4). Mindig napszámosok vagyunk itt (1), ebben a szétesett világban. Ezt csak tetézi a testi lelki szenvedés, a múló idő, a halál titokzatossága, amiről alig valamit tudunk? (7–10) – 3. A szenvedés kínja „balgává” is tehet, de övéit ezáltal sem veheti ki a gonosz az Isten kezéből. Jób megszólítja Istent, légszomja, csontsovány teste, rémálmai miatt (11–21), de végig következetes abban a bizonyosságában, hogy szenvedéseiben is az Istennel van dolga. – 4. Ne botránkozzunk meg más kínjain és kiáltásán, hanem adjunk hálát, hogy Isten a feltámadott Jézus Krisztusban nekünk már végső választ adott, értünk megváltó hatékonysággal egyszer és mindenkorra cselekedett.

Cselekedetek 17,22–34

153. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

Jób panaszát csak az érti, AKI MÁR A SAJÁT BŐRÉN ÁT TAPASZTALTA A SZŰNNI NEM AKARÓ TESTI ÉS LELKI KÍNOKAT.

Aki ebből még alig, vagy csak keveset tapasztalt, az megbotránkozhat Jóbon.

Ne botránkozunk meg!

– 1. A szenvedés tapasztalata nem hiábavaló, mert érzékenyít mások szenvedéseire: „…emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban!” (5Mózes 5,15)

– 2. A szenvedés rádöbbent a bűnrontotta világ hiábavalóságára, a küzdelmekre, a nappali és éjszakai szorongásokra, a napos oldalon is látva az árnyékokat (2–4).

Mindig napszámosok vagyunk itt (1), ebben a szétesett világban.

Ezt csak tetézi a testi lelki szenvedés, a múló idő, a halál titokzatossága, amiről alig valamit tudunk? (7–10)

Ez nem valami kedélybeteg életszemlélet, hanem még a legszebb időkben is maga a valóság.

Hogyan lehetnénk jókedvűek, amíg egy ember is a bűn és önzés miatt nyomorog ezen a világon?

– 3. A szenvedés kínja „balgává” is tehet, de övéit ezáltal sem veheti ki a gonosz az Isten kezéből.

Jób megszólítja Istent, légszomja, csontsovány teste, rémálmai miatt (11–21), de végig következetes abban a bizonyosságában, hogy szenvedéseiben is az Istennel van dolga.

A ma világias, jóléti embere többnyire úgy perli az Istent, hogy ezt nem hiszi, amit Jób rendületlenül végig hitt, ezért a ma embere ezzel a perlekedéssel hitetlen istenkáromlást követ el.

Jób, még balgává lett, Istent számonkérő szavaiban is szabadulásért kiált, amit egyedül csak Istentől remél.

Ebben azt kéri, hogy ha már nem élhet itt egy kicsit még örömben (6–8), akkor hadd haljon meg (15–16), mert a korabeli ember számára a halál szinte a megszűnés seoli semmijével volt egyenlő, és ez is jobb a szenvedésnél.

Jób kétségbeesve kéri, felfoghatatlan kínjai között, Isten segítségét.

Jób könyörög, hogy ne bánjon vele az Isten mitológiai tengeri szörnyként, ne állítson őrséget ellene (12), ne bánjon vele céltáblaként (20). Isten inkább ne tartsa rajta a szemét (18), mert számára ez már nem a gondviselő szeretet jele (Zsoltárok 8,5); – inkább hagyja békén (17–18); – ha már megbocsátani nem lehet neki a „bölcsességteológia” szerint emlegetett bűnei miatt (20–21).

Ki ne értené Jóbot, aki már valaha is igazán, hosszan és reménytelenül szenvedett.

Nagy baj, ha mindezt nem értjük, vagy nem akarjuk érteni. Akkor vagy el vagyunk kényeztetve, vagy igen érzéketlenek lettünk, akik soha nem lesznek képesek más szenvedéseit átérezni és az irgalmasság krisztusi cselekedeteit teremni.

– 4. Ne botránkozzunk meg más kínjain és kiáltásán, hanem adjunk hálát, hogy Isten a feltámadott Jézus Krisztusban nekünk már végső választ adott, értünk megváltó hatékonysággal egyszer és mindenkorra cselekedett.

Ezzel a hálával lássuk meg mindig a jót, és bízzunk abban, – hogy Isten nem terhel bennünket erőnk felett, – vagy pedig ad erőt az erőfeletti úthoz (1Királyok 19,7), – végül pedig a kellő időben hazahív oda, ahol a halál, Őbenne nem megsemmisülés, de nem is kárhozat, hanem az üdvösség kiteljesedése, bűnbocsánat, örök élet.

