– Ez egy szép egység, a hit és a siker kapcsolata. Uzzijá, Júda királya (Kr. e. 783-740), amíg az Urat kereste, sikeres volt az élete (6-15). – Merészelhetjük-e ezek után a hitet és a sikertelenséget egymás mellé tenni? Pedig ez volt Jézus Krisztus útja, egészen a keresztig, aztán persze a feltámadás csodájában kiteljesedve. Mi azonban már ebben a világban diadalmas életet akarunk. A hit is csak egy eszköz ehhez? A sikertelenség nem fér bele? – Tény, hogy a hitetlenség és a sikertelenség előbb-utóbb egymásra találnak, ahogy ez Uzzijá életében is megtörtént (16-23). – Mégis, ki kell mondani, hogy az áldás más, mint a siker. Az áldott ember a sikerekben is alázatos, sikertelenségében pedig szilárd. Az igaz hit mindig ebben az utóbbiban ragyoghat fel hitelesen. Az áldott ember bizonyos abban, hogy a diadal Jézus Krisztusban már az övé (1Korinthus 15,57). Aki pedig Jézus Krisztusban van, az a diadalról sem az itteni összefüggésekben gondolkodik, vagyis nem leli örömét a mások feletti diadalban.

Lukács 24,13-27

352. dicséret

* A teljes magyarázat:

– Ez egy szép egység, a hit és a siker kapcsolata. Uzzijá, Júda királya (Kr. e. 783-740), amíg az Urat kereste, sikeres volt az élete: győzelmeket aratott a környező népek felett (6-8); gazdaggá lett az őrtornyaival, kútjaival, állataival és virágzó gazdálkodásával együtt (9-11); tekintélye volt a hadereje miatt, így senki nem mert szórakozni vele (11-13); a technikai újításai által igazolt okosságát (14-15), nagy hírnevét (15) nem is említve.

– Merészelhetjük-e ezek után a hitet és a sikertelenséget egymás mellé tenni? Pedig ez volt Jézus Krisztus útja, egészen a keresztig, aztán persze a feltámadás csodájában kiteljesedve. Mi azonban már ebben a világban diadalmas életet akarunk. A hit is csak egy eszköz ehhez? A sikertelenség nem fér bele?

– Tény, hogy a hitetlenség és a sikertelenség előbb-utóbb egymásra találnak, ahogy ez Uzzijá életében is megtörtént (16-23).

– Mégis, ki kell mondani, hogy az áldás más, mint a siker. Az áldott ember a sikerekben is alázatos, sikertelenségében pedig szilárd. Az igaz hit mindig ebben az utóbbiban ragyoghat fel hitelesen. Az áldott ember bizonyos abban, hogy a diadal Jézus Krisztusban már az övé. Aki pedig Jézus Krisztusban van, az a diadalról sem az itteni összefüggésekben gondolkodik, vagyis nem leli örömét a mások feletti diadalban.

Szerző: refdunantul  2016.08.29. 04:00

– 1. A lejtőn. Amacjá, Júda királya (Kr. e. 800-783) elindult és begyorsult a lejtőn, amelynek tetten érhető jelei voltak. Az edomiták legyőzése után elbízta magát (16), noha az Úr adta neki a győzelmet (8). Ezután idegen isteneket imádott, leginkább pedig önmagát (14). Majd ebben az önhittségben északi testvéreit böködte, mert az ilyen ember mindig provokál; - ezt üzente Jóás, izráeli királynak: „Gyere, állj ki ellenem…” (17). – 2. A figyelmeztetés. Bogáncskórónak nevezi az Ige az ilyen „felfuvalkodott” embert, főleg ha az illető valamiféle felelős vezető. A bogáncskórót előbb-utóbb eltapossa egy vadállat (18). Jóás, északi királyon keresztül érkezett a figyelmeztetés: vigyázz, ilyen vagy, ne rohanj a vesztedbe (19). – 3. A bukás. Amacjá király azonban nem hallgatott a jó szóra. Isten ugyanis már megítélte őt, „bálványimádása” miatt (20). Ezért az északi király, Jóás legyőzte, elfogta, életét ugyan megkímélte, de a fővárost lerombolta, a templomot és a királyi palotát kifosztotta (21-24). Amacjá további éveit félelemben és száműzetésben, menekülve élte le. De a baj, az ellenség és a halál mindenhova elkísér: Lákisba is utána mentek és megölték (25-28). – Ments meg, Urunk minket! Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban már megmentettél!*

Lukács 24,1-12

185. dicséret

* – 4. Mi, Európában a figyelmeztetés utolsó pillanataiban vagyunk, a bukás előtt. Mostani helyzetünk nem szeretetszolgálati kérdés, hanem hitkérdés: megtérhetünk-e? Mostani helyzetünkkel kapcsolatosan sok írást, kommentet olvashatunk. Valójában Európa és a világ keresztyén, felelős, tényleges döntéshelyzetbe került vezetőinek, és a mögöttük álló „pénzvilágnak” megtérésére lenne szükség; - ezért kell könyörögni (1Timóteus 2,1-3).

Szerző: refdunantul  2016.08.28. 04:00

Nem teljes szívvel járt az Úr útján Amacjá király (Kr. e. 800-783). Ez a kettősség végig jellemző volt rá (1-2). – 1. Megölte apja gyilkosait (3-4), bár nem irtotta ki azok családjait (5Mózes 24,16). Kíméletes volt ez a „barbár” júdai király – mondhatnánk. – 2. Hallgatott az Úrra, hogy aztán megtagadja az Urat. Megfogadta az Úr prófétájának szavát és nem kérte az északi országrész segítségét, hanem bízott az Úr ígéretében, aki vele lesz, ezért bátran indult a küzdelembe (5-8). De amikor győzelemmel ajándékozta meg az Úr az Edómiak elleni háborúban, akkor azok idegen istenei előtt borult le (14-16). – 3. Egyszerre akarta az Urat és az itteni világ csábításait követni. Amikor elbocsátotta az északi országrész katonáit, engedelmeskedve az Úr szavának; akkor jobban érdekelte a pénz; - az összeg, amit már odaadott nekik a közös hadjárat zsoldjaként. Nem hitte, hogy az Úr „többet” tud adni, mint „csak” pénzt, hatalmat, győzelmet (9). Ő megváltást ad, a Jézus Krisztusban! – Nem lehet kétfelé sántikálni! (1Királyok 18,21)

Lukács 23,50-56

347. dicséret

* A teljes magyarázat:

Nem teljes szívvel járt az Úr útján Amacjá király (1-2). Ez a kettősség végig jellemző volt rá.

