EZ A KEGYELEM! – 1. A kegyelem visszaemlékezik ígéreteire, és szövetségi hűséggel (1), maradéktalanul megtartja azt. Isten ezt tette egyszülött Fiában, nem hagyott bennünket bénultságunk nyomorúságában, nem hagyott bennünket tisztátalan, döglött kutyaként az útfélen (8), ahogy Dávid sem feledkezett el Jónátánnal, Saul fiával kötött szövetségéről (1Sámuel 20,14–17), és gondoskodott Jónátán még élő, béna fiáról, Mefibósetről (2Sámuel 4,4). – 2. A kegyelem érdemektől függetlenül határtalan, ahogy itt Dávid, Jónátánért, barátjáért bőséggel könyörül annak fián, Mefibóseten. Tehát ezért Mefibóset nem tett, nem is tehetett volna semmit, amit Mefibóset töredelmes szívvel meg is vall (8). – 3. A kegyelem házunk népéről sem feledkezik el (9). Kegyes gőggel sokan lebecsüljük a vér szerint ránk bízottakat. Pedig nem hiába imádkozunk és cselekszünk értük. Itt van az ígéret erre nézve is, amely az Újszövetségben folytatódik (1Korinthus 7,14). Persze ez nem a mi dolgunk, de tekintsünk már a mieinkre, a hit terén is a legnagyobb reménységgel. Tudom, nem mondhatom ki: Nem érezném jól magam az üdvösségben nélkülük.

Cselekedetek 5,1216

115. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

EZ A KEGYELEM!

– 1. A kegyelem visszaemlékezik ígéreteire, és szövetségi hűséggel (1), maradéktalanul megtartja azt.

Isten ezt tette egyszülött Fiában, nem hagyott bennünket bénultságunk nyomorúságában, nem hagyott bennünket tisztátalan, döglött kutyaként az útfélen (8), ahogy Dávid sem feledkezett el Jónátánnal, Saul fiával kötött szövetségéről (1Sámuel 20,14–17), és gondoskodott Jónátán még élő, béna fiáról, Mefibósetről (2Sámuel 4,4), egész háza népével és szolgáival együtt (5–7).

– 2. A kegyelem érdemektől függetlenül határtalan, ahogy itt Dávid, Jónátánért, barátjáért bőséggel könyörül annak fián, Mefibóseten.

Tehát ezért Mefibóset nem tett, nem is tehetett volna semmit, amit Mefibóset töredelmes szívvel meg is vall (8).

Isten hűsége így könyörül rajtunk, Jézus Krisztusért (7), utánunk nyúl (1–4), elveszi félelmeinket és kiszakít a nyomorúságból (7), végezetül határtalan, „maradéktalan bőséggel” ajándékoz meg bennünket (9–13), mégpedig házunk népével együtt (9).

– 3. A kegyelem házunk népéről sem feledkezik el.

Ez most külön ki kell emelnünk.

Kegyes gőggel sokan lebecsüljük a vér szerint ránk bízottakat.

Pedig nem hiába imádkozunk és cselekszünk értük.

Itt van az ígéret erre nézve, amely az Újszövetségben folytatódik (1Korinthus 7,14).

Persze ez nem a mi dolgunk, de tekintsünk már a mieinkre, a hit terén is a legnagyobb reménységgel, imádkozzunk értük, hitelesen cselekedjünk értük…

Tudom, nem mondhatom ki: Nem érezném jól magam az üdvösségben nélkülük.

Szerző: refdunantul  2017.04.30. 04:00

MI AZ ISTEN ÁLDÁSA? Ez lenne, amit itt olvasunk? – 1. Dávid minden környező népet legyőzött. A fejezet összegzi ezeket a győzelmeket és felsorolja a legyőzött népeket (1–14). A győzelmeknek mindenütt része a kegyetlenkedés (2). A szentíró leírja a tényeket és nem érzelmi alapon nyúl a történésekhez. – 2. Dávid győzelmei stabilitást jelentettek saját népére nézve. Sem korábban nem volt, és a salamoni idők után sem lett ilyen nagy kiterjedésű, egységes az ország (15–18). Lám, a mi stabilitásunk a mások instabilizálása, legyőzése által érhető csak el. Na, de ez érzelmi megközelítés. – 3. Mindezeket a győzelmeket a szentíró Isten áldásának tulajdonítja (6; 14). Ha a szentíró nem teszi, mi se érzelmi alapon közelítsük meg az itt leírtakat. Ilyen a világ, folyik az adok–kapok, és ebben Isten népe is ugyanúgy részt vesz, mint bárki más. Jézus Krisztusban azonban kimondhatjuk, hogy Őáltala az Isten áldása már alapvetően mást jelent: nem a másik, hanem önmagam legyőzését és a másik felemelését. Sőt, az Isten áldása ennél is sokkal több, üdvösség és örök élet. Csak ennek ragyogásában érdemes itt is élni, csak Őbenne adataik esély és remény. Ez pedig tény és nem érzelmi kérdés.

Cselekedetek 5,1–11

403. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

MI AZ ISTEN ÁLDÁSA? Ez lenne, amit itt olvasunk?

– 1. Dávid minden környező népet legyőzött.

A fejezet összegzi ezeket a győzelmeket és felsorolja a legyőzött népeket: filiszteusokat (1), móábiakat (2), arámokat (5–6), ammóniakat, amálékiakat, edómiakat (12–14), és sok kisebb városállamot (3–4; 9–10)).

Az itt felsorolt népek utódai egy kis utánajárással könnyen beazonosíthatók, és máris a mai Közel–Keleten találjuk magunkat.

Dávid a hadi zsákmányt nem tartotta meg magának, hanem az Úrnak szentelte, vagyis bevitte az Úr sátrába (11).

A győzelmeknek mindenütt része a kegyetlenkedés (2), vagy az ellenség támadása esetén a könyörtelen leszámolás (3–4).

A szentíró leírja a tényeket és nem érzelmi alapon nyúl a történésekhez.

– 2. Dávid győzelmei stabilitást jelentettek saját népére nézve.

Sem korábban nem volt, és a salamoni idők után sem lett ilyen nagy kiterjedésű és egységes az ország: jog és igazság, rend és békesség uralkodott mindenütt, amelyben ékes és szép rendben, tisztán folyt az Isten tisztelete is.

A szentíró felsorolja a főbb tisztségviselőket is. A hadsereg parancsnoka Jób volt, a főtanácsos Jósáfát, a főpapok pedig Cádók és Ahimelek voltak, a kancellári tisztet Szerájá töltötte be, Benájá sedgítségével (15–18).

Lám, a mi stabilitásunk a mások instabilizálása, legyőzése által érhető csak el. Na, de ez érzelmi megközelítés.

– 3. Mindezeket a győzelmeket a szentíró Isten áldásának tulajdonítja (6; 14).

Ha a szentíró nem teszi, mi se érzelmi alapon közelítsük meg az itt leírtakat, mert az sokszor félrevezet.

Ilyen a világ, folyik az adok–kapok, és ebben Isten népe is ugyanúgy részt vesz, mint bárki más.

Jézus Krisztusban azonban kimondhatjuk, hogy Őáltala az Isten áldása már alapvetően mást jelent: nem a másik, hanem önmagam legyőzését és a másik felemelését.

Sőt, az Isten áldása ennél is sokkal több, üdvösség és örök élet.

Csak ennek ragyogásában érdemes itt is élni, csak Őbenne adataik esély és remény.

Ez pedig tény és nem érzelmi kérdés.

Szerző: refdunantul  2017.04.29. 04:00

DÁVID ÍGY IMÁDKOZOTT: – 1. Az imádság, Isten előtt, mindig valóságos önismeretből bomlik ki. Dávid és valahányan rádöbbenünk arra, valamint megvalljuk azt, hogy milyen kicsik vagyunk (18). Nincs mire hencegnünk. Amink van, az Úr adta, Ő végezte el általunk nagy dolgait. Az Úr kegyelme emelt fel bennünket, hogy az Ő ügyét szolgáljuk (19–21). – 2. Az imádság ezután mindig Isten nagyságának beismerésével, megvallásával folytatódik. Isten az egyetlen Úr, aki kicsiny, méltatlan népét kiválasztotta, elhívta, felemelte és kiváltotta sokféle halálos szolgaságból, minden nép szeme láttára, sokak üdvösségére (22–24). – 3. Isten nagyságos szeretetéből fakadó ígérete garantálja, hogy bármily „piciny” az Ő népe, mégis örökké az Ő népe marad (24). Ebből a bizonyosságból az imádság végére olyan áldás fakad, amely mindenre elégséges (25–29).

Cselekedetek 4,23–37

2. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ma Budapest felé haladva, a balatonvilágosi körforgalomnál a kristálytiszta kékségű eget, ezernyi apró felhőcske csipkézte ki, amelyeket csak kiemelt a mögöttük ragyogó napkorong. Az Isten által teremtett világ még mindig gyönyörű.

Dávid imádsága még ennél is gyönyörűbb, mert konkrétan kimondja azt, amit ez a látvány csak sejtetni képes. Nem az ég és a felhők alatt, hanem valójában az Úr előtt állunk, az Ő Igéje előtt, amikor így imádkozunk, ahogy ezt Dávid teszi. Ez nem meghat, mint a teremtett világ szépsége, hanem „felvértez”, megszilárdít.