 

Szerző: refdunantul  2017.06.12. 04:00

A Rómeó és Júliában döbbenetes az a jelenet, ahogy Lőrinc barát, látva a sirboltban a két fiatal tragédiáját, kétségbeesve rohan el: „Én nem merek maradni!” A hit embere fut, nemhogy segíteni nem tud, de még az együttérzés, A RÉSZVÉT BÁTORSÁGA sincs meg benne, ahogy gyakran bennünk sincs meg ez. – 1. Akkor is szüksége van a szenvedőnek a szeretetre, ha ő maga elhagyta az istenfélelmet; – és aki megvonja szenvedő barátjától a szeretetet, az elhagyta az istenfélelmet (14). Jób nem is konkrét, gyakorlati segítséget kér barátaitól, hanem együttérzést, részvétet, szeretetet. Ezt megvonni a szenvedőtől, bárki legyen is az illető, az semmiképpen sem egyeztethető össze az istenfélelemmel (21–23).* Jób barátai félnek Jóbbal együtt szenvedni, gyötrődni, ezért inkább vitába szállnak vele.** – 2. Az itt szereplő eredeti kifejezés (14), a „heszed” a megbocsátással, megértéssel, együttérzéssel teli, mindenkor hűséges szeretetet jelenti. – 3. Isten ezzel a hűséges szeretettel szeret bennünket, az Ő népét, noha mi gyakran hűtlenek vagyunk, de Isten szeretete sokkal több, mint részvét, mert Ő az egyetlen, aki valóságos segítséget, szabadítást ad, a megváltó Jézus Krisztusban.***

Cselekedetek 17,16–21

101. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Legyünk azonban tekintettel a fent említett szeretet kapcsán az emberi bűnre, így ne ringassuk magunkat illúziókban.

– Tehát a szeretet kapcsán egyetlen esetben beszélhetünk kivételről, gyarló lényünket figyelembe véve: ha a szeretetünkkel körülvett személy minden tekintetben visszaél részvétünkkel, és az életünkre tör, valamint a ránk bízottakat veszélyezteti.

– Jézus Krisztus azonban ebben az esetben is önfeláldozóan szeretett.

– Mi azonban nem vagyunk Krisztusok, legfeljebb krisztusiak lehetünk.

– Ez a szeretet tehát ebben a világban mégiscsak a kölcsönösség valamiféle elve mentén működhet „hatékonyan”.

– De az tény, hogy hol az egyikünk, hol a másikunk szorulhat rá erre a szeretetre.

** – Elifáz olyanná lett Jób számára, mint a szomjazó számára télen a jég alatt, nyáron pedig a sivatagi szárazságban eltűnő patak vize, ami miatt halálra eped a „karaván”.

– Lám, Jób is tud bölcs és szép képeket alkotni mondanivalója számára, még kínjai közepette is, akárcsak barátai (15–20).

– Ez a kreatív, költői szépség azonban semmit sem ér a kínok között.

*** Összegezve a fejezetet:

– Jób barátaitól nem konkrét segítséget, hanem részvétet remélne (14–23).

– Így még lehetne vigasza Jóbnak (8–13), – mert azt Jób világosan látja, hogy rajta csak az Úr tud ténylegesen segíteni, aki most egy másik arcát mutatta meg neki, amit eddig istenfélőként még nem ismert, de akinek most is a kezében van (1–7).

– Ezért Jób továbbra is biztos abban, hogy neki van igaza (24–30). Ez a bizonyossága nem önhittségéből, hanem Istenébe vetett hitéből táplálkozott.

Szerző: refdunantul  2017.06.11. 04:00

A JÓZAN KEGYESSÉG RIDEG DIADALA – ez Elifáz beszéde. – 1. A mindig tipp-topp, „steril” emberek gőgös közönye ez, akiknél mindig minden rendben van; – legalábbis látszólag. Ehhez járul még a hit: és az egész maga a „tökély”. Ezek felülről néznek mindent. Ostobának és bukásra méltónak tartják az őszintén kiáltót, a hevest, a bosszúst (1–7), miközben ők maguk úgy „nyitottak”, hogy „kijelentenek” (27). – 2. Istenhez kell fordulni, mondják, és minden megoldódik (8–16), alázattal el kell hordozni Isten feddését, és Ő majd bekötöz: vagyis nem szabad panaszkodni (17–27). Milyen dogmatikussá, részvétlenné, tapintatlanná tud lenni az a kegyesség, amit Elifáz képvisel; aki semmit nem tud a másikról, ez esetben Jóbról, hiszen ebben a beszédében is Jób fiait emlegeti, akik már meghaltak (3). – 3. Soha nem panaszkodott! – mondják gyakran, dicsérve embereket. Igen, de olyan mogorva volt, hogy menekült előle mindenki. Bárcsak panaszkodott volna, kiáltozott volna; – így emberibb, „fegyelmezettebb”, tisztább, áldottabb élete lehetett volna. – Nagy kérdés, mit jelenthet Isten „jövőre” vonatkozó ígérete a szenvedésekkel teli „jelenben”?

Cselekedetek 17,10–15

241. dicséret

Szerző: refdunantul  2017.06.10. 04:00

AZ EMBERTELEN KEGYESSÉGRŐL. – 1. A barátok eredetileg vigasztalni jöttek, de Elifáz első szemrehányó mondataiból kiderül, hogy nem vigasztalás lesz itt, hanem vitatkozás. Sajnos azóta is ez a helyzet, mert ma is jobban tudunk vitatkozni, mint vigasztalni. – 2. Elifáz a korabeli „bölcsességteológia” tanítását képviseli. Ennek alapján állítja ő, hogy a baj mindig valami bűnnek, hibának a büntetése (7–11). Elifáz a saját tanítását védi, a szenvedő Jóbbal szemben. – 3. Jézus Krisztus határozottan visszautasította ezt a „lelkületet”, mert noha a bűnnek ebben a világban is van konkrét következménye, de a hívő ember számára a próbatétel soha nem büntetés, hanem javunkat szolgáló nyomorúság, amelyen keresztül az Isten üdvösségesen fontosat végez el az életünkben (János 9,3). Elifáz szinte önmagával is ellentmondásba kerül, amikor beszéde végén hangsúlyozza, hogy nincs tökéletes ember, ezért valójában mindenki büntetést érdemelne. Ezzel pedig már az újszövetségi gondolatmenet kerül elénk, miszerint csak Isten kegyelme által maradhatunk meg (17–21).