– 1. Megölte apja gyilkosait (3-4), bár nem irtotta ki azok családjait (5Mózes 24,16). Később az edomita vezetőkkel és harcosokkal is kegyetlenül bánt el, az életben maradottakat letaszította egy szikláról; bár a „civil” lakosságot nem bántotta (12). Kíméletes volt ez a „barbár” júdai király – mondhatnánk.

– 2. Hallgatott az Úrra, hogy aztán megtagadja az Urat. Megfogadta az Úr prófétájának szavát és nem kérte az északi országrész segítségét, hanem bízott az Úr ígéretében, aki vele lesz, ezért bátran indult a küzdelembe (5-8). De amikor győzelemmel ajándékozta meg az Úr az Edómiak elleni háborúban, akkor azok idegen istenei előtt borult le (14). Ezután pedig már a próféta figyelmeztető szavára sem hallgatott (15-16). Olyanná lett, mint a mai Európa: saját ügyét elárulja, másokat, „idegeneket véd”, saját gyermekeit pedig beáldozza, és semmiféle figyelmeztetést nem vesz komolyan.

– 3. Egyszerre akarta az Urat és az itteni világ csábításait követni. Amikor elbocsátotta az északi országrész katonáit, engedelmeskedve az Úr szavának; akkor jobban érdekelte a pénz; - az összeg, amit már odaadott nekik a közös hadjárat zsoldjaként. Nem hitte, hogy az Úr több pénzt is tud neki adni; - illetve az Úr „többet” tud adni, mint „csak” pénzt, hatalmat, győzelmet (9). Ő megváltást ad, a Jézus Krisztusban! Nem véletlen, hogy a durcás északiak bosszút álltak rajta (13).

– Nem lehet kétfelé sántikálni! (1Királyok 18,21)

Szerző: refdunantul  2016.08.27. 04:00

Egyedül Istené a dicsőség; - mondogatjuk és mutogatunk felfelé. – 1. A hűséges lelki vezető mindig Isten dicsőségének szolgálatára segít másokat. Jójádá főpap ilyen lelki vezető volt a király mellett, aki betelve az élettel meghalt (15-16). – 2. A hűséges lelki vezető nélkül saját dicsőségünk csapdájába esünk. Júda főemberei leborultak a király előtt, amikor Jójádá főpap meghalt, de nem borultak le az Úr előtt. Jóás király félreértette ezt a leborulást. Bizony könnyen félreérthetjük ezt mindannyian, mert szeretjük, ha leborulnak előttünk (17-20). – 4. Saját dicsőségünk hajszolása elbutít, kárvallottá tesz. Jóás annyira magába szívta a dicsőséget, hogy nem emlékezett arra a szeretetre, amit Jójádá főpaptól kapott, és megölte annak fiát. A dicsőség az ördög legnagyobb kísértése (20-23). – 5. Az Úr letaszít a jogtalanul bitorolt dicsőség trónjáról. Jóás király megbetegedett az ostrom alatt, majd udvari emberei az ágyában, álmában megölték. Nem kaphatott sírhelyet Júda királyainak temetőjében. Aki saját dicsőségéből nem tér meg, annak nincs helye a mennyek országában (23-25).

Lukács 23,44-49

339. dicséret

* A teljes magyarázat:

Egyedül Istené a dicsőség; - mondogatjuk és mutogatunk felfelé, pedig annyi fájdalmasan „nagyképű” embert életemben nem láttam, mint amennyit éppen a „hívők” között lehet elszenvedni.

– 1. A hűséges lelki vezető mindig Isten dicsőségének szolgálatára segít másokat, nem „szólamokban”, hanem igazán! A király mellett szolgáló, elhívott, hűséges tanácsadó és lelki vezető, Jójádá főpap, betelve az élettel meghalt. Ilyenkor életfontosságú kérdés, hogy léphet-e egy hasonlóképpen hű szolga a helyébe; - mert ha nem, akkor nagy baj van. Nem a világi vezető személye a lényeges, hanem az, hogy van-e igaz lelki vezető, vagy maga a „király”, az „elnök” ilyen-e? Ha pedig letelt az ideje, kiimádkoztuk-e méltó utódját? Sajnos manapság ez nem is szempont egy vezető esetében (15-16).

– 2. A hűséges lelki vezető nélkül saját dicsőségünk csapdájába esünk. Júda főemberei leborultak a király előtt, amikor Jójádá főpap meghalt, de nem borultak le az Úr előtt. Jóás király félreértette ezt a leborulást. Bizony könnyen félreérthetjük ezt mindannyian, mert szeretjük, ha leborulnak előttünk, még ha kegyesen „felfelé” mutogatunk is, jelezve, hogy egyedül az Urat illeti a tisztelet. Tudjuk mi a „leckét”, de valójában a saját dicsőségünk a legfontosabb nekünk! Ez azonnal kiderül akkor, amikor megaláznak bennünket, hiszen a legkisebb bántást is csak akkor tűrjük el, ha erre „kényszerítve” vagyunk; egyébként azonnal visszavágunk (17). Jóás király máris zavartalanul imádta önmagát. Ennek külső megjelenési formája a vallási bálványimádás. Hiába figyelmeztették a próféták a megtévedt királyt, már nem volt mellette az a lelki vezető, aki fogékonnyá tette őt az „Igére”. Olyan ez, mint amikor valakinek meghalt a hívő édesanyja, és többé nem tanácsolja senki a hitben, nem imádkozik érte senki; - és van úgy, hogy az illető elkallódik (18-20).