Szerző: refdunantul  2017.04.28. 04:00

A templom épülete fontos, mint ahogy a látható egyház látható gyülekezetei is nélkülözhetetlenek. A TEMPLOMÉPÍTÉS SORRENDJE azonban itt olvasható. – 1. Először megszólítja népét, gyülekezetét, rendelt vezetőit az Úr. Tehát mindig az Úr kezdeményez, nem mi.* Ez a megszólítás arra irányul, hogy vegyük észre, kik vagyunk, mivé lehettünk, és mire akar használni bennünket a mi Urunk, az Ő dicsősége és népe javára (8–10). – 2. Ezek után az Úr felépíti a mi életünk házát, gyülekezeti életünk házát, a lelki házat. Jézus Krisztusban látható módon megújít, rendbe hoz, szolgálatba állít bennünket kiválasztó, elhívó és megváltó kegyelme által (11). – 3. Csak ezek után következhet a tényleges templom, a „kőház” építése, akkor és azok által, amikor és akikkel ezt az Úr jónak látja. Itt világos a kijelentés. Dávid nem építhet templomot, ezt a feladatot fiának, Salamonnak jelölte ki az Úr. Dávid építse a „lelki házat” (12-16).** – A feladat pedig akkor is, ma is, mindig ugyanaz: utat készíteni az örökkévaló királynak, Dávid utódának, Jézus Krisztusnak (16).

Cselekedetek 4,13–22

393. dicséret

Hozzűfűzés az igemagyarázathoz:

* – Ez a megszólítás, mint itt is, többnyire elhívott prófétái által történik (17).

– Ebben a megszólításban figyelmeztet bennünket az Úr arra, amit Ő tett értünk!

– Mindent Ő cselekedett, ha mi valamire juthattunk ebben a világban.

** – Ez nem azt jelenti, hogy Salamon alkalmasabb lett volna a feladatra, hiszen mindketten „látványos” bűnöket követtek el, hanem mert az Úrnak így tetszett.

– Persze, aki gyülekezetet és templomot építhet, azt látványosan meg is fenyíti az Úr, hogy minden nyomorúsága ellenére egyre alkalmasabbá lehessen a feladatra (14).

Szerző: refdunantul  2017.04.27. 04:00

Az ember felől induló TEMPLOMÉPÍTÉSI SZÁNDÉK mindig összetett indítékokból áll. Dávid király cédruspalotában lakik, az ország békességben él, nyugalom és jólét veszi körül Isten népét (1–3). Ekkor, pontosan ekkor áll elő mindig az a lélektani pillanat, amikor már nem kell minden fronton a túlélésért küzdeni, hogy csináljunk valami maradandót. Ebbe aztán szeretjük belekeverni az Istent is, valójában azonban magunknak akarunk emléket állítani. Igen, ez egy „lélektani pillanat”, mert többnyire a mi gyarló lelkünk terméke. Talán valami baj van az örök életbe és a Jézus Krisztusba vetett hitünkkel? Elsősorban nem templomok kellenek, hanem élő, szolgáló, hitvalló, krisztusi nép kell: a szükséges infrastruktúra majd meglesz „magától”. Sajnos mi pontosan fordítva gondoljuk, akárcsak itt.* Nem vonjuk kétségbe Nátán és Dávid jószándékát, valamint templomépítő eleink áldozathozatalát, de az Úr válasza, erre a templomépítési szándékra egyértelműen: „nem!” (4–7) Az Úr sátorlapokban is jól érzi magát ebben a világban, mert igazi lakhelye a gyülekezet, Isten hívő népe, egyháza.**

Cselekedetek 4,1–12

468. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Amikor már nincs egyéb gondunk, és egy kicsit unatkozunk, akkor esetleg templomépítéssel is értelmet akarunk adni az életünknek.

** Döbbenetes például Németország, ahol a legkisebb faluban is pazar, gyönyörűen felújított templomok, szinte „katedrálisok” köszönnek ránk; – de a kőházak üresek…

Szerző: refdunantul  2017.04.26. 04:00

AZ ISTENFÉLELEM VALÓBAN KIŰZI A FÉLELMET az Úr népe köréből, és a gyülekezet tagjainak szívéből (1János 4,18). – 1. Az élő Isten félelme azonban valóban megrettenéssel és megrendüléssel kezdődik, amely rádöbbent bennünket arra, hogy por és hamu vagyunk az Úr nélkül, bárkik vagyunk is egyébként (1Mózes 18,27). – 2. Ehhez a konkrét megrettenéshez mindig áldozatokat követelő események vezetnek el bennünket. Mielőtt értetlenkednénk Úzzá halálán (6–8), vegyük tudomásul, hogy vannak olyan területek, ahol már nem a mi dolgunk megoldani a „problémákat”, bármilyen kínosak is azok, mert az Úr nem adott azokban illetékességet nekünk. Az „Oly sokáig szerettelek” című filmben egy orvos anya halálba segíti rákos beteg, nagy kínokat átélő hatéves gyermekét. Mindent értünk és átérzünk, de ezeket a kérdéseket nem lehet emberi logikával, bölcsességgel és érzelmekkel megközelíteni, hanem csakis Isten kijelentése felől, miszerint itt már nincs illetékességünk. Nem nyúlhatunk bele a szuverén Isten szent dolgaiba. – 3. Ez vezeti el Dávid királyt, mint vezetőt is a teljes megrendülésig, a tényleges istenfélelemig, az Úr minden szavának komolyan vételéig (9–11), és aztán tényleges áldásokig és örömökig (12–23) .

Cselekedetek 3,11–26

286. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

AZ ISTENFÉLELEM VALÓBAN KIŰZI A FÉLELMET az Úr népe köréből, és a gyülekezet tagjainak szívéből (1János 4,18).

– 1. Az élő Isten félelme azonban valóban megrettenéssel és megrendüléssel kezdődik, amely rádöbbent bennünket arra, hogy por és hamu vagyunk az Úr nélkül, bárkik vagyunk is egyébként (1Mózes 18,27).

– 2. Ehhez a konkrét megrettenéshez mindig áldozatokat követelő események vezetnek el bennünket.

A szent ládát nem szabályszerűen szállították Jeruzsálembe (4Mózes 4,4–15); nem vállon, hanem szekéren (2–4). A zötyögő szekérről pedig majdnem lezuhant a láda.

Szegény Uzzá, védve a ládát, hozzáért ahhoz, ezért az Úr haragja lesújtott rá, és szörnyethalt (6–8).

Mielőtt értetlenkednénk, vegyük tudomásul, hogy vannak olyan területek, ahol már nem a mi dolgunk megoldani a „problémákat”, bármilyen kínosak is azok, mert az Úr nem adott azokban illetékességet nekünk.

Az „Oly sokáig szerettelek” című filmben egy orvos anya halálba segíti rákos beteg, nagy kínokat átélő hatéves gyermekét.

Mindent értünk és átérzünk, de ezeket a kérdéseket nem lehet emberi logikával, bölcsességgel és érzelmekkel megközelíteni, hanem csakis Isten kijelentése felől, miszerint itt már nincs illetékességünk. Mi pedig mindig az érzelmeink és gyarló bölcsességünk felől értelmezzük az egész világot…

Nem nyúlhatunk bele a szuverén Isten szent dolgaiba.

– 3. Ez a rettenetes esemény vezeti el Dávid királyt, mint vezetőt is a teljes megrendülésig, a tényleges istenfélelemig, az Úr minden szavának komolyan vételéig (9–11).

– 4. De ezután világossá lesz a lényeg, hogy egyedül az élő Isten féleleme az:

– amely aztán megerősíti Isten népét, sok ifjat ad (1);

– látható, közös örvendezést ajándékoz nekünk Isten dicséretében (5; 16);

– sőt, minden külső, irigységből fakadó megvetés helyett is hitelességből fakadó tiszteletet ajándékoz népének az Úr félelme (20–23);

– nem is beszélve arról a sok konkrét áldásról (12), amiben Isten népének tagjai a gyülekezet és saját házuk népe közösségében részesülnek, még a próbatételek idején is (17–20).

Szerző: refdunantul  2017.04.25. 04:00

VANNAK MEGOLDHATATLAN PROBLÉMÁK, amelyek újból és újból előtolakodnak. – 1. Isten népe számára ilyenek a „filiszteusok”, akik folyamatosan lesben állnak, támadásra készen. Hányszor tapasztaljuk, hogy konfliktusok hosszú évek után is előtolakodnak; sebek váratlanul felszakadnak; sértődések és vetélkedések pusztítanak folytonosan. Ugye, vannak olyan tapasztalataink, hogy bizonyos konkrét problémák akár a halálig is elkísérhetnek bennünket (17–18).* – 2. Dávid azonban az Úrhoz fordult, jeleket kért és kapott, hogy felvonuljon-e a filiszteusok ellen (19). Az Úr hatalmas győzelmet adott népének, mit amikor a víz áttöri a gátakat; – így sodorta magával a filiszteuskat az Úr, bálványaikkal együtt (20–21).** – 3. Csak az Úr által adatik győzelem. Megkérdezni az Urat, azt jelenti, hogy Őbenne bízunk, akárhogyan válaszol is (22–25). Jézus Krisztus legyőzte a halálos problémát, ezért az újból felbukkanó, mindennapi problémákkal többnyire már nem sok dolgunk van. Sokkal gyakrabban legyinthetnénk ilyenkor élő hittel, hiszen nem kell mindig felvenni a kesztyűt.