Cselekedetek 17,1–9

225. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

– 1. A három barát közül a legidősebb, Elifáz szólal meg először.

A barátok eredetileg vigasztalni jöttek, de Elifáz első szemrehányó mondataiból kiderül, hogy nem vigasztalás lesz itt, hanem vitatkozás.

Sajnos azóta is ez a helyzet, mert ma is jobban tudunk vitatkozni, mint vigasztalni.

– 2. A barátok, így Elifáz is, a korabeli „bölcsességteológia” tanítását képviselik.

Elifáz arra bíztatja Jóbot, hogy saját kegyességére támaszkodjon, hiszen az istenfélelemre lehet építeni.

Csak azok vesznek el, akik bűnösök, gonoszok.

Ezeknek vesztéről a bölcsek kifejező képekkel tudtak szólni, mint ahogy itt Elifáz is teszi (8–11).

– 3. Elifáz a saját tanítása tekintélyét nemcsak az atyáktól örökölt tanítás biztosítja, hanem ő maga is kapott saját kinyilatkoztatást.

Valamiféle titokzatos, suttogó, álomszerű, félelmetes látomásról beszél, amiben egy homályos alak halk hangon szólt hozzá, és igazolta eddigi nézeteit (12–16).

Igen, mi álmunkban is a saját nézeteink igazolását látjuk, de az álmok többnyire gyarló lényünk termékei.

Ennek alapján állítja ő, hogy a baj mindig valami bűnnek, hibának a büntetése (7–11).

Elifáz beszédéből kiderült, hogy őt nem a szenvedő Jób érdekli, hanem a saját teológiája, és valójában azt keresi, hogy miként lehet mégis igaz az a tanítás, amire ő egész életét építette.

Elifáz számára az vált fontossá, hogy a saját tanítását védje Jóbbal szemben.

Ez az embertelenség csúcsa, és mindennapos.

Az a kérdés is felvetődik, hogy mire alapozzuk tanaink igazolását.

– 4. Ki kell mondani, hogy a barátok beszédeiben, így Elifáz beszédében is, nehezen lehet logikai gondolatmenetet találni, noha a beszédek szándéka egyértelmű. Amik itt elhangoznak, az összefüggésből kiemelve, akár igaz állításként is elfogadhatóak lennének.

Bizony a hívő ember gyakran int és erősít másokat, de kétségbeeshet, ha őt éri próbatétel. Elifáz ezt kéri számon Jóbon. Pedig tudomásul kell venni, hogy a hívő ember is ember, nyomorúságában ugyanúgy intésre, bátorításra és vigasztalásra szorul, mint bárki más (1–6).

A korabeli „bölcsességteológia” tipikus tanítása olvasható a beszéd második szakaszában, állítva, hogy minden baj valami konkrét bűn büntetése. Vagyis ártatlanul senki sem szenvedhet (7–11). Jézus Krisztus határozottan visszautasítja ezt a gondolkodásmódot, mert noha a bűnnek ebben a világban is van konkrét következménye, de a hívő ember számára a próbatétel soha nem büntetés, hanem javunkat szolgáló nyomorúság (Ézsaiás 38,7), amelyen keresztül az Isten üdvösségesen fontosat végez el az életünkben (János 9,3).

Elifáz szinte önmagával is ellentmondásba kerül, amikor beszéde végén hangsúlyozza, hogy nincs tökéletes ember, ezért valójában mindenki büntetést érdemelne. Ezzel pedig már az újszövetségi gondolatmenet kerül elénk, miszerint csak Isten kegyelme által maradhatunk meg (17–21).

Szerző: refdunantul  2017.06.09. 04:00

Jób KIFAKADÁSÁBAN IS HÍVŐ EMBER MARAD, aki mindvégig bízik Urában (1–2). – 1. Jób nem azt kérdezi, hogy miért szenved, hanem azt, hogy miért nem halt meg mindjárt a születésekor, hiszen mi értelme van kínokkal terhelt életének (3–10). Az akkori halálértelmezés szerint a halál nyugalom, alvás, békesség. Mindenesetre Jézus Krisztusban bízva, igenis a feltámadásig reméljük a halál nyugalmát. Bizony ránk fér az a jó kis alvás a küzdelmes, hívő élet után. – 2. Értsük pontosan Jób panaszát: nem a halált kívánja, hanem a nyugalmat; nem az élet ellen tiltakozik, hanem a kibírhatatlan szenvedés ellen (11–19). – 3. Jób hite azonban itt is egyértelművé lesz, miszerint nyomorúságában is vallja, hogy őt Isten kerítette be, vagyis Isten cselekszik így vele. Jób hiszi, hogy Isten gyermekeinek életében semmi sem történik az Úr akarata nélkül; – az Úr akarata pedig tökéletes akarat. Ezt akkor is vallja, ha adott helyzetében ez nem ad neki megnyugvást és megoldást. Ilyen az igaz hit (20–26).