– 3. Saját dicsőségünk hajszolása elbutít, kárvallottá tesz. Jójádá főpap fia, Zekarjá az Úr Lelkével figyelmeztette a hűtlen királyt és a nyomában eltévedt népet, mert, ha a pásztor tévelyeg, akkor a nyáj is. De Jóás annyira magába szívta a dicsőséget, hogy az megvakította és elbutította őt. Nem emlékezett arra a szeretetre, amit Jójádá főpaptól kapott, és megölte annak fiát. Igen, a dicsőség megvakít, elbutít, hálátlanná és kegyetlenné tesz; - úgy, hogy azt az adott helyzetben észre sem vesszük. Éppen ezért a dicsőség az ördög legnagyobb kísértése (20-23).

– 4. Az Úr letaszít a jogtalanul bitorolt dicsőség trónjáról. Az Úr mindenkit levet dicsőségének csúcsáról, még életében, ha azzal visszaél, és nem az Isten dicsőségére és embertársai javára használja fel azt. Az arámiak kis sereggel is legyőzték a júdaiakat, mert azok elhagyták az Urat. Jóás király megbetegedett az ostrom alatt, majd udvari emberei az ágyában, álmában megölték. Nem kaphatott sírhelyet Júda királyainak temetőjében. Aki úgy hűtlen, hogy saját dicsőségéből nem tér meg, sok figyelmeztetés ellenére sem, annak nincs helye a mennyek országában (23-25).

Szerző: refdunantul  2016.08.26. 04:00

Nagy szerepe lehet egy elhívott lelki vezetőnek, aki az ország vezetőire is áldott hatással van! Amíg Jójádá főpap élt, Jóás király hűséggel szolgálta az Urat, népével együtt (1-2). Ez megmutatkozott abban, hogy megújították a templom épületét (6-12). Ne becsüljük le az „építkezést”. Nem mindegy, hogy külsőleg milyen képet mutatunk magunkról. Ahol megbecsülik a köveket, az örökséget, ott lehetséges, hogy élő kövekként épüljenek fel lelki házzá.* Korábban ugyanis nem volt elhívott lelki vezető, és az elvetemült királyok nem fordítottak figyelmet az Úr házára, az Úr ügyére, hanem „idegen” ügyeket támogattak; - valójában árulókká lettek (7). Mintha a mi európai helyzetünkről szólnának ezek az Igék. Nem arról van szó, hogy ne tiszteljük azt, aki-ami számunkra „idegen”, de ha ez csak önmagunk feladásával, a ránk bízott emberek és értékek teljes feladásával, elárulásával lehetséges; - akkor valóban elvetemült, hűtlen szolgák vagyunk, akik csak az ítéletre érdemesek. A krisztusi önmegtagadás soha nem jelenthet önfeladást, Jézus Krisztus ügyének elárulását. Urunk, adj nekünk elhívott lelki vezetőket, akik a világi vezetőknek is áldott irányt mutatnak.

Lukács 23,39-43

337. dicséret

* Ezért perselyes adakozást hirdettek (8), Mózes rendelése szerint (6), minden előírást betartva, hogy a pénzzel bánva becsületesek legyenek, és becsületesnek is tartsák őket (11-12). A nép buzgón adakozott, látva a vezetők hitét, hitelességét és megbízhatóságát (10), hogy megújulhasson a templom épülete.

Szerző: refdunantul  2016.08.25. 04:00

„Nincsen Isten nélkül segítség, sem üdvösség.” (236. dicséret 1. verse) – 1. A legnagyobb fordulat az, amikor rádöbbenünk, hogy az élő Isten nélkül lehetetlen élni. – 2. A tékozló fiú is erre döbbent rá, amikor testi és lelki nyomorúságában eszébe jutott, hogy milyen „bőséges” életet élt Atyja közelében. Ezért elhatározta, hogy hazatér (Lukács 15,17-20). Így határozta el Isten népe, a lelki vezető, Jójádá főpap vezetésével, hogy újra az Úr népe akarnak lenni (16). – 3. Az elhatározását azonnal tett követte. Kompromisszumok nélkül leromboltak minden „bálványt” (17). Vigyázzunk, nem feltétlenül a „régit” kell lerombolni ahhoz, hogy felépülhessen az új; hanem azt, ami nem kedves az Úrnak, ami nem krisztusi alapra épült; azt azonban teljesen le kell dönteni. Gyanítom, sok-sok gyarló, önző „megújulási” erőlködésben is ott rejtőzik a bálványimádás, az önimádat, krisztusi fundamentum nélkül. Porba vele!

Lukács 23,32-38

342. dicséret

* A teljes magyarázat:

„Nincsen Isten nélkül segítség, sem üdvösség.” (236. dicséret 1. verse)

– 1. A legnagyobb fordulat az, amikor rádöbbenünk, nemcsak egyes emberként, hanem közösségként, népként is, hogy az élő Isten nélkül lehetetlen élni, mert csak pusztítás, kár, szenvedés jár a nyomunkban.

– 2. A tékozló fiú is erre döbbent rá, amikor testi és lelki nyomorúságában eszébe jutott, hogy milyen „bőséges” életet élt Atyja közelében. Ezért elhatározta, hogy hazatér (Lukács 15,17-20). Így határozta el Isten népe, a lelki vezető, Jójádá főpap vezetésével, hogy újra az Úr népe akarnak lenni (16).

– 3. Az elhatározását azonnal tett követte. Kompromisszumok nélkül leromboltak minden „bálványt”; - „megöltek” mindent, amit megítélt az Úr (17). Vigyázzunk, nem feltétlenül a „régit” kell lerombolni ahhoz, hogy felépülhessen az új; hanem azt, ami nem kedves az Úrnak, ami nem krisztusi alapra épült; azt azonban teljesen le kell dönteni. Gyanítom, sok-sok gyarló, önző „megújulási” erőlködésben is ott rejtőzik a bálványimádás, az önimádat, krisztusi fundamentum nélkül. Porba vele!