Cselekedetek 3,1–10

9. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Főleg, ha valaki egy időre „magasabbra” jutott ebben a gyarló világban, mint itt Dávid, akkor azonnal számos ellenség kerülhet elő…

** Aztán a filiszteusok ismét támadtak, és Dávid ismét megkérdezte az Urat, jelet kapott, valamint újabb győzelmet.

Szerző: refdunantul  2017.04.24. 04:00

DÁVID SOKFÉLE ARCA: – 1. Dávid kivárta az Úrtól rendelt időt, amikorra országa egyesülhetett. Hét évig csak Júda, azaz egy törzs és a déli rész királya lehetett. Bizony, valamikor hosszú éveket kell várni az Istennek kedves időre (1–5). – 2. Dávid, fejlődő hite ellenére korának embere volt, hiszen saját korától senki sem szakadhat el. Isten kegyelme a saját korunk, adott kultúránk, mindennapi életünk eseményei közepette szólít meg bennünket, majd közben formálja rajtunk keresztül a saját korunkat is. Dávid eszerint központosította egységesülő országát, eszerint „vett magának sok feleséget”, eszerint fogadta a szomszédok félelemmel teli hódolatát (6–10). – 3. Egyetlen, valódi igazolása Dávid minden tettének csakis az Úr! Hiszen önmagukban ezek gyarló kulturális és hatalmi játszmák (11–12). Csakis azért történhetett mindez Dáviddal, hogy Dávid utódjában, Jézus Krisztusban elérkezzen közénk az Úrnak igazán kedves „Fejedelme”, aki nem úgy győz, hogy valakiket legyőz (Máté 11,5).

Cselekedetek 2,37–47

16. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

DÁVID SOKFÉLE ARCA:

– 1. Dávid kivárta az Úrtól rendelt időt, amikorra országa egyesülhetett.

Hét évig csak Júda, azaz egy törzs és a déli rész királya lehetett.

Bizony, valamikor hosszú éveket kell várni az Istennek kedves időre.

Ekkor azonban a többi törzsek vezetői elmentek Dávidhoz, és kinyilvánították összetartozásuk fontosságát, valamint azt, hogy Dávidra úgy tekintenek, mint vezetőjükre, pásztorukra, Isten akarata és kiválasztó kegyelme szerint.

Lényeges: Dávidot keresték meg, és nem Dávid ügyeskedte ki a „lehetőséget” (1–5).

– 2. Dávid, fejlődő hite ellenére korának embere volt, hiszen saját korától senki sem szakadhat el.

Isten kegyelme a saját korunk, adott kultúránk, mindennapi életünk eseményei közepette szólít meg bennünket, majd közben formálja rajtunk keresztül a saját korunkat is.

Dávid eszerint központosította a egységesülő országát, a terület meghatározó városában, Jeruzsálemben, amit akkor a jebusziak laktak. Ezeket sántáknak és vakoknak nevezi az Ige. Ki tudja, hogyan érthetjük ezt a megállapítást; talán lehetett valami kollektív gyengeségük, fogyatékosságuk, hiszen egy népnek is lehet ilyen? Dávid könyörtelenül elűzte őket lakóhelyükről. Bizony a másik elűzése, bárkire, bármire hivatkozva is problémás kérdés.

Dávid saját korának gyermeke volt, hiszen sok feleséget vett magának, mert áldás a sok gyermek, és a korabeli „férfijogú” rendszerben a több feleség bevett gyakorlata volt annak a kultúrának.

Dávid saját korának fia volt abban is, ahogy a szomszédos királyok félelemmel teli hódolatát fogadta (6–10).

– 3. Egyetlen, valódi igazolása Dávid minden tettének csakis az Úr!

Hiszen önmagukban ezek gyarló kulturális és hatalmi játszmák.

Dávidot az Úr tette naggyá, saját népe javára és azon keresztül sokak javára (11–12).

Csakis azért történhetett mindez Dáviddal, hogy Dávid utódjában, Jézus Krisztusban elérkezzen közénk az Úrnak igazán kedves „Fejedelme”, aki nem úgy győz, hogy valakiket legyőz; aki nem rekeszti ki a vakokat és a sántákat, és semmiféle testi és lelki „fogyatékosságúakat” sem, hanem meggyógyítja azokat; aki nem elűzi, hanem Isten népének tagjai közé fogadja őket (Máté 11,5).

Szerző: refdunantul  2017.04.23. 04:00

VAN ITT NYOMORÚSÁG BŐVEN. – 1. Nagy nyomorúságot jelent először is az a két ember, akiket korábban, Saul ideje alatt valamiért elűztek a lakóhelyükről (3). Ők voltak a beérótiak. Most eljött az ő idejük, mert Saul halála után bosszút tudtak állni üldöztetésükért. Ezt a bosszút Saul fián, Ísbóseten, különös kegyetlenséggel hajtották végre. A bosszú bármiféle lelkülete nagy nyomorúságokat okoz (5–7). – 2. A nyomorúságot csak fokozza az, hogy a bosszúállók mindezt Dávid király előtt, az Úrra hivatkozva, úgy állítják be, mintha Dávid üldöztetéséért álltak volna bosszút, amit Saul király ideje alatt kellett elszenvednie. Bizony kegyes ember is hányszor emlegeti az Urat, miközben valódi indítékai egészen mások, és még a szeretet látható cselekedetei mögött is gyakran elégtétel után liheg (8). – 3. A legnagyobb nyomorúság azonban az, hogy a megtorlás mindkét oldalról barbár (9–12). – Bizony szükségünk van az élő Úrra, aki kiszabadít minket ezekből a nyomorúságokból. Jézus Krisztusban ezt cselekedte velünk az Isten. Nincs más esélyünk, csak Ő (9).

Cselekedetek 2,29–36

352. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* VAN ITT NYOMORÚSÁG BŐVEN.

Ebből a fejezetből kiderül, hogy milyen nagy szükség van arra az élő Úrra, akiről Dávid bizonyságot tesz, mert egyedül csak Ő válthat ki bennünket minden nyomorúságból.

– 1. Nagy nyomorúságot jelent először is az a két ember, akik mindenféle portyázó csapatok vezérei és akiket korábban, Saul ideje alatt valamiért elűztek a lakóhelyükről (3).

Ők voltak a beérótiak. Most eljött az ő idejük, mert Saul halála után bosszút tudtak állni üldöztetésükért.

Ezt a bosszút Saul fián, Ísbóseten, különös kegyetlenséggel hajtották végre.

A bosszú bármiféle lelkülete nagy nyomorúságokat okoz; – és bizony sokunkat vezet, gyakran leplezetten, ez a lelkület (5–7).

– 2. A nyomorúságot csak fokozza az, hogy a bosszúállók mindezt Dávid király előtt úgy állítják be, mintha Dávid üldöztetéséért álltak volna bosszút, amit Saul király ideje alatt kellett elszenvednie.

Már-már az Istent káromolják, amikor hazug módon Dávid király mellett vallanak színt, és véres tettüket az Úrra hivatkozva igazolják.

Bizony, a kegyes ember is hányszor emlegeti az Urat, miközben valódi indítékai egészen mások, és még a szeretet látható cselekedetei mögött is elégtétel után liheg (8).

– 3. A legnagyobb nyomorúság azonban az, hogy a megtorlás mindkét oldalról rettenetes.

Ezek a portyázó beérótiak ugyanúgy barbárok, mint ahogy Dávid sem viselkedik a megtorlást illetően különb emberként.

Egyébként ő is az Isten nevét emlegeti! (9–12)

Ahol Jézus Krisztust nem ismerik, ott sajnos a barbárság megszokott módja „dolgaink elintézésének”.

Jézus Krisztus nélkül ne is számítsunk irgalomra.

Fel sem fogjuk, hogy mi „az irgalom kultúrájában” élhetünk.

Ez az irgalom, erre a világra nézve a keresztyénség nagy ajándéka, beleértve minden emberséget, nyitottságot, ide sorolva az alapvető szabadságjogokat.

– 4. Ezekhez képest az a nyomorúság, amit Saul unokájának kellett elszenvednie, aki mindkét lábára megbénult, mert a dajka gyerekkorában leejtette, szinte észrevétlen eseménynek tűnik.

Pedig ennek a Mefíbósetnek a nyomorúsága minden testileg és lelkileg korlátozott ember alapnyomorúságának, és az ebből fakadó összes szenvedésnek szimbóluma is lehetne (4).

Márpedig sokféle testi-lelki korlátozottságunk van, még látszólag egészségesen is.

– Bizony szükségünk van az élő Úrra, aki kiszabadít minket ezekből a nyomorúságokból.

Jézus Krisztusban ezt cselekedte velünk az Isten. Nincs más esélyünk, csak Ő (9).