Cselekedetek 16,11–40

270. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

Az élő Istenbe vetett hit nem azt jelenti, hogy az ember nem fakadhat ki, főként, ha számára érthetetlen szenvedés éri.

Jób azonban KIFAKADÁSÁBAN IS HÍVŐ EMBER MARAD, aki mindvégig bízik Urában (1–2).

– 1. Jób nem azt kérdezi, hogy miért szenved, hanem azt, hogy miért nem halt meg mindjárt a születésekor, hiszen mi értelme van kínokkal terhelt életének (3–10).

Az akkori halálértelmezés szerint a halál nyugalom, alvás, békesség.

A legnagyobb titok, amire pontos kijelentésünk sincs, hogy mi történik velünk a halában az utolsó ítéletig, az úgynevezett „köztes létben”.

Ne találgassunk.

Jób korabeli gondolata szerint a halál nyugalmával mindenki egyforma lesz.

Mindenesetre Jézus Krisztusban bízva, igenis a feltámadásig reméljük a halál nyugalmát.

Bizony ránk fér az a jó kis alvás a küzdelmes, hívő élet után.

Őszinte emberi gondolat ez, ami lehetetlen, hogy Istennél ne találjon visszhangra övéi számára.

– 2. Értsük pontosan Jób panaszát: nem a halált kívánja, hanem a nyugalmat; nem az élet ellen tiltakozik, hanem a kibírhatatlan szenvedés ellen (11–19).

– 3. Jób hite azonban itt is egyértelművé lesz, miszerint nyomorúságában is vallja, hogy őt Isten kerítette be, vagyis Isten cselekszik így vele.

Jób hiszi, hogy az Úr gyermekeinek életében semmi sem történik az Úr akarata nélkül; – az Úr akarata pedig tökéletes akarat.

Ezt akkor is vallja, ha adott helyzetében ez nem ad neki megnyugvást és megoldást. Ilyen az igaz hit (20–26).

Szerző: refdunantul  2017.06.08. 04:00

JÓB SZENVEDÉSEINEK HÁTTERÉRŐL mi, olvasók sokkal többet tudunk, mint maga Jób. Isten Igéjéből mindig ez a „több”, életünk tágasabb, végső összefüggése tárul elénk (1–6). – 1. Jób hite rendületlenül vallja, hogy Isten eddig jót adott, most valamiért rosszat ad, de a hívő ember számára mindkettőt az Isten adja. Ez pedig döntő szempont, mert nem az a fontos, hogy Isten mit ad, hanem az, hogy Ő adja; vagyis a hívő embernek a szenvedésben is Istennel van dolga. – 2. Isten pedig végezetül soha nem engedi a rosszat diadalmaskodni. Jézus Krisztus feltámadásában ezt a diadalt egyértelműen kijelentette nekünk az Isten. Jób ezért nem enged felesége szavának, aki Jób számára a halált látja egyetlen megoldásnak, ami az akkori felfogás szerint a nem létezést, így a szenvedés hiányát is jelentette (7–10). – 3. A fentiek egyben azt is jelentik, hogy nem azért érdemes kegyesnek lenni, hogy kiérdemeljük a jót, hanem azért, hogy a rosszban is lássuk ezt a diadalt. Ezen túl pedig semmiféle emberileg logikus magyarázatot ne keressünk mindazokra, amelyek velünk ebben a világban történhetnek (11–13).

Cselekedetek 16,6–10

370. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

JÓB SZENVEDÉSEINEK HÁTTERÉRŐL mi, olvasók sokkal többet tudunk, mint maga Jób.

Isten Igéjéből mindig ez a „több”, életünk tágasabb, végső összefüggése tárul elénk (1–6).

– 1. Ebből a tágabb összefüggésből kiderül az, amit Jób hite rendületlenül vall, hogy Isten eddig jót adott, most valamiért rosszat ad, de a hívő ember számára mindkettőt az Isten adja.

Ez pedig döntő szempont, mert nem az a fontos, hogy Isten mit ad, hanem az, hogy Ő adja; vagyis a hívő embernek a szenvedésben is Istennel van dolga.

– 2. Isten pedig végezetül soha nem engedi a rosszat diadalmaskodni.

Jézus Krisztus feltámadásában ezt a diadalt egyértelműen kijelentette nekünk az Isten.

Jóbnak, a maga kora szerinti módon Krisztusba vetett hite volt.

Ezzel a hittel életünket és halálunkat is az Úrra bízzuk, mert egyedül Őnála vagyunk jó helyen.

Jób ezért nem enged felesége szavának, aki Jób számára a halált látja egyetlen megoldásnak, ami az akkori felfogás szerint a nem létezést, így a szenvedés hiányát is jelentette (7–10).

– 3. A fentiek egyben azt is jelentik, hogy nem azért érdemes kegyesnek lenni, hogy kiérdemeljük a jót, hanem azért, hogy a rosszban is lássuk ezt a diadalt.