– 4. Isten népe lerombolta a bálványokat, helyreállította az istentiszteletet és újra tisztelte az Úr felkentjét, a királyt; de soha nem a földi királyt imádta, hanem az örökkévaló királyt, az Urat. Ott adatik Istennek kedves megújulás, ahol félik az Istent és tisztelik az Isten által rendelt vezetőt; mert mindkettőben a feltámadott Úr Jézus Krisztus jelenléte ölt testet. Ahol azonban az Urat nem félik és az embert még annyira sem tisztelik, hogy imádkozzanak a kirendelt vezetőkért, ott tobzódni kezd a gonosz (Lukács 18,2).

– 5. Az Istennek kedves megújulás konkrét jele, bizonyítéka, hogy ennek a megújulásnak mindig valóságos öröm és tényleges nyugalom az áldása (21). Uram, irgalmazz és adj Tőled való megújulást.

Szerző: refdunantul  2016.08.24. 04:00

– 1. Micsoda halálos zűrzavar mindenféle szinten. Isten népéről beszélünk most. Előttünk állnak Jóás király trónra kerülésének előzményei. Jóás, júdai király (Kr. e. 836-800) Ahazja király (Kr. e. 842-841) fiaként született. Amikor nagyanyja, Ataljá (Kr. e. 841-836), a trónt bitorló királyné kiirtotta férjének és fiának minden leszármazottját, hogy a trónt megkaparintsa, a három éves Joást nagynénje, Jósabat megmentette, és férjével, Jójádá főpappal együtt titokban, saját fiukként nevelték fel. – 3. A teljes romlás közben felragyogott Isten érthetetlen és határtalan kegyelme, amely a legsötétebb időkben is ad nekünk olyan embereket, akik az Úr Igéjére és ígéreteire emlékeztetnek bennünket, valamint az annak való engedelmességre hívnak minket. Ezeket az embereket megbátorítja az Úr Lelke (1), akik egymásra találnak, támogatják egymást, elkötelezik magukat az Úr Igéje és ígérete mellett (2-3), és figyelmeztetik népüket, hogy mindenki ügyeljen arra, amit az Úr rendelt (6).

Lukács 23,26-31

426. dicséret

* A teljes magyarázat:

– 1. Micsoda halálos zűrzavar mindenféle szinten. Isten népéről beszélünk most. A két részre szakadt ország királyai vagy egymás ellen fordulnak, vagy hamis diplomáciával a közös ellenség ellen, miközben mindnyájan elhagyják az Urat, ezért még országrészen belül is ütik, vágják, gyilkolják egymást, gyakran az egyéni érdekek szerint (22,10-12).

– 2. Mindezt az igeszakasz történéseinek nyelvére lefordítva, előttünk állnak Jóás király trónra kerülésének előzményei. Jóás júdai király (Kr. e. 836-800) Ahazja király (Kr. e. 842-841) fiaként született. Amikor nagyanyja, Ataljá (Kr. e. 841-836), a trónt bitorló királyné kiirtotta férjének és fiának minden leszármazottját, hogy a trónt megkaparintsa, a három éves Joást nagynénje, Jósabat megmentette, és férjével, Jójádá főpappal együtt titokban, saját fiukként nevelték fel.

– 3. A teljes romlás közben felragyogott Isten érthetetlen és határtalan kegyelme, amely a legsötétebb időkben is ad nekünk olyan embereket, akik az Úr Igéjére és ígéreteire emlékeztetnek bennünket, valamint az annak való engedelmességre hívnak minket. Ezeket az embereket megbátorítja az Úr Lelke (1), akik egymásra találnak, támogatják egymást, elkötelezik magukat az Úr Igéje és ígérete mellett (2-3), és figyelmeztetik népüket, hogy mindenki ügyeljen arra, amit az Úr rendelt (6).

– 4. Van itt még egy fontos üzenet. Jójádá főpap, a templomban található fegyverekkel, Dávid lándzsáival és pajzsaival szimbolikusan felszerelte a századparancsnokot, és a templomban királlyá tették Dávid utódját, Jóást, majd a templomon kívül megölték a trónt bitorló, hatalomittas, gyilkos királynőt (8-15). Vannak olyan helyzetek, amikor Isten a legszentebb embereit és „eszközeit” is felhasználja arra, hogy megállítsa a gonoszt, aki ígéretei beteljesülésének útjába akar állni.

Szerző: refdunantul  2016.08.23. 04:00

Mindannyian az Úr kegyelméből élünk, akár tudjuk, akár nem; ezért ezzel a drága kegyelemmel visszaélni, bármilyen felelősségi körben is, maga a halál, a kárt szenvedett élet mélysége. Csak ettől óvj meg bennünket, Urunk! Jórám, júdai királyt a legkisebb fia, Ahazjá (Jóáház) követette a trónon (Kr. e. 842-841). Ő korábban megmenekült egy arab rablócsapat támadásától, amelyben a testvéreit legyilkolták, így lehetett, mint legkisebb fiú, királlyá (1). Megtapasztalta tehát Isten kegyelmét. Ennek ellenére apja istentelen útján járt, hatalomvágyó anyja, Ataljá uralkodott rajta, rossz tanácsadók vették körül, felesleges háborút viselt Arám királya ellen, majd egy éves uralkodás után, negyvenhárom évesen megölték (2-8). Egyetlen mentsége volt, de ez is csak a tisztes eltemettetéséhez volt elég, hogy Jósáfát unokája volt, aki tiszta szívvel kereste az Urat (9).