Szerző: refdunantul  2017.04.22. 04:00

ELÉG NEHÉZ KIHÁMOZNI itt a neveket, személyeket, történéseket a szövegből, hát még az üzenetet. – Dávid bizalommal fogadta Abnért, Saul egykori hadseregének vezetőjét, aki az ország egységéért munkálkodott. Áldott az, aki az egységért munkálkodik. – Jóáb azonban beleavatkozott a dolgok menetébe. Dávid tudta nélkül, csellel visszahívatta Abnért, és orvul megölte. Nincs áldás azon, aki önzően aljas indokból, bármilyen módon „kezet emel” a másikra. – Dávidot megrendítette Abnér halála, akit gyászdalban siratott el. Áldott az, aki még képes megrendülni… – Dávid már fölkent király volt, mégis gyengének tartotta magát. Ez az érzés áldás, amely látja a feladat nagyságát, és a maga kicsiségét. – Dávid félt Jóábtól és Abisajtól, Cerújá fiaitól, ezért nem bántotta Jóábot, hanem tehetetlenségében megátkozta ezt az Abnérra féltékeny orvgyilkost, és az Úrra bízta Jóáb sorsát, a maga, valamint az ország egységének ügyét is (31-39). Dávid kiengedte a gőzt, ez volt az átokszó; – de nem cselekedett átoktól fűtött indulatból, hanem az Úrban bízott. Boldog az, aki az Úrban bízik. 

Cselekedetek 2,14–28

349. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* ELÉG NEHÉZ KIHÁMOZNI itt a neveket, személyeket, történéseket a szövegből, hát még az üzenetet.

– 1. Dávid bizalommal fogadta Abnért, Saul egykori hadseregének vezetőjét, aki az ország egységéért munkálkodott.

Áldott az, aki az egységért munkálkodik, de az ilyen ember mindig életveszélyben van.

– 2. Jóáb beleavatkozott a dolgok menetébe.

Valósággal megdorgálta Dávidot Abnérral kapcsolatos jóhiszeműségéért.

Szerinte Abnérról semmi jót nem lehet feltételezni.

Dávid tudta nélkül, csellel visszahívatta Abnért, és orvul megölte. 

Jóáb tettét a szentíró és Dávid is vérbosszúval magyarázza, miszerint Jóáb testvéréért, Aszáélért vettek elégtételt.

Micsoda hazugság, hiszen Abnér éppen, hogy nem akarta megölni Aszáélt, hanem kérte, hogy ne üldözze és provokálja őt (2,19-23). 

Jóáb tettének oka sokkal inkább féltékenységében keresendő. Féltette a Dávid mellett elfoglalt helyét Abnértól, ezért ölte meg (20–27).

Nincs áldás azon, aki önzően aljas indokból, bármilyen módon „kezet emel” a másikra.

Mik a valódi indítékaink? Mik a történések igazi mozgatórugói?

Hisszük-e, hogy az Úr tartja a szálak végét a kezében?

– 3. Dávidot megrendítette Abnér halála, akit gyászdalban siratott el. 

Áldott az, aki még képes megrendülni…

Dávid már fölkent király volt, mégis gyengének tartottan magát.

Ez az érzés áldás, amely látja a feladat nagyságát, és a maga kicsiségét.

Félt Jóábtól és Abisajtól, Cerújá fiaitól, ezért nem bántotta Jóábot; – hanem tehetetlenségében megátkozta a féltékeny orvgyilkost; – és az Úrra bízta Jóáb sorsát, a maga és az ország egységének ügyét is (31-39). 

Dávid kiengedte a gőzt, ez volt az átokszó; – de nem cselekedett átoktól fűtött indulatból, hanem az Úrban bízott.

Boldog az, aki az Úrban bízik.

Szerző: refdunantul  2017.04.21. 04:00

Tény, AZ „APPARÁTUS” könnyen átveheti az irányítást. – 1. Ez pedig tarthatatlan, de gyakran megtörténhet. Itt is látjuk, hogy az adott hadseregparancsnokoknak nagyobb szavuk volt, mint magának a vezetőnek, vagy a királynak. Ísbóset félt a hadseregparancsnokától, Abnértól, aki azt hitte, hogy neki mindent lehet, ezért Ísbóset apjának, Saulnak másodfeleségével, Ricpával is kikezdett. – 2. Ezt már nem hagyhatta szó nélkül Abnér vezetője, Ísbóset. De az ilyen embereknek már szólni sem lehet. Azonnal és visszavonhatatlanul megsértődnek, és azonnal bosszút állnak (10). Ebben az esetben Abnér így áll át Saul házának oldaláról Dávid házának oldalára. Ez egy gyarló, megvetendő, gyanús átállás (17-21). – 3. Jézus Krisztus nélkül csak így működnek a dolgok, gyarló, érdek és bosszúvezérelt indulatok által irányítottan. A megújulás csakis az Úrban adatik. Őbenne lesz szemünk az alávalók hízelkedéseire. Gyanakodjunk bátran rájuk, de bánjunk velük krisztusi módon.

Cselekedetek 2,113

376. dicséret

Szerző: refdunantul  2017.04.20. 04:00

Ott a közös kihívás, a filiszteusok serege, és ISTEN NÉPÉNEK TAGJAI MÉGIS BELÜL MARAKODNAK EGYMÁSSAL. Ez halálos is lehet. Az északiak vezére Abnér, Saul fiának, Isbósetnek a hadseregparancsnoka; – a déliek vezére Jóáb és testvérei, Dávid oldalán. – 1. Az egész egy harci játékkal kezdődik, ahol értelmetlenül mindkét oldalon megölnek tizenkettőt. Bizony vannak olyanok, akik élvezik a konfliktusokat, még áldozatok árán is. Akinek „játék a kard”, az beteg (12–16). – 2. A kezdeti „játék” azonban heves harccá torzul, ahol elszabadulnak az indulatok, minden figyelmeztetés ellenére. Abnér hiába figyelmezteti Aszáélt, hogy „álljon le”, mert a vesztébe rohan. Vigyázzunk, mert a legkisebb konfliktus is pokolian elmérgesedhet. Vegyük komolyan az intést, és tényleg álljunk le (17–23). – 3. Itt azt kell mondanunk, hogy Abnér volt az Úr eszköze, aki szólt Dávid hadseregparancsnokának, Jóábnak, hogy ne folytassák egymással az értelmetlen küzdelmet.*

Cselekedetek 1,1526

350. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Itt azt kell mondanunk, hogy Abnér volt az Úr eszköze, aki szólt Dávid hadseregparancsnokának, Jóábnak, hogy ne folytassák egymással az értelmetlen küzdelmet.

Még szó sem volt megbékülésről, de legalább harci szünetről, amelyben mindenki hazatért, mert belátta, hogy keserves vége lesz minden harcnak, még a győztesekre nézve is (26).

Isten népéhez pedig nemcsak méltatlan az egész, hanem küldetésének ügyét is lehetetlenné teszi (24-32).

Szerző: refdunantul  2017.04.19. 04:00

Dávid visszatért a saját népéhez, a filiszteus Ciklágból Hebronba. Sokáig bujdokolt Dávid idegenben, és ez majdnem hűtlenné tette őt. Megoldást nyújt, ha visszatérünk oda, ahová az Úr állított minket. A VISSZATÉRÉS UTÁN MINDJÁRT SOK PRÓBATÉTELT KELLETT KIÁLLNIA Dávidnak, de ezeket ő már az Úr kezéből fogadta el. – 1. Az első próba a „kicsiny kezdet” volt. Júda törzse ugyan királlyá kente Dávidot. De csak ez az egy törzs ismerte fel Isten akaratát, és hajolt meg Dávid személye előtt (1–4). Dávidot nem törte le a „kicsiny kezdet”. Isten országa megvalósulásának alapvető törvénye, hogy mustármagnyi kezdetből indul ki (Máté 13,31–32). – 2. A második próba a széthúzás. Dávid királlyá választásáról minden felelős izráeli vezető tudott, az egész néppel együtt. Mégis az egység helyett pártviszályok, a békesség helyett testvérharcok robbantak ki. Hiányzott az Istennek kedves összetartozás tapasztalata, és a közös ügyért áldozatokat is hozó összetartás (8–11). – 3. A próbákhoz az Úr adhat erőt és megbízható segítséget (4–7). Dávid ezután minden lépésében megkérdezte az Urat (1).

Cselekedetek 1,114

358. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* Dávid visszatért a saját népéhez, a filiszteus Ciklágból Hebronba.

Sokáig bujdokolt Dávid idegenben, és ez majdnem hűtlenné tette őt.

Megoldást nyújt, ha visszatérünk oda, ahová az Úr állított minket.

A VISSZATÉRÉS UTÁN MINDJÁRT SOK PRÓBATÉTELT KELLETT KIÁLLNIA Dávidnak, de ezeket ő már az Úr kezéből fogadta el.

– 1. Az első próba a „kicsiny kezdet” volt.

Júda törzse ugyan királlyá kente Dávidot.

De csak ez az egy törzs ismerte fel Isten akaratát, és hajolt meg Dávid személye előtt.

Dávidot nem törte le a „kicsiny kezdet”.

Isten országa megvalósulásának alapvető törvénye, hogy mustármagnyi kezdetből indul ki (Máté 13,31–32), de hatalmas fává növekszik, amely védelmet ad másoknak is, mint a fa az égi madaraknak (1–4).