Ezen túl pedig semmiféle emberileg logikus magyarázatot ne keressünk mindazokra, amelyek velünk ebben a világban történhetnek.

A barátok, látva Jób szenvedését, nem azért sírnak, és nem azért maradnak szótlanok egy hétig, mert barátjuk kínjait látják, hanem mert ezzel saját világképük, teológiájuk, kegyességük dőlt össze, miszerint a feddhetetlent megjutalmazza az Isten.

Ezek magukat siratják, illetve a saját meglátásukat.

Ebben sem változtunk semmit (11–13).

Szerző: refdunantul  2017.06.07. 04:00

MI A HIT? – 1. Lehetséges-e igen nagy nyomorúságokban is megállni a hitben? Lehetséges-e akkor is hinni, ha a hitéletünkben „nem az üzleti szemlélet” érvényesül, miszerint hiszek Istenben, előírt parancsait megtartom, látványosan nem hágom át azokat, tehát jár nekem a látható áldás? Jóbot valóban megáldotta Isten. – 2. Aztán egy csapásra minden megváltozott, elveszítette vagyonát, gyermekeit, mindenét. Igen, egy váratlan fordulat, és minden megváltozhat.* Kipukkan az a láthatatlan burok, amiben éltünk, és szétszóródik, elvész minden.** Jób a csapások idején is bízott mennyei Urában, mert hitte, hogy a csapások idején is Ő az Isten, és továbbra is szereti őt. Ezért magát megalázta, mennyei Urát pedig magasztalta, a csapásokat az Úr kezéből fogadta el. – 3. Tette ezt Jób kezdettől fogva azzal a reménységgel, hogy Istene nem hagyja Őt tartósan ebben a „pokolban”, hanem megszabadítja Őt. – 4. Csakis ez a hit, amely mindenkor számol a szabadító Úrral, ezért a nyomorúságot is Isten áldásának tartja. Tehát bízz az Úrban akkor is, ha nem vagy „sikeres”, mert ilyenkor még jobban szeret az Isten!

Cselekedetek 16,1–5

369. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Döbbenetesen vágja arcunkba ezt a mindent elsodró fordulatot A. G. Inarritu „Korcs szerelmek” című filmje.

** A különböző veszteségek kínját, fájdalmát csak az tudja, aki átélt már legalább hasonlót ehhez. Vigyázzunk, mert csak a saját hús-vér valónkban megtapasztalt fájdalom a fájdalom, tehát mások fájdalmához mi soha nem tudunk érdemben hozzászólni.

Szerző: refdunantul  2017.06.06. 04:00

AZ ISTENI KEGYELEM OKÁN VAN MINDENÜNK. Ez pünkösdi felismerés. – 1. Jób istenfélő, tetten érhető bűnöktől mentes, feddhetetlen, kegyességét gyakorló ember volt. Ennek jeleként az Úr gazdagon megáldotta Jób életét: népes családdal, vagyonnal, tekintéllyel (1–5). – 2. A Sátán azonban megrágalmazta Jóbot, hogy ő csak „érdekből” ilyen, mert ez neki „kifizetődő” (6–12). Okkal, érdekből jó az ember, mégpedig a jutalomért! – 3. A rágalom azonnal gyanút szült a „mennyei tanácsban”, kivéve Istent, aki engedi, hogy próbára tegyék Jóbot, de őt magát nem adja ki a kezéből (12). Isten nem engedi el a kezünket, még akkor sem, ha csak érdekből, számításból fogjuk az Övét; – de akkor sem, ha mi már rég eltaszítottuk magunktól az Ő kezét. – 4. Jézus Krisztus az Isten kegyelmesen kinyújtott keze mifelénk. Ha jól megy sorod, jusson eszedbe, hogy mekkora kegyelem alatt vagy; – ha rosszul menne sorod, akkor is jusson eszedbe, hogy mekkora kegyelem hordoz! Nem érdem, kegyelem! Az isteni kegyelem okán van mindenünk.

Cselekedetek 15,36–41

375. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Jób könyve a babiloni fogság utáni kor bölcsességirodalmának alkotása, noha maga a történet jóval korábban játszódik.

– A korábbi kegyességi gondolkodás csődöt vallott, miszerint az egyes ember életének alakulása az egyén magatartásának eredménye. Aki jól viselkedik, az jutalmat kap, aki pedig rossz volt, annak büntetés jár. Jób könyve mélyebbre megy ennél. Ugyanakkor rámutat arra, hogy a mai napig alig jutottunk túl ezen a primitív sémán, mert a 21. század elején sem gondolkodunk másként. Észrevettem, hogy milyen nagy élvezettel csámcsogunk mások kudarcain, és meg is magyarázzuk, hogy mit rontott el az illető, hogy ide jutott, és ténylegesen is ezt érdemelte. Szemléletünk alig változott az évszázadok alatt.

– Jób könyvében azt is látjuk, hogy a közösség sorsának alakulása mellett az egyén életének alakulása is az érdeklődés színterére került.

– A hagyományos tanítások, örökölt hitbeli tartalmak, és a megtapasztalt valóság ellentmondása is izgalmas kérdésként került elő itt.