Lukács 23,13-25

466. dicséret

Szerző: refdunantul  2016.08.22. 04:00

Jórám, Júda királya (Kr. e. 849-842) bűneinek súlyos következményei lettek.* A filiszteus és arab rablócsapatok megrohanták, kifosztották a királyi palotát. Legkisebb fia, Jóáház kivételével a király gyermekeit, feleségeit mind elrabolták és megölték (16-17). Az általa elkövetett gonosztett visszahullott a saját fejére: ő kiirtotta testvéreit, most az ellenség kiirtotta az ő családját. Végül a kegyetlen uralkodó maga is kínos, halálos betegséget kapott (18-20). Népe még halálában sem adta meg neki azt a végső tisztességtételt, amellyel a többi királyt illette: nem engedték királysírba temetni. Jórámon, nevének jelentése szerint, félelmes erővel ragyogott fel az Úr ítéletének fensége.** Jórám fiatalon, örömtelenül, irdatlan kínok között halt meg. Vegyük komolyan a bűnt. A bűn látszat örömöt ad, amelyben aztán olyan nyomasztó lesz életünk Isten nélküli örömtelensége, mint amikor a „drog” hatása elmúlt és nincs több „szer”. E véres ítéletben a kegyelem egyetlen sugara az volt, hogy legkisebb gyermeke életben maradt, és az Úr benne mégis megmaradást adott Dávid házának.

Lukács 23,6-12

335. dicséret

* Szegény Jórám király, sok vétke volt, és meg is kapta érte a magáét, már ebben a világban is. Itt, ebben a világban mindennek kemény következménye van: a „jó” csak egy ideig tart, megmondta már a Prédikátor; a bűneinket pedig „leveri” rajtunk a jogos isteni igazságszolgáltatás. Ezt a hívő ember tudja, elfogadja, ezért alázattal folyamatosan „készen” áll: a „jóban” is megmarad szelídnek és mértékletesnek, a nehézségek és kísértések idején pedig kéri az Úr megtartó kegyelmét, erejét. Sőt, a hívő ember tudja, hogy az Úr szereti és megváltotta népét, és azok között őt is. A hitetlen ember ezekkel a kérdésekkel nem is foglalkozik, vagy nem igeszerű, hanem saját válaszokat alkot azokra, saját maga megnyugtatására. Jórám király bűneinek súlyos következményei lettek.

** Illés próféta mindezt megprófétálta a királynak, miszerint bűneinek nem marad el a büntetése (12-15).

Szerző: refdunantul  2016.08.21. 04:00

Jórám, Júda királya harminckét évesen lett vezető (5), és nyolc évig uralkodott (Kr. e. 849-842). Jórám mindent megkapott az Úrtól, apján Jósáfáton keresztül (1-3). Nagy kísértés, ha valaki mindent megkap, mert élete könnyen tele lehet halálos tévedésekkel! Jórám király trónra lépése után megölette hat testvérét, és a tényleges vagy vélt ellenzék vezéreit, akik „jobbak” voltak nála (4). Jórám hitéletében is eltévelyedett: felújította a magaslati Baál-kultuszt, nyilván felesége befolyására, aki Aháb és Jezabel leánya volt. Feltehető, hogy a tömeges gyilkosság sugalmazója is ő volt. Ez azonban nem menti fel Jórám királyt, akinek tévelygése népét is hűtlenné tette (11). Isten, Jórám király bűnei ellenére, mégis hűséges maradt népéhez és szövetségéhez, hiszen megígérte, hogy megtartja Dávid „lámpását” mindörökké (7). Isten, ígérete szerint megőrzi népét, de egyen-egyenként nem menekülhetünk a számadás elől. Isten kegyelme tarthat meg egyedül, ha még életünkben megragadhattuk és hűséggé formáltuk azt!*

Lukács 23,1-5

340. dicséret

* Jórám királyi házasságból, és az egész életéből eredő gonosztettek következményeként Edom és Libna elszakadt Júdától, tehát az ország területe csökkent (8-10). De ez csak a büntetés kezdete volt.

Szerző: refdunantul  2016.08.20. 04:00

Nehéz veszteg maradni és megadással várni az Úr szabadítására. Képtelenek vagyunk erre, kivéve, ha az Úr teljesen tehetetlenné tesz bennünket. Bárcsak előbb felhagynánk a sok pótcselekvéssel, kifejezve, hogy jobban bízunk az Úrban és az Ő szavában, mint magunkban. A kellő időben szükséges cselekvésünk is áldottabb lenne, ebben a hitben munkálkodva. Isten népe imádkozva és énekelve nézett szembe a hatalmas és gonosz túlerő miatti esélytelen helyzetével (20-22). Aztán láthatóvá lett a nyers „valóság”, amiben mindig ott munkál az Úr szabadító hatalma, hiszen az óriási túlerő indulata felzabálta önmagát, vagyis nem kellett legyőzni, mert legyőzte az saját magát. A gonosz előbb-utóbb a saját poklába dől. Itt az ellenséges csapatok egymással is összevesztek, és kiirtották egymást, még mielőtt Isten népe ellen fordulhattak volna. Várjuk ki ezt: ez a gonosz természete. Isten szabadítása ekként is megmutatkozhat: egymás ellen fordítja a gonoszokat (22-23).*

Lukács 22,66-71

230. dicséret

* A szakasz kiegészítése:

- Mire összeszedhetnénk a vesztes ellenséges csapatok által hátrahagyott zsákmányt, még arra is rádöbbenhetünk, de csakis a Jézus Krisztusban, hogy nem kell nekünk ezektől semmi kincs, mert az nem áldást, hanem átkot hoz ránk. Itt még áldásként gyűjtik össze az elesettek javait, de Jézus Krisztusban Isten népének lelkülete már nem ez (24-26).

- A győzelem feletti, Istent magasztaló öröm, az utána következő nyugalmas időszak azonban kedves az Úr előtt, és mások számára is vonzóvá teheti az Ő ügyét (27-30).