– 2. A második próba a széthúzás.

Milyen döbbenetes, ami ezután történt.

Dávid királlyá választásáról minden felelős izráeli vezető tudott, az egész néppel együtt.

Mégis az egység helyett pártviszályok, a békesség helyett testvérharcok robbantak ki.

Hiányzott az Istennek kedves összetartozás tapasztalata, és a közös ügyért áldozatokat is hozó összetartás.

Saul hadseregparancsnoka, Abnér, az északi országrész törzsei, azaz Izráel számára Saul még életben maradt fiát, Isbósetet tette meg királlyá (8–11).

Úgy gondolom, nem kell aktualizálni ezeket a történéseket.

– 3. A próbákhoz az Úr adhat erőt és megbízható segítséget. 

Dávid minden lépésében megkérdezte az Urat (1).

Szövetségeseket pedig azok között keresett, akik megbízható emberek voltak.

Ezek kiválasztásában nem arra tekintett, hogy azok éppen akkor melyik gyarló oldalon álltak, hanem hogy a maguk helyén megbízhatóak-e.

A Jábés-gileádiak ilyen megbízható emberek voltak, akik még Saul és fiai holtestét is megmentették a meggyalázástól.

Megbízható, alkalmas embereket adj Urunk nekünk (4–7).

Szerző: refdunantul  2017.04.18. 04:00

A FELTÁMADOTT JÉZUS KRISZTUSBAN értjük meg Dávid énekét igazán. – 1. Fellélegezhetne Dávid, hiszen az halt meg, aki annyiszor az életére tört és annyi keserűséget okozott neki. Itt a fellélegzésből megbocsátás lett, azzal a világos látással, hogy ebben a világban nincs fellélegzés… Mi tudjuk, hogy fellélegzés majd Jézus Krisztusban adatik, „teljességében” odaát (17–18). – 2. Dávid először saját népét siratja el, és azt védi az ellenség további kárörömétől és gyalázatától (19–24). – 3. Dávid csak ezután tér rá a saját fájdalmára. Számunkra mindig a saját fájdalmunk a legnagyobb, és szeretnénk, ha a nap is megállna az égen, ha minket megrendülés ér. Persze ez érthető.  De a hit éppen ott kezdődik, amikor egyre inkább megtanulok a másik fájdalmával is rezdülni egy határig. Létezhet olyan, hogy többet jelenthet egy barát, mint egy nő szerelme? (26) Csak kivételezett helyzetekben! Dávid saját fájdalma Jónátán miatt határtalan, de éppen ez az ének mutatja, hogy minden fájdalomnak van határa. A feltámadott Jézus Krisztusban ez már bizonyosságunk.

Márk 16,920

356. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* A FELTÁMADOTT JÉZUS KRISZTUSBAN értjük meg Dávid énekét igazán.

– 1. Fellélegezhetne Dávid, hiszen az halt meg, aki annyiszor az életére tört és annyi keserűséget okozott neki.

Itt a fellélegzésből megbocsátás lett, azzal a világos látással, hogy ebben a világban nincs fellélegzés, mert azonnal támadnak újabb bajok és más ellenségek.

Mi tudjuk, hogy fellélegzés majd Jézus Krisztusban adatik, „teljességében” odaát. Ennek reménysége már a miénk (17–18).

– 2. Dávid először saját népét siratja el, és azt védi az ellenség további kárörömétől és gyalázatától.

Dávid azt siratja először, amit saját népe elveszített: a sok halottat, hőst, áldozatot.

Nem is beszélve Saul és Jónátán meggyalázott holttestéről (19–24).

Dávid éneke egyszer és mindenkorra megtilt minden barbár kárörömöt (20).

A halálban már látszik Saul nagysága, minden nyomorúsága ellenére; valamint látszik Jónátán hűsége, amellyel kitartott apja mellett, megmaradva ott, ahová az Úr állította (21–24). A halál a túlnani optikájába helyezi az ittenit. A halál ténye senkit nem magasztal fel, de nem is enged gyalázni, hanem az Úr ítéletére bíz mindenkit. Jaj annak, aki halottat mocskol. A szerintünk igazán gonoszoknál ez végképp szabály!

– 3. Dávid csak ezután tér rá a saját fájdalmára. Számunkra mindig a saját fájdalmunk a legnagyobb, és szeretnénk, ha a nap is megállna az égen, ha minket megrendülés ér.

Persze ez érthető.  De a hit éppen ott kezdődik, hogy tudom, az én fájdalmam a másiknak akár semmit sem jelenthet; – miközben én egyre inkább megtanulok a másik fájdalmával is rezdülni; – de ez az együttérzés is csak egy határig „normális”…

Létezhet olyan, hogy többet jelenthet egy barát, mint egy nő szerelme? (26) Csak kivételezett helyzetekben!

Dávid saját fájdalma Jónátán miatt határtalan, de éppen ez az ének mutatja, hogy minden fájdalomnak van határa.

A feltámadott Jézus Krisztusban ez már bizonyosságunk.

Szerző: refdunantul  2017.04.17. 04:00

Mindig olyan döbbenetes, ahogy a temetéseken viselkedünk, már A SÍR FELÉ MENETBEN beszélgetünk egymással, néha képtelen témákról, akár nevetgélve is. – A felkent király, Saul halálhírét hozzák Dávidnak, megszaggatott ruhában, ami a gyász jele volt. A hírnök azonban hazudott, miszerint ő ölte meg Sault, Dávid nagy ellenségét, és ezért jutalmat várt Dávidtól. A hírnök gyásza is hazug volt (1–10). – Dávid soha nem emelt kezet az Úr felkent királyára, noha az méltatlanná vált erre a tisztségre, és őt magát is életveszélyesen üldözte. Ezt Dávid másoknak sem engedte (13–16). Amikor Dávid megszaggatta ruháit, az akkor az őszinte tisztelet és gyász jele volt. Dávid még az ellensége halálán is megrendült, tisztelve abban az Úr felkentjét. Fontos az Úrtól való tekintélytisztelet és mindenféle tisztelet. – Dávidnak Jónátán halála feletti gyásza pedig több volt, mint gyász; – facsaró szívfájdalom volt az (11–12). – Áldott legyen az Isten, hogy Dávid utóda, Jézus Krisztus húsvétkor legyőzte a halált (2Timóteus 1,10), és majdan ténylegesen is megold mindenféle ellenségeskedést; megajándékoz bennünket újra őszinte tisztelettel és szeretettel.

Márk 16,18

185. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* Mindig olyan döbbenetes, ahogy a temetéseken viselkedünk, már a sír felé menetben beszélgetünk egymással, néha képtelen témákról, akár nevetgélve is.

Valójában gyakran képmutatóak és érdekvezéreltek még az érzelmeink is.

Alig tudunk más bajával akár egy picit is együtt érezni.

Alig van bennünk tisztelet, mert a gyászmenetben már elkezdjük sorolni az elhunyt hibáit. 

– A felkent király, Saul halálhírét hozzák Dávidnak, megszaggatott ruhában, ami a gyász jele volt.

A hírnök azonban hazudott, miszerint ő ölte meg Sault, Dávid nagy ellenségét, és ezért jutalmat várt Dávidtól.

A hírnök gyásza is hazug volt (1–10).

– Dávid azonban soha nem emelt kezet az Úr felkent királyára, noha az méltatlanná vált erre a tisztségre, és őt magát is életveszélyesen üldözte. Ezt Dávid másoknak sem engedte (13–16).

Amikor Dávid megszaggatta ruháit, az akkor az őszinte tisztelet és gyász jele volt.

Dávid még az ellensége halálán is megrendült, tisztelve abban az Úr felkentjét.

Az ellenségeskedés ugyanis mindenkit megnyomorít. Ez is benne rejtőzik Dávid megrendülésében, aki nem sorolta meghalt ellensége hibáit, hanem azokat megbocsátva gyászolt.

Emellett vegyük észre Dávid gyászában azt az üzenetet is, hogy fontos az Úrtól való tekintélytisztelet és mindenféle tisztelet.

– Dávidnak Jónátán halála feletti gyásza pedig több volt, mint gyász; – facsaró szívfájdalom volt az (11–12).

– Áldott legyen az Isten, hogy Dávid utóda, Jézus Krisztus húsvétkor legyőzte a halált (2Timóteus 1,10), és majdan ténylegesen is megold mindenféle ellenségeskedést; megajándékoz bennünket újra őszinte tisztelettel és szeretettel.

Szerző: refdunantul  2017.04.16. 04:00

Nagyszombat reményteli várakozás a mában, mert holnap felragyog a tegnap értelme. Húsvétkor felragyogott nagypéntek üzenete, értelme, titka. Ez az örömhír ad tartást a jelennek, bocsánatot a múltnak, és reményt a jövőnek; – mégpedig úgy, hogy a jövő tágassága meggazdagítja a jelent. Innentől kezdve világossá lesz néhány ALAPVETŐEN „ÚJ”, AMI CSAK JÉZUS KRISZTUS AJÁNDÉKA LEHET. – 1. Jézus Krisztusra tekintve kiderül, hogy minden itteni csatározásunk gyalázat, minden erőből való harcunk egymás ellen, bevetett trükkökkel, lélektani hadviseléssel, csak ideig való győzelmet hoz, mert valójában mindenki vesztes ebben a gyalázatban (1–6). – 2. Jézus Krisztusra tekintve világossá lesz, hogy az irgalom az egyetlen Istennek kedves magatartás, minden helyzetben. Gyalázat, ahogy a kimerült győztesek másnap viselkednek, fosztogatnak, barbár módon meggyalázzák a király holttestét. Barbárok vagyunk az Úr nélkül (8–13).