Szerző: refdunantul  2017.06.05. 04:00

Dávid három csapás közül választhatott, bűne büntetéseként (11–13), de ő AZ ÚR IRGALMÁRA BÍZTA MAGÁT (14). – 1. Isten irgalma most abban látható, hogy „csak” dögvész tört ki, amely hetvenezer életet követelt (15). Mennyi ember halálát okozta ismét Dávid. Minél felelősebb egy vezető, annál több emberre hat ki életfontosságúan minden döntése. – 2. Isten irgalma abban is megmutatkozott, hogy Dávid leborulva vallotta meg bűnét (17), amikor Jeruzsálem közelébe ért a pusztítás. Itt Aruna szérűjét megvásárolva, oltárt épített az Úrnak, ahol áldozatot mutatott be, hogy kiengesztelje Istent, és megszűnjön a csapás (18–25). – 3. Isten irgalmas, ezért Ő megengesztelődött, a csapás megszűnt.* Az ember elégtételt követel, ha sérelem éri, de az embert soha nem lehet kielégíteni. Isten az, akit ki lehet engesztelni, aki elfogadja az ember bűnbánatát, noha csak az Ő nagy kegyelme adhat „tiszta lapot”. Jézus Krisztus áldozata után nem kell kiengesztelni sem Istent, sem embert; – hanem új emberként lehet élni. Aki még mindig elégtétel után liheg, az a régiben, a halálosban van. Jöjj, Szentlélek Úr Isten!

Cselekedetek 15,22–35

374. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ezen a helyen ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, hiszen Aruna szérűje a Móríjjá hegyén feküdt (1Mózes 22,2), ezen a helyen építette fel Salamon a templomot.

Szerző: refdunantul  2017.06.04. 04:00

DÁVID ÚJBÓL VÉTKEZETT, amikor saját erejét akarta felmérni és fitogtatni, ezzel pedig Istenbe vetett hite megkérdőjelezhetővé lett (11–13). Mindig ez az érzésem, amikor felmérjük a saját „egyházi” nyomorúságunkat, és azonnal soroljuk rá az emberi gyógymódokat, stratégiákat, technikákat, mert mi majd megoldjuk, megújítjuk magunkat. Igaz, hogy nyomorultak vagyunk, de mind a mai napig vagyunk, tehát minden megújulás valójában ott kezdődne, hogy áldjuk az Úr megtartó kegyelmét és örömmel arra hagyatkozva hűséggel szolgálunk Őneki. Nekünk is, Dáviddal együtt meg kell vallanunk: vétkeztünk, és a mi önhittségünk miatt sokan szenvednek, egyházban és világban egyaránt (17). Ugyanakkor Dáviddal együtt azt is valljuk, hogy egyedül az Úr kegyelme tart meg, ezért ettől kezdve nem emberekben, nem önmagunkban bízunk, hanem csakis az Úrban. Egymásban való bizalmunk forrása egyedül csak az Úrba vetett hitünk lehet (14–16).

Cselekedetek 15,12–21

117. dicséret

Szerző: refdunantul  2017.06.03. 04:00

EZEK A STATISZTIKÁK! Tendenciákat, tényeket mutatnak, meg késztetést arra, hogy a tényeknek higgyünk, és ne a mi Urunk hatalmának, aki hatalmával legyőzte a halált is. Ha a statisztikáknak hinnénk, meg a tényeknek, akkor a megváltás csodája, és minden abból fakadó, alapvető reménységünk is semmissé lenne. A statisztikák fontosak lehetnek, rövidtávon esetleg, de a Sátán késztetése az, ha azokból hosszútávú és végső jövendőnkre nézve vonnánk le következtetést (1). Itt is a nagy kísértő vitte rá erre Dávidot, aki még Jóáb figyelmeztetése ellenére sem állt el az ördögi kísértéstől, hogy északról, nyugatra és délnek haladva megszámolja hadviselő férfiainak számát (4–7). Az adatok egyébként, más helyekkel összevetve, harmonizálhatók (1Krónikák 21,5–6; 27,1–15). Dávid a maga erejében akart bízni, dicsekedni; – pedig az Úrnál van minden győzelmünk záloga, ahogy ezt, milyen szégyen Dávidra nézve, Jóábnak kellett megfogalmaznia: Az Úrnak van hatalma a népet „megszaporítani”, illetve „kicsinyként” is megsegíteni (3).*

Cselekedetek 15,6–11

368. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Egyébként, ez a nyolcszázezer északi és ötszázezer déli, tehát összesen egymillióháromszázezer harcos valójában semmi a környező népek hadseregének nagyságához képest (8-9).

– Így járunk, ha dicsekedni akarunk: valójában az derül ki, milyen picik és szánalmasak vagyunk.

– Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék (Ézsaiás 10,15; 2Korinthus 10,17).

– Dávid végül kénytelen döbbenni nyomorúságára és leborulva az Úr előtt, kénytelen elhordozni újabb bukásának következményét (10).