Szerző: refdunantul  2016.08.19. 04:00

ok nehézség terhelte eddig is Jósáfát király életét és szolgálatát, de mindeddig megerősítette és megsegítette őt az Úr abban, hogy legyőzze ezeket a nehézségeket. Ám ezek után olyan dolog történt, ami előtt a király és a vezetők is tehetetlenül álltak. Óriási sereggel vonult hadba ellenük a móábita és ammónita hadsereg. Eddig sikerült, Isten segítségével egyensúlyba tartani a dolgokat, de most itt a vég: olyan nagy már a baj, és olyan lehetetlennek tűnik a megoldás, hogy „emberileg” nincs tovább. Jósáfát király megijedt (1-3). A mai Ige egyértelműen arra tanít bennünket, hogy ilyen helyzetekben maradjunk veszteg (17), boruljunk le az Úr előtt, és korábbi hatalmas tetteiért hálát adva, a megoldást csak Őtőle várjuk (4-12). Az ilyen helyzetekben minden emberi cselekvés csak ront az esélyeken. Az ilyen helyzetekben az egyetlen esélyünk a böjt és az imádság, annak beismeréseként, hogy „nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk, Urunk” (12).*

Lukács 22,54-65

445. dicséret

* A szakasz kiegészítése:

Nemcsak Jósáfát király adta meg magát az Úr előtt, hanem Júda egész népe is, feleségeikkel, gyermekeikkel együtt (13). Az Úr prófétája megerősíti, hogy nincs más megoldás, mint hagyni cselekedni az Urat, vagyis érthetőbben fogalmazva: hagyni történni a dolgokat: „...nem a ti háborútok ez, hanem Istené” (14-19). Manapság hősként az utolsó pillanatig erőlködünk, pedig a megoldás akkor adatik, ha rádöbbenünk: nem nálunk van a szabadulás, hanem annál az Úrnál, aki Jézus Krisztusban győztesen harcolt értünk; nekünk tehát a legnehezebb helyzetben sincs mitől félnünk.

Szerző: refdunantul  2016.08.18. 04:00

Rengeteg „intés” hangzik felénk, minden formában. Az őszinte elismerés kevés, viszont a kritika és a bántás számos formája elönt mindent. Ezek egy része lehet építő, figyelmeztető intés is; de mivel áradatként küzd velük az ember nap mint nap; ezért az érthető védekezés miatt egyre keményebbé kérgesedik a szív, automatikussá lesz a védekezés és a visszavágás lelkülete. Hogyan különböztessük meg a tengernyi „negatív” észrevétel közepette azt a néhány Úrtól való, féltő szeretetből, értünk megfogalmazott „prófétai” intést, amelyen keresztül az Úr szól. Jósáfát tévedett, amikor az Úr figyelmeztetése ellenére harcba ment Aháb királlyal az ammóniak ellen. Micsoda kegyelem, az Úr mégis megőrizte őt, így sértetlenül tért haza (1). Ekkor egy próféta, Jéhú megintette engedetlenségéért. Jósáfát király pedig elfogadta az intést (2-3), és új szívvel szervezte meg országát, hogy az még inkább mindenben az Úr útján járjon (4-11).*

Lukács 22,47-53

183. dicséret

* Kiegészítés a szakaszhoz:

- Jósáfát király nem követte el azt a hibát, amit Ászá király uralkodásának utolsó idejében megtett, miszerint az őt figyelmeztető prófétában ellenséget látott, bebörtönözte azt, és ettől kezdve másokra is gyanakvással tekintett (16,10).

- Abban azonban, ahogy Jósáfát király felismerhette Jéhú prófétában, életének nehéz időszakában, az Úr féltő szeretettel figyelmeztető eszközét; - ahhoz kellett Jéhú próféta is, akiben valóban Isten Lelke munkált; - ez pedig abban is megmutatkozott, hogy ez a próféta, a bölcsesség Lelkétől vezettetve nemcsak „szapult”, hanem először „simogatott” is, és mindkettőt jó lelkiismerettel tette.

- Jéhú próféta ugyanis megemlékezett arról a jóról, amit az Úr kegyelme által már megtett Jósáfát király, minden hibája ellenére is (3). Ez pedig segítette a királyt abban, hogy felfedezze a féltő szeretetet, és megfogadja az intést.

- Aki azonban csak „szapul”, soha egy jó szava nincs, abban szeretet sincs, abban nem az Úr Lelke, hanem a saját gyarló, önző lelke és indulata munkál. Az ilyen lelkület pedig megkeményít, és nem megjobbít.

Szerző: refdunantul  2016.08.17. 04:00

Izráel királya, Aháb álruhába öltözve ment a csatába; míg Jósáfát a saját ruhájában. Őszintén szólva, elsőre azt mondhatjuk, hogy az emberek között járva valamikor kellenek „álruhák”, de döntő pillanatokat nem élhetünk meg álruhában, mert ez azt jelenti, hogy nem vállaljuk fel szolgálatunkat, feladatunkat; arról nem is beszélve, hogy az Úr előtt nem segít az álruha sem. A „modern” ember nagy nyomorúsága, hogy még pihenésekor sem tud igazán elrejtőzni. Az Úrban azonban elrejtőzhetünk. Őnála, Jézus Krisztusban készen van a szent oltalom. Tehát, nincs olyan ütközet, amelytől félnünk kellene. Ezért nem öltözik álruhába Jósáfát király, pedig ugyanabban a harcban küzd, mint Aháb király.* Jósáfátot megőrizte az Úr, Ahábot azonban az álruha, a páncél és a szíjak ellenére is eltalálta egy kóbor nyílvessző (30-32). Milyen távolságtartással írja le a szentíró azt a tényt, hogy Aháb hosszú szenvedések között halt meg, mert a harc hevében nem tudták kitenni kocsijából, így harcban, a harci kocsiban állva szenvedett ki estére (33-34). Nem álruhára, hanem Jézus Krisztus oltalmára van szükségünk.