Márk 15,42-47

343. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* Nagyszombat reményteli várakozás a mában, mert holnap felragyog a tegnap értelme.

Húsvétkor felragyogott nagypéntek üzenete, értelme, titka: Jézus Krisztus meghalt, eltemették, de feltámadott, legyőzve a halált, és mindent, ami halálos ebben a világban.

Tehát megváltott emberek vagyunk.

Ez az örömhír ad tartást a jelennek, bocsánatot a múltnak, és reményt a jövőnek; – mégpedig úgy, hogy a jövő tágassága meggazdagítja a jelent.

Innentől kezdve világossá lesz néhány ALAPVETŐEN „ÚJ”, AMI CSAK JÉZUS KRISZTUS AJÁNDÉKA LEHET.

– 1. Jézus Krisztusra tekintve kiderül, hogy minden itteni csatározásunk gyalázat, minden erőből való harcunk egymás ellen, bevetett trükkökkel, lélektani hadviseléssel, csak ideig való győzelmet hoz, mert valójában mindenki vesztes ebben a gyalázatban.

A filiszteusok Saul fiainak megölésével, majd a király lenyilazásával megijesztették Isten népét (7).

Érthető, hogy Saul nem akart élve a filiszteusok kezébe kerülni (1-6). 

– 2. Jézus Krisztusra tekintve világossá lesz, hogy az irgalom az egyetlen Istennek kedves magatartás, minden helyzetben. 

Gyalázat, ahogy a kimerült győztesek másnap viselkednek, fosztogatnak, barbár módon meggyalázzák a király holttestét.

Barbárok vagyunk.

Egyedül az érettünk meghalt, irgalmas, megváltó Jézus Krisztus által van esélyünk arra, hogy másként bánjunk egymással, ahogy erre Jábés–Gileád lakói itt példát adnak, minden barbárságra nemet mondva (8–13).

– 3. Jézus Krisztusra tekintve újjá lehetünk.

Olyanokká lehetünk, mint amilyen Saul fia, Jónátán volt, aki hűséges maradt apjához, miatta és vele halt meg, miközben Isten emberének, Dávidnak útját készítette elő, ő pedig végleg a háttérben maradt (2).

– Gondoljunk bele, mit tettünk mi, és teszünk folyton..., – ennek ellenére mit tett és tesz velünk az Úr?

Szerző: refdunantul  2017.04.15. 04:00

Ott ragyog ebben a nehéz ószövetségi Igében NAGYPÉNTEK KRISTÁLYTISZTA EVANGÉLIUMA. – 1. Mindent visszakapott Dávid, amit elveszettnek vélt. Látszólag ő szerezte vissza az amálékiak által elrabolt szeretteiket és vagyonukat, de valójában az Úr ajándékozta azokat vissza neki és a vele lévőknek. Jézus Krisztus megváltó halála, váltságáldozata által Isten mindent visszaadott nekünk, amit mi engedetlenül eljátszottunk. Micsoda kegyelem részesei vagyunk! (16– 20) – 2. Ez a krisztusi kegyelem nem az érdemeink szerint könyörül rajtunk, hanem egyformán oszt irgalmából a bátrabbaknak és a félősebbnek, a tehetségesebbnek és a szerintünk gyengébbeknek, a harcos buzgó güzüknek és a nyugodtabb szelídeknek egyaránt; –  ahogy Dávid nem adott helyt itt az irigységnek a különbségtételnek, hanem a harcosok és a felszerelést őrzők is egyforma részt kapnak. Isten logikája más, kegyelme felfoghatatlan, irgalma nem érdemeken múlik (21–25). Ezt a szőlőmunkások példázatában világosan kifejtette nekünk (Máté 22,33–46). – 3. Bizony ajándék az Úr kegyelme, mindenestül, ahogy itt még azok is kapnak részt a győzelemből, akik otthon maradtak. Dávid saját népének küldi az ajándékok jó részét (26–31). Az Úr népe bizonyosan megajándékozott nép. Ez az ajándék boldog örömre, hálaadásra, gyümölcstermő életre indít.

Márk 15,3341

337. dicséret

Szerző: refdunantul  2017.04.14. 04:00

NAGY DÁVID HŰTLENSÉGE, ÉS MÉG NAGYOBB AZ ISTEN FIGYELMEZTETŐ KEGYELME. – 1, Dávid majdnem kész lett volna saját népe ellen harcolni. Az Úr akadályozta meg ezt. Mire Dávid visszatért városába, Ciklágba, egy másik ellenséges nép, egy amáléki rablócsapat (15) feldúlta a várost. Minden üldözési mánia nélkül is látjuk, sok az ellenség, sok a rablócsapat is; – de a sok ellenség egyben Isten figyelmeztetése: valamiben nagyon hűtlenné lettünk, és mi is nyakig benne vagyunk… (1–3). – 2. Fordulatot jelent, amikor Dávid az üres, feldúlt, felperzselt várost látta, hangos sírásra fakadt, a vele lévőkkel együtt. Közösen, hangosan sírtak, – addig amíg bele nem fáradtak (4). Ez a közös sírás lenne minden emberi megoldás kezdete is, amit igénybe venne az Isten.* – 3. Bizony kellett Dávidnak ez a szorult helyzet! Végre megkérdezte az Urat, mit tegyen (7–10), közben ismeretlenekkel is irgalmas (11–15).** – Nagy itt a kegyelem! Nem ölték meg a szeretteiket, csak elhurcolták. Van még remény (2). Jézus Krisztusban még a halálon túl is van remény. Vegyük, együk ezt a bizonyosságot! (Máté 26,26)

Márk 15,2032

346. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* …ha ezt a közös sírást nem követné azonnal a régi ember újjáéledése, amely mégis eszeveszett dühre vált át a sírás után. A nép meg akarja kövezni Dávidot (6).

** Dávid csapatai önzetlenül megetettek egy éhező embert, aki aztán a segítségükre lett (11-15). Aki segít a szenvedőn, azt megáldja az Úr, még akkor is, ha a megelégített szenvedő később azzal visszaél.

Szerző: refdunantul  2017.04.13. 04:00

NAGY AJÁNDÉK A BIZALOM, sok áldás fakadhat abból; viszont nincs rombolóbb a bizalmatlanságnál. Mégis: a bizalmatlanság Isten vészcsengője is lehet. Dávid esetében pedig az a tény, hogy a filiszteusok nem bíztak benne, az Úr kegyelme volt, hogy életének mélypontjáról, ráadásul egy halálosan lehetetlen helyzetből megszabadítsa őt az Úr. Dávid ugyanis elindult a filiszteus király oldalán a saját népe ellen harcolni. A filiszteus király hadvezérei azonban visszaküldetik Dávidot és emberit, mert nem bíznak bennük. Már-már azt hinnénk, hogy Dávid valóban ügyes trükkös, aki a határozat után is hűségéről biztosítva, próbálja meggyőzni a filiszteus királyt, hogy hadd vehessen részt a harcban. Vagy tényleg juthatunk ilyen mélyre, hogy saját biztonságunkért megtagadunk mindent, amit az Úr eredetileg ránk bízott? Mindenesetre riasztó ez az egész, egyben figyelmeztető is; másrészt azonban mégis megnyugtató. Az Úr nem engedi el övéit a pokol kapui előtt sem (Máté 16,18).

Márk 15,1–19

341. dicséret

Szerző: refdunantul  2017.04.12. 04:00

A HITETLEN ENGEDETLENSÉG TILTOTT BŰNÉBE ESIK Saul, aki Isten törvénye szerint eltávolítja ugyan a halottidézőket és a jövendőmondókat az országból, mintha engedelmes lenne (3), hiszen Isten Igéje szerint minden ilyen jelenség nem valós, de az ember lelkét gonoszul mélyen érinti, éppen ezért tilos (5Mózes 18,9-14). Az Úrtól kell várni minden útmutatást, az itteni világ keretei között, az Őtőle való rendben. Saul meglátta a roppant filiszteus sereget, és megijedt (4–5). Ám Saullal már nem állt szóba az Úr (6). Akkor Saul mégis halottidézőhöz fordult (7). – A halottidéző asszony a harmadik tévelygő ebben a történetben, Dávid és Saul után. A halottidéző asszony „szemfényvesztően”, üzletelően hazug (12). Saul nem lát semmit, az asszony becsapja. Mennyi ilyen kétes eszközzel él a ma embere, ahelyett, hogy a konkrét Igére figyelne, Isten áldott, érthető, nekünk kijelentett szavára. – Tévelyeg itt mindenki. Tévelyeg Dávid, tévelyeg Saul és a halottidéző asszony is. „Tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát!” (Máté 22,29) Szabadíts meg Urunk, és vezess minket az engedelmesség útján.