Szerző: refdunantul  2017.06.02. 04:00

Mi tette hőssé ezt a 37 vitézt? MI TESZ HŐSSÉ, Istennek kedvesen? – 1. Semmiképpen sem az, hogy ki hány ellenséges katonát ölt meg (8). Nem az a hős, aki erejével, leleményével győzelmet arat. Minden győzelem emitt, nagy veszteség amott, és fordítva. Arról nem is beszélve, hogy minden győzelem ebben a világban csak átmeneti diadal. Idő kérdése, és fordul a kocka. – 2. Ezek a vitézek attól lettek hősök, hogy Isten eszközei voltak, és az Úr használta őket az Ő felkentjének és az Ő ügyének védelmében. Ezek a vitézek ebben a szolgálatban áldozatot hoztak, életüket kockáztatták (13–15). Ezek védelmezték a rájuk bízott kincset (2Timóteus 1,14), és nem támadtak másokat. Ezek a győzelmet nem maguknak tulajdonították. – 3. Egyszerre elkeserítő és felháborító, ahogy a jóléti keresztyénség elárulja Urát, Felkentjét, kincsét. Érthetetlen, hogy ezt a problémát sokan nem értik. Ezért nem kerülhetett a listára az engedetlen, áruló Jóáb hadseregparancsnok, aki Dávid minden kérése ellenére megölte a király lázadó fiát, Absolont (39).*

Cselekedetek 15,1–5

198. dicséret

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

– Ugyanakkor ott szerepel a lista végén Uriás (39), aki pedig Dávidot emlékeztette bűnére, és alázatban tartotta őt, ahogy sok minden alázatra indíthatja Isten népét is.

– Az alázat azonban soha nem gyengítheti meg a hitvallásunkat; – sőt, inkább felvértez arra. Jézus Krisztus feltámadása óta nem hősökre, hanem odaszánt és alázatos szolgákra van szükség.

– Az árulókat azonban továbbra is megvetjük.

Szerző: refdunantul  2017.06.01. 04:00

Most nem magyarázom az igeszakaszt, hanem arra indítom az olvasót, ha eddig nem tette volna, akkor vegye végre kézbe a Bibliát, és OLVASSA EL A MAI IGESZAKASZT. Az Ige mellett rovat ugyanis csak az adott bibliai rész elolvasása után lehet üzenetté. Gyerekkoromból emlékszem arra a gyakori élményre, hogy éjszaka esett, reggelre verőfényesen ragyogott a nap, kivirágzott a cseresznyefa, sarjadt az élet, az öröm, a reménység (4). Ritka élmény ez manapság? Ha ritkának gondoljuk már ezt az élményt, ha nem így látjuk a világot, akkor figyeljünk Dávidra, aki nagyon megfáradt, és az Úrra tekintve, megfáradva is énekelt, hálát adott, ragyogott, bíztatott… Az ember egy idő után megfáradhat (Áprily Lajos, A Finálé). Így történt ez Dáviddal is. A belviszályok, az utódlás körüli versengések, az ellenség elleni állandó harcok, és saját bűnei miatt is; – Dávid elfáradt; – arról nem is beszélve, hogy egyszer majdnem megölték, ezért ettől kezdve nem engedték ütközetbe (21,15–17). De Dávid éppen ezért mindenestül az Úrhoz fordult: ezután imádságokat írt.

Cselekedetek 14,21–28

397. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

Most nem magyarázom az igeszakaszt, hanem arra indítom az olvasót, ha eddig nem tette volna, akkor vegye végre kézbe a Bibliát, és olvassa el a mai igeszakaszt. Az Ige mellett rovat ugyanis csak az adott bibliai rész elolvasása után lehet üzenetté.

Gyerekkoromból emlékszem arra a gyakori élményre, hogy éjszaka esett, reggelre verőfényesen ragyogott a nap, kivirágzott a cseresznyefa, sarjadt az élet, az öröm, a reménység (4).

Ritka élmény ez manapság?

Ha ritkának gondoljuk már ezt az élményt, ha nem így látjuk a világot, akkor figyeljünk Dávidra, aki nagyon megfáradt, és az Úrra tekintve, megfáradva is énekelt, hálát adott, ragyogott, bíztatott…

Az ember egy idő után megfáradhat (Áprily Lajos, A Finálé).

Így történt ez Dáviddal is. A belviszályok, az utódlás körüli versengések, az ellenség elleni állandó harcok, és saját bűnei miatt is: Dávid elfáradt, egyszer majdnem megölték, ezért ettől kezdve nem engedték ütközetbe (21,15–17).

De Dávid éppen ezért mindenestül az Úrhoz fordult: ezután imádságokat írt.

Akkori lelkiállapotát tükrözi, hogy utolsó szavainak nevezi ezt a „költeményt”.

Mégis, inkább hálaadó imádságnak nevezhetjük ezt az éneket!

Bizony kerülhetünk ilyen lelkiállapotba, mint amilyenbe Dávid került.

Isten gyermeke az, aki minden nyomorúsága ellenére, utolsónak gondolt szavaiban is így tud énekelni.

Tessék csak kézbe venni, és elolvasni ezt az éneket, forgatni az értelemben, a szívben, megállni imádságos szívvel az Ige mellett…

– 1. Dávid magasra emelt férfinak nevezi magát. Valóban, Isai fiából, az egyszerű betlehemi pásztorból Izráel költő tehetséggel megáldott királya lett.