Lukács 22,39-46

440. dicséret

*…pedig felismerték Jósáfátban a királyt, először össze is keverték Izráel királyával, vagyis súlyos helyzetbe került Jósáfát; - és mégis megőrizte Őt az Úr…

Szerző: refdunantul  2016.08.16. 04:00

Jósáfát király nemcsak belülről szilárdította meg országát, hanem próbált békés kapcsolatokat kiépíteni az elszakadt északi testvéreivel is. Az északi országrész királya ekkor Aháb volt, akinek leányát Jósáfát megkérte a fia számára. Ennek a diplomatikus, békülési próbálkozásnak egyik fontos eleme volt az, amikor Izraellel közösen akartak fellépni az arámok városa, Rámót-Gileád ellen. Ekkor azonban Jósáfát eszébe jutott, hogy meg kellene kérdezni erről az Urat is (3). Sőt, nem elégítette ki a négyszáz udvari próféta egyhangú biztatása sem, ezért kereste azt az egy prófétát, aki többet, igazabbat szólhatna neki, mint ez a sok „látnok” (8-12). Mikájehú, az Úr prófétája volt, aki még a pofont is vállalta az Úr Igéjéért (23). De először ő is a hadjárat sikerével biztatott, csak később figyelmeztetett annak veszélyeire (14-22). Ebből látszik, hogy Isten Igéjét nem könnyű elkülöníteni saját vágyainktól, hiszen az Úr prófétája is azt akarta, hogy legyen végre vége az elemésztő testvérháborúnak. Isten ideje azonban nem jött még el erre. Jósáfát király is nagyot tévedett, hogy diplomáciai ügyeskedéssel próbálta megoldani azt, amit egyedül csak az Úr hozhat rendbe, az általa rendelt időben.

Lukács 22,31-38

460. dicséret

Szerző: refdunantul  2016.08.15. 04:00

Az emberi logika szerint így hangzik a mondat: "Az Úr Jósáfáttal volt, mert... atyja Istenét kereste...", pedig a mondat valóságos értelme más sorrendet kíván, az Úr Jósáfáttal volt, ezért járhatott ő az Úr útján, és ezért fakadhatott áldás abból, amit tett. Minden itt kezdődik: az Úr velünk van. – 1. Ezért arathatott győzelmeket a király minden nehézség, harc és testvérháború ellenére is, mert megerősítette őt az Úr (1-2). – 2. Ezért szerette, láthatóan elismerte Jósáfátot a népe, így a király is egyre bátrabb lett. A kimutatott szeretet kockázatos, de lehet áldássá is, míg az állandóan kritizált, folyton bántott ember, bármilyen feladatban is „megvadulhat” (5-6). – 3. Ezért kaphatott Jósáfát indíttatást arra, hogy hívő, képzett tanítók járják országát, és újra megtanítsák a népet az Isten törvényére, valamint arra, hogy kik ők, kihez és hova tartoznak (7-9). Azokat pedig, akiknél mások is rendet, határozott célt és megalapozott hitet tapasztalnak, elismerik; - vagy ha nem, legalább számolnak vele. Így lett Júda királysága ismét „tényezővé” (10-19). Légy velünk, Urunk!*

Lukács 22,24-30

101. zsoltár

* Jósáfát, Júda királya Kr. e. 871-849.

Szerző: refdunantul  2016.08.14. 04:00

MI A LEGNAGYOBB OSTOBASÁG? – 1. Sok áldást tapasztalt meg Ászá, amíg bízott az Úrban. Erő feletti útját tiszta szívvel járta ez a király, egészen uralkodásának 35. évéig (15,19). – 2. Aztán folyamatosan belefáradt a sok küzdelembe, az „összevissza hit” és a hitetlenség elleni harcba, a testvérháborúba, az összesen 41 évnyi vezetésbe, és ostobán viselkedve, több területen is csúnyán elbukott. - Nem az Úrban bízott, amikor Baasá, Izráeli király ellenében, az arámi (szír) királyhoz, Benhadadhoz fordult segítségért, akit a templom kincseiből fizetett le (1-6). - Nem az Úrban bízott, amikor az őt megintő Hanáni prófétát börtönbe dugta, és másokra is gyanakvóan dühös lett (7-10). - Nem az Úrban bízott akkor sem, amikor megbetegedett (11-12). - Nincs nagyobb ostobaság, mint szem elől téveszteni az Urat (9). – 3. Urunk, óvj meg bennünket a végső bukástól, ha gyengén olykor el is hajlik az életünk. Az Úr szemei azonban áttekintik az egész földet (Zakariás 4,10). Ő nem téveszti szem elől övéit-minket, akkor sem, amikor mi ostobán másokra tekintünk Őhelyette (9).**

Lukács 22,14-23

439. dicséret

* A teljes magyarázat:

MI A LEGNAGYOBB OSTOBASÁG?

– 1. Sok áldást tapasztalt meg Ászá, amíg bízott az Úrban. Erő feletti útját tiszta szívvel járta ez a király, egészen uralkodásának 35. évéig (15,19).

– 2. Aztán folyamatosan belefáradt a sok küzdelembe, az „összevissza hit” és a hitetlenség elleni harcba, a testvérháborúba, az összesen 41 évnyi vezetésbe; és ostobán viselkedve, több területen is csúnyán elbukott.

- Nem az Úrban bízott, amikor Baasá, Izráeli király erődöt (Rámát) építő törtetése ellenében, az arámi (szír) királyhoz, Benhadadhoz fordult segítségért, akit a templom kincseiből fizetett le, majd a segítséggel legyőzött izráeli királyt kirabolta és magának épített erődöt abból (1-6).

- Nem az Úrban bízott, amikor az őt megintő Hanáni prófétát börtönbe dugta, és másokra is gyanakvóan dühös lett (7-10).

- Nem az Úrban bízott akkor sem, amikor megbetegedett (11-12).

- Nincs nagyobb ostobaság, mint szem elől téveszteni az Urat (9).