Márk 14,6672

342. dicséret

A teljes igemagyarázat:

A HITETLEN ENGEDETLENSÉG TILTOTT BŰNÉBE ESIK Saul, aki Isten törvénye szerint eltávolítja ugyan a halottidézőket és a jövendőmondókat az országból, mintha engedelmes lenne (3), hiszen Isten Igéje szerint minden ilyen jelenség nem valós, de az ember lelkét gonoszul mélyen érinti, éppen ezért tilos (5Mózes 18,9-14).

Az Úrtól kell várni minden útmutatást, az itteni világ keretei között, az Őtőle való rendben.

Saul képmutató, mintha az Úrtól várna mindent.

Meglátta azonban a roppant filiszteus sereget, és megijedt (4–5).

Ám Saul már olyan sokszor volt engedetlen, hogy az Úr nem válaszolt neki az akkor elismert módokon: nem szólt sorsvetéssel, nem szólt álomban, nem szólt próféta által, vagyis Igéje által (6), ezért Saul mégis halottidézőhöz fordult (7).

A halottidéző asszony a harmadik tévelygő ebben a történetben, Dávid és Saul után.

A halottidéző asszony „szemfényvesztően”, üzletelően hazug (12).

Saul nem lát semmit, az asszony becsapja.

De Isten ebben a formában sem enged a gonosznak, mert az asszony „ámításán” keresztül a „megidézett” Sámuel ugyanazt mondja, amit életében is mondott (15–19); – vagyis a helyzet Saulra nézve nem változott, hanem kárhozatosan rosszabb lett.

Mennyi ilyen kétes eszközzel él a ma embere, ahelyett, hogy a konkrét Igére figyelne, Isten áldott, érthető, világos, befogadható, nekünk kijelentett szavára.

A történetből kiderül, hogy mégis az a bűnösebb, aki ezt az okkult szolgáltatást igénybe veszi.

Ez az asszony, látva a rossz hírtől Saul halottsápadt arcát, legalább megeteti az étvágytalanságtól és még inkább a riadalomtól legyengült embert (20–25).

Ennyi elég lenne, a többivel felhagyhatna ez az asszony, és még áldássá is lehetne az élete.

Tévelyeg itt mindenki.

Tévelyeg Dávid, tévelyeg Saul és a halottidéző asszony is.

„Tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát!” (Máté 22,29)

Szabadíts meg Urunk, és vezess minket az engedelmesség útján.

Szerző: refdunantul  2017.04.11. 04:00

A HITETLENSÉGBŐL FAKADÓ ENGEDETLENSÉG halálosan szorult helyzeteket eredményez. Ezt látjuk Dávid, Saul és a halottidéző asszony esetében is. – Dávid nem vállalta fel az üldöztetést, pedig addig áldott volt. – Dávid inkább menekült, és berendezkedett a filiszteusoknál, miközben hazudott, mintha a saját népe ellen lenne konfliktusa, amikor harcra indult; – ezért a filiszteusok királya elvitte magával Dávidot, mint testőrét, Isten népe, azaz Dávid saját népe ellen harcolni. – A hazugság, a kettős játszmák, a gyáva menekülés (mert van indokolt, Isten akarata szerinti menekülés is), előbb–utóbb lehetetlen, kutyaszorító, sőt gyalázatos helyzetekbe kerget bennünket. Isten ítélete ez minden hitetlen engedetlenségen (1–2). – Mennyit hazudunk, csúsztatunk, ügyeskedünk múlandó érdekeinkért. Tragédia, sírás, csúfos bukás lesz a vége. Jusson eszünkbe, hitetlen engedetlenségünk nem csupán minket, hanem sokakat meggyötörhet – Irgalmazz nekünk Krisztus herceg (Villon).

Márk 14,5365

335. dicséret

 

Szerző: refdunantul  2017.04.10. 04:00

HITÜNK GYENGÜLÉSÉVEL EGYÜTT SZOKÁSUNKKÁ LESZ A GONOSZSÁG.* Az események végig azt igazolják, hogy Dávid hitélete egy lejtőn száguldott alá ebben az időszakban (7). – 1. Mi ez a „depressziós” hang, közvetlenül a Saullal történt megbékélés után: Egy napon csak el kell pusztulnom, ezért óvatosságból idegen földre menekülök. Nem a hit beszéde ez (1–4).** – 2. Dávid ügyesen berendezkedett ebben az állapotban, mintha el is felejtkezett volna népéről, Istenéről, feladatáról; – hiszen a filiszteus földön egy várost szerzett magának, Ciklágot (5-6). – 3. Ami pedig ezután történt, az megmagyarázhatatlan mélypont, mert Dávid korabeli emberként viselkedett, és nem hívő emberként, kettős játékot játszott, hazudott,*** kegyetlen mészárossá lett a népe földjén élő őslakók kárára. A kegyetlenkedés szokásává lett (8-11). – 4. Micsoda kegyelem, hogy ilyen mélységből is fel lehet állni. Ugyanakkor sem ez a kegyelem, sem semmiféle elv, igazság, cél nem indokolhat ilyen magatartást; – sehol, soha. A virágvasárnapi Krisztus–király felől csakis ezt fogalmazhatjuk meg üzenetként.

Márk 14,4352

331.dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – A megbékélés ebben a világban mindig sebezhető, törékeny.

– Dávid továbbra is tartott Saultól.

– Más magyarázók szerint, Saul a megbékélés ellenére is tovább üldözte Sault, és végül sikerült neki Dávidot a filiszteus területre szorítani (4).

– Igeszakaszunk szerint valójában az történt, hogy Dávid hite igen meggyengült.

** – Más az üldözött és más a menekült. – Amíg Dávid üldözött volt, áldott volt (Máté 8,20); – amint menekült lett, sok tekintetben eltévelyedett.

– Dávid egész házanépével, embereivel együtt menekült el idegen földre (3).

*** Dávid kettős játékot játszik, amikor megtámadva népe ellenségeit, a filiszteus király előtt azt hazudja, mintha saját népével került volna konfliktusba (10–12).

Szerző: refdunantul  2017.04.09. 04:00

HOGYAN AD AZ ISTEN MEGBÉKÉLÉST, még a halálos konfliktushelyzetekben is? Saul és Dávid a fejezet végére kibékültek egymással; – sőt, megbékéltek... – 1. Abba kell hagyni a „kiabálást”! Amíg kiáltozunk egymással, beleértve minden üvöltözést, visszavágást, ezzel járó kölcsönös üldöztetést; – addig nincs esély. Dávid és Saul hadseregparancsnokának, Abnérnak a kiáltozása gyakorlatilag ezt a lehetetlen helyzetet mutatja be (13–16) – 2. Nagyobb az esély, amikor Saul személyesen megszólítja Dávidot. Ezáltal kialakulhat egy értelmes párbeszéd, személyes emberi hangon (17–20). – 3. A megbékélés mindig bűnvallással lehetséges igazán, amelyben azt vallom meg Isten és a másik ember előtt, hogy én mit vétettem abban, hogy idáig jutottak a dolgok. Ezt teszi most Saul (21). – 4. Ezt követheti a hiteles jóvátétel valamilyen formája, ha ez egyáltalán lehetséges. Saul így kérleli Dávidot, hogy térjen vissza; – és megígéri, hogy nem követ el többé gonoszt ellene (21) – Milyen jó tudni, hogy Isten nem szab feltételt, hanem kegyelméből megbékéltetett minket Önmagával a Jézus Krisztusban, és ránk bízta a megbékéltetés szolgálatát (2Korinthus 5,18).

Márk 14,26–42

340. dicséret

A teljes magyarázat:

* HOGYAN AD AZ ISTEN MEGBÉKÉLÉST, még a halálos konfliktushelyzetekben is?

Saul és Dávid a fejezet végére kibékültek egymással; – sőt, megbékéltek...

Saul megáldja Dávidot, és szinte „próféciát” mond róla: „Bármibe fogsz, véghez fogod vinni” (25).

Ennek a megbékélésnek az alábbi látható lépéseit javasolja a mai igeszakaszunk.

– 1. Abba kell hagyni a „kiabálást”!

Amíg kiáltozunk egymással, beleértve minden üvöltözést, visszavágást, ezzel járó kölcsönös üldöztetést; – addig nincs esély.

Ilyenkor legfeljebb egymásnak ordibáljuk a számonkérő szavakat: – „Ki vagy te, hogy így mersz beszélni?”; – amire érkezik a válasz; – „…kik vagytok ti, hogy ilyen „pocsékul teljesítetek”, úgy őrzitek a királyt, hogy odalopakodhattunk, és még nektek áll feljebb?” (13–16)

Dávid és Saul hadseregparancsnokának, Abnérnak a kiáltozása gyakorlatilag ezt a lehetetlen helyzetet mutatja be.

– 2. Nagyobb az esély, amikor Saul személyesen megszólítja Dávidot (17).

Ezáltal kialakulhat egy értelmes párbeszéd, személyes emberi hangon. Ebben Dávid elmondhatja valós helyzetét, őszinte panaszát, gyötrő kérdéseit, miközben az egész helyzet oldódik, megbékélésre ad lehetőséget.