– 2. Ennél azonban sokkal többről van szó: Dávidot az Úr emelte magasra, amit maga Dávid megvall, ezért ő több, mint egy király, végképp több, mint egy költő (1): Isten elhívott, felkent eszköze Dávid, mint király és mint költő is, vagyis az Úr szólt és cselekedett általa (2); az Úr tette őt alkalmassá, kősziklává a szolgálatra (3), hogy olyanná lehessen, mint a fölkelő nap a felhőtlen reggelen, amelynek sugarától eső után fű zöldül (4). Valóban, akit magasra helyezett az Úr, annak napként kell ragyognia sokakra, hogy növekedhessenek, élhessenek általa a népek (4). Ez a ragyogás az Úr ragyogása felkent szolgája által.

– 3. Dávid az Úrnak tulajdonít mindent, aki mindent elrendezett, mindent biztosított, örök szövetségének védelmével vette körül őt. Bizony kellett is, mert Dávid sokszor átlépte a határokat, de az Úr nem engedte el választottját. Minden javunk, minden örömünk, életünknek értelme az Úrtól való, csakis Őtőle (5). Igen, az Isten, Jézus Krisztusban mindent elrendezett!

– 4. Dávid még azt a bölcsességet is megkapta, hogy az elvetemültekkel is tudjon bánni! Ez nagy ajándék. Bizony nem kell őket „fogdosni”, ahogy a tövist sem fogdossuk. Ha pedig tövis kerül útunkba, akkor csak bottal és vassal tudunk közelíteni ahhoz, vagy van más esélyünk is? Jézus Krisztus által igen. (6–7). De leginkább nem kell tövises helyen járni.

Szerző: refdunantul  2017.05.31. 04:00

A 18. zsoltárban is olvashatjuk Dávid énekét, aki halálos nyomorúságában felkiáltva megtapasztalta az Úr szabadítását, ezért MAGASZTALJA KŐSZIKLA ISTENÉT (1–7). – 1. Isten cselekszik! Isten megjelenik (8–16). Lenyúl, kihúz, megment, tágas térre visz. Ő a mi támaszunk (17–20). Isten megjelenése nem dörgedelmes, hanem irgalmas; – ahogy, amilyennek Jézus Krisztusban megmutatta magát. – 2. Isten kegyelmez! Valóban így van: Isten a hűségeshez hűséges (26), és a hamisnak ellenáll (27). De ennél a szimpla egyenletnél (21–25) Isten sokkal hatalmasabb: Ő ugyanis a nyomorultat is megsegíti (28), és mindazokat, akik az Ő mécsesének világosságában alázattal rádöbbennek saját méltatlanságukra (29). – 3. Isten oltalmaz! Velünk van, és Ővele a lehetetlen is lehetségessé lehet. Ő megszólít, vezet, utat mutat, falakon is átemel, felemel, oltalmaz és megerősít. Csak Ő az Úr! Csak Ő az egyetlen irgalmas menedék (30–37).*

Cselekedetek 14,8–20

138. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – 3. Az Úr oltalma azt is jelenti, hogy végérvényesen soha nem győzhetnek ügyének ellenségei, nem alázhatják meg népét.

Ő elégtételt vesz és méltó győzelemre vezet.

De az elégtétel és a győzelem mikéntjét hagyjuk meg Őneki (38–43).

– 4. Isten megszabadít!

Ő él, és mi is élni fogunk!

Ő nemcsak ellenségeink kezéből szabadít meg.

A legtöbbet adja, örök életet és üdvösséget a Jézus Krisztusban.

Ez a bizonyosság már ebben a világban boldoggá tesz minket, ezért mindenkor ezt hirdetjük a népek között (47–51).

Szerző: refdunantul  2017.05.30. 04:00

Folytassuk a tegnap megkezdett gondolatokat, hiszen erre Dávid hálaadó éneke is lehetősége ad. Dávid, harcai végén MAGASZTALJA AZ URAT, MERT KIMENTETTE ŐT minden ellensége kezéből (1). – A harc mindig „óriások” ellen folyik. Itt nemcsak arról van szó, hogy a filiszteusok valóban nagy termetű emberek lehettek (talán valamilyen genetikai hiba miatt, ahogy erre a 20. vers is utal), hanem arról is, hogy mindenkinek a maga harca az „óriási” (18–21). Vannak persze a mindennapiaktól elkülönülő látványos harcok, a megszokottnál is nehezebb harcos időszakok, és van értelmes, minőségi küzdelem is, ilyen a hit harca (2Timóteus 4,6–8). A harc "óriási" abban is, hogy nálunknál erősebb a végső ellenség. – Dávidot és Isten népét védi, oltalmazza, megmenti az Úr, végül Jézus Krisztusban megszabadítja minden ellenségtől, bűntől, betegségtől, haláltól (22,1–7). Sőt, a nehéz időszakokban emberi eszközöket is állít mellénk, ahogy az elfáradt Dávidra is vigyáztak emberei. Isten ugyanis nem engedi kioltani az Ő mécsesét. Ezt Jézus Krisztus feltámadása egyértelművé tette számunkra (16–17). Ő erősebb minden itteni „óriásnál”.*

Cselekedetek 14,1–7

3. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

*– A „Bates Motelt” eladták!!!

Szerző: refdunantul  2017.05.29. 04:00