Dávid megkérdezheti, hogy miért üldözi őt Saul, mit követett el? (18)

Dávid kiöntheti szívét, amelyben elpanaszolja, hogy elűzött állapotában kivetettnek érzi magát az Úr örökségéből. Az akkori embernek nagyon fontos volt az Úrral és az Ő népével való kapcsolata, hiszen e közösségek nélkül magát a halált élte meg az üldözött, elűzött ember. Ez Dávid panaszának háttere (19).

Dávid nyíltan beszélhet a maga kicsinységéről, miszerint Saul király hatalmas sereggel üldöz egy árva bolhát (20).

Ugyanakkor Dávid elmondhatja azt is, hogy ismét Saul életére törhetett volna, de Ő nem emelt kezet az Úr felkentjére (22–23).

Ha meghallgatjuk egymást, végre sok mindenre fény derül, jobban látjuk az adott helyzetet, szinte az Isten világosságába kerülünk, ami kiáltozással, üvöltözéssel egybekötött szkanderozással soha nem érhető el. Ne felejtsük el: tudunk mi hangok nélkül is „üvöltözni” egymással, erre kidolgozott technikáink vannak.

Dávid vallomásában van egy fontos sor, amit külön ki kell emelni. Dávid azt hangsúlyozza, hogy az Úr kiengesztelhető, de az ember aligha... (19).

– 3. A megbékélés mindig bűnvallással lehetséges igazán, amelyben azt vallom meg Isten és a másik ember előtt, hogy én mit vétettem abban, hogy idáig jutottak a dolgok. Ezt teszi most Saul (21).

– 4. Ezt követheti a hiteles jóvátétel valamilyen formája, ha ez egyáltalán lehetséges.

Saul így kérleli Dávidot, hogy térjen vissza; – és megígéri, hogy nem követ el többé gonoszt ellene.

Tény, hogy ehhez a megbékéléshez kellett Dávid Úrtól kapott irgalmassága, amellyel kétszer is megkímélte Saul életét, amikor nem az indulataira hallgatott.

Sault az indítja el a megbékélés útján, hogy bizonyságot nyert arról, hogy Dávid segített neki.

Ez a tényleges cselekvés sokat segíthet ezen az áldott úton (21).

– 5. A megbékélés után mindenki ment a maga útjára (25).

Nem kell feltétlenül színházat játszani, és minden esetben egymás nyakába borulni, hiszen a múlt sérelmeinek sebei begyógyulnak, de nyomot hagynak rajtunk; – ebben a világban mindenképpen.

De a megbékélés után legalább nem szaggatjuk fel újra és újra a gyógyulni kívánó sebeket.

Az emlékezés kultúrájának lényege is ez, megemlékezünk a múltról, hogy annak nyomorúságait végre elfelejthessük.

– Milyen jó tudni, hogy Isten nem szab feltételt, hanem kegyelméből megbékéltetett minket Önmagával a Jézus Krisztusban, és ránk bízta a megbékéltetés szolgálatát (2Korinthus 5,18).

A megbékélés tartóssága is az Ő ajándéka!

Szerző: refdunantul  2017.04.08. 04:00

NEM ALSZIK A MI ŐRIZŐNK! Dávidot őrizte az Úr! ­Ahogy megőrizte őt az Úr a saját gyarló indulataitól, az előző fejezet szerint; – úgy ismét megőrizte őt, most Saultól, aki ezrekkel indult ellene. Az Úr megőrizte Dávidot Saul ellenséges táborában is (5–7), mert mély álmot bocsátott Saul sátraira (12), így még bizonyítéknak való tárgyakat is tudtak hozni onnan, igazolandó, hogy ott jártak. Az Úr megőrizte Dávidot attól is, hogy maga álljon bosszút; – pedig bátor társa, Abisaj, aki vele tartott az ellenséges táborba, erre bíztatta; – egy ilyen bíztatás során pedig hatványozottabb a kísértés. Dávid azonban az Úrra bízta az igazságszolgáltatást (8–11). Egy határon túl végképp nincs más megoldás a „peres ügyeinkben”. Mi pedig mindig magunk akarjuk intézni a „pereinket”. Áldott legyen az Isten, hogy nem engedi ezt; – övéinek semmiképpen sem.

Márk 14,12–25

440. dicséret

A teljes magyarázat:

* NEM ALSZIK A MI ŐRIZŐNK!

– 1. A másikról jelenteni, bármilyen okból, ehhez olyan lelkület kell, amit nem minősítek, még ha az illető valami nemes indokkal, vagy az igazságossággal takaródzik is.

Bocsánat a kifejezésért: aki „köp”, arra egyszer „köpni” fognak.

Szólni kell a másiknak, figyelmeztetni, jobbítani kötelességünk a másikat; – de bemószerolni a másikat: tilos.

Még ha hátrányt szenved, akkor is más megoldást keres az Úr embere, a megoldásig pedig tűr.

A zífiek jelentettek Dávidról.

Ennek alapján jó nyomon üldözőbe is vette őt Saul.

Az Úr őrizzen meg bennünket a másikat be-, vagy feljelentő lelkülettől (1–4).

– 2. Dávidot őrizte az Úr!

­Ahogy megőrizte őt az Úr a saját gyarló indulataitól, az előző fejezet szerint; – úgy ismét megőrizte őt, most Saultól, aki ezrekkel indult ellene.

Az Úr megőrizte Dávidot Saul ellenséges táborában is (5–7), mert mély álmot bocsátott Saul sátraira (12), így még bizonyítéknak való tárgyakat is tudtak hozni onnan, igazolandó, hogy ott jártak.

Az Úr megőrizte Dávidot attól is, hogy maga álljon bosszút; pedig bátor társa, Abisaj, aki vele tartott az ellenséges táborba, erre bíztatta; – egy ilyen bíztatás során pedig hatványozottabb a kísértés.

Dávid azonban az Úrra bízta az igazságszolgáltatást (8–11).

Egy határon túl végképp nincs más megoldás a „peres ügyeinkben”.

Mi pedig mindig magunk akarjuk intézni a „pereinket”.

Áldott legyen az Isten, hogy nem engedi ezt; – övéinek semmiképpen sem.

– 3. Végképp őrizzen meg bennünket az Úr attól, hogy kezet emeljünk az Úr felkentjére! (11)

Mindennek igei, teológiai indoka van: Mi nem emelhetünk kezet az Úr felkentjére, sem az Úr által egy ideig „felkent”, megengedett helyzetre sem (11).

Mi nem avatkozhatunk bele abba, ami éppen van; – hanem abban, ami van, próbálunk segíteni, szeretni, bizonyságot tenni, és az Úr követeként jelen lenni mások között, nehéz, értelmezhetetlen helyzetekben is.

Mi tudjuk, csak egy időre engedi meg az Úr a gyalázatot.

Ezért „nem emelünk kezet arra”, amit az Úr megengedett.

Vannak persze kivételek, amikor küld az Úr: „Most nyúlj bele az adott, elviselhetetlen állapotba, mint az én eszközöm!”

De ez a kivétel csak erősíti a szabályt.

Miért van ez így? Azért mert amikor mi megjobbítás címén kezet emelünk az Úr által adott ponton „felkent” helyzetre, emberre, abból sokkal nagyobb nyomorúság és pusztítás lehet, mint amiben korábban szenvedtünk.

Az Úr igaz felkentje, Jézus Krisztus majd elhozza az új eget és az új földet (2Péter 3,13).

Addig sem tétlenkedünk, nem törődünk bele a gonoszba, de nem gonosz eszközökkel változtatunk.

Ebben is az Úr legyen a mi őrizőnk! (Zsoltárok 121,5)

Nehéz lecke ez!

Szerző: refdunantul  2017.04.07. 04:00

Folytassuk a tegnapi gondolatokat A NAGY BUKTATÓKRÓL. – 1. Dávid számára a legnagyobb próbatétellé, buktatóvá azonban az lett, amikor Nábál nemcsak nemet mondott a kérdésére, hanem megalázta, semmibe vette, meggyalázta a nevét. A ma is szokott módon tette ezt: „Ki az a Dávid, ki az az Isai fia?” (10). Na, Dávid erre begurult, és sereggel indult Nábál ellen (12-13). Pedig aki nagy feladatokra hívatott, az olcsó provokátorokra nem ugorhat puszta indulatból; – az nem keveredhet apró perpatvarokba. Nincs ennél nagyobb kísértés, és adott esetben: bukás. – 2. Nábál okos feleségét az Úr küldte, aki Isten eszközeként átlátta a veszélyes helyzetet, és megmentette Dávidot, hogy mindjárt az elején alapvetően megbukjon, puszta indulatból (26). Áldott legyen az Isten, hogy ilyenkor mindig küld józan „angyalokat”, akik elénk állnak és megakadályozzák a végzetes lépést. Az Úr elhatároztatta velem is, hogy soha nem válaszolok nehéz beszédre és levélre azonnal. Előtte imádkozni és várni kell!!! – 3. Igen, aki nem ismeri Isai fiát, a feltámadott Jézus Krisztust, az elbukik, legyen az Nábál, vagy Dávid, vagy bárki más; – de Ővele megállhatunk (11).

Márk 14,1–11

334. dicséret

Szerző: refdunantul  2017.04.06. 04:00