– 3. Urunk, óvj meg bennünket a végső bukástól, ha olykor gyengén el is hajlik az életünk, mert minket nem a tisztes temetés, a balzsam és az evilági „jó illatok”, valamint emlékező tüzek tartanak meg (13-14), hanem egyedül csak a Te Jézus Krisztusban közölt kegyelmed. Az Úr szemei azonban áttekintik az egész földet (Zakariás 4,10). Ő nem téveszti szem elől övéit-minket, akkor sem, amikor mi ostobán másokra tekintünk Őhelyette (9). Ez a mi egyetlen reménységünk; - erre alapozva pedig az, hogy Ő nem enged végképp elbukni, megszégyenülni; nem engedi, hogy így menjünk el ebből a világból.

** Kortörténet:

Ászá király (uralkodott Kr. e. 912-871), júdai király,  Abijjá fia, aki nagy hűséggel szorította vissza az idegen kultuszokat; még nagyanyját, Maákát is megfosztotta királynői méltóságától emiatt. Az Úr nagy győzelmet adott neki az etióp Zerah király túlerővel büszkélkedő hada felett. Negyvenegy éves uralkodása végén azonban több területen is elbukott (2Krónika 16).

Szerző: refdunantul  2016.08.13. 04:00

HOGYAN ÚJULHATUNK MEG IGAZÁN? – 1. Igazán megújulhatunk, ha vannak olyan hűséges szolgák, akik nemcsak remek közösségszervezők, hanem mindenekelőtt Isten Igéjének szelíd, de bátor tolmácsolói. Azarjáhú próféta ilyen volt, aki gyümölcstermő, azaz valóságos megtérésre hívta Isten népét. – 2. Igazán megújulhatunk, ha vannak olyan vezetőink, akik komolyan veszik Isten Igéjét, valamint Isten hűséges szolgáinak igei üzenetét, mint ahogy Ászá király hallgatott Azarjáhú próféta intésére. Ászá király elég bátor volt ahhoz, összeszedve minden erejét és kérve az Urat (8), hogy az esetleges ellenállással szemben az ország egész területén lerombolja a bálványozó kultuszhelyeket, visszaállítsa az élő Isten igaz tiszteletét. – 3. Igazán megújulhatunk, ha abban a kegyelmi állapotban részesülhetünk, hogy fájni kezd a „pazar, de haldokló” életünk. Ne döbbenjünk meg azon, ahogy az Ige fogalmaz, miszerint aki nem tartotta meg Isten törvényének rendjét, annak meg kellett halni. Hiszen itt csak annak leírásáról van szó, amiben azóta is szenvedünk, mert az Úr üdvözítő rendje és megváltó szeretete nélkül halálban vagyunk, haldoklunk, vagy megemésztjük egymást (13).

Lukács 22,7-13

438. dicséret

* A teljes magyarázat:

HOGYAN ÚJULHATUNK MEG IGAZÁN?

– 1. Igazán megújulhatunk, ha vannak olyan hűséges szolgák, akik nemcsak remek közösségszervezők, hanem mindenekelőtt Isten Igéjének szelíd, de bátor tolmácsolói.

Azarjáhú próféta ilyen volt, aki igehirdetéseiben arra mutatott rá, hogy Isten népe a bírák idejében tanító, pap és törvény nélkül élt, nagy nyomorúság és zűrzavar között.

Isten Igéjének szolgája gyümölcstermő, azaz valóságos megtérésre hív: vegyük végre észre, hogy az Istennek való engedelmességből áldás fakad.

– 2. Igazán megújulhatunk, ha vannak olyan vezetőink, akik komolyan veszik Isten Igéjét, valamint Isten hűséges szolgáinak igei üzenetét, mint ahogy Ászá király hallgatott Azarjáhú próféta intésére.

Ászá király elég bátor volt ahhoz, összeszedve minden erejét és kérve az Urat (8), hogy az esetleges ellenállással szemben az ország egész területén lerombolja a bálványozó kultuszhelyeket, visszaállítsa az élő Isten igaz tiszteletét, amelyben ezután Júda és Benjámin törzse mellett Efraim, Manassé és Simeon jövevényei is részt vehettek.

Még saját vér szerinti rokonainak sem kedvez, mert saját nagyanyja sem lehet bálványimádó (16-19).

Ászá király saját életében is kegyes ember volt, vagyis nem csupán „eszköz” volt részéről a hit (18).

Ászá szolgálatát, életét megáldotta az Úr, húszévnyi békével (15).

Szomorú, hogy gúny és gyanakvás kísér minden Ászá királyhoz hasonló vezetői próbálkozást, amely a lelki és hitélet terén is biztos irányt mutatna, és noha a hitet nem lehet parancsba adni, ám életmentő irányokat minden vezető felelőssége mutatni, halál-közelben pedig kötelessége parancsolni azokat.

Isten Lelke majd munkál, ha akar, annak ugyanis nem lehet ellent állni (8-15).

– 3. Igazán megújulhatunk, ha abban a kegyelmi állapotban részesülhetünk, hogy fájni kezd a „pazar, de haldokló” életünk. Ne döbbenjünk meg azon, ahogy az Ige fogalmaz, miszerint aki nem tartotta meg Isten törvényének rendjét, annak meg kellett halni. Hiszen itt csak annak leírásáról van szó, amiben azóta is szenvedünk, mert az Úr üdvözítő rendje és megváltó szeretete nélkül halálban vagyunk, haldoklunk, vagy megemésztjük egymást. Ebben a halálos tobzódásban kifogyhatatlan a változatosság, de az eredmény ugyanaz. Gondoljunk csak bele, mik vannak ebben a világban? Egyedül a megváltó Úr segíthet rajtunk (13).

Szerző: refdunantul  2016.08.12. 04:00

MIT JELENT A „JÓT” TENNI? – 1. A „jó” tartalmát mindig Isten határozza meg, nem pedig mi. Ászá király azt tette, amit jónak tartott az Úr (1). A jó felismerése és cselekvése mindig az élő Isten tiszteletéből fakad. Ászá király összetörte Isten népének bálványait, és megparancsolta nekik, hogy az Urat keressék, és teljesítsék az Úr törvényéből fakadó jót (2-4). – 2. Ahol az Isten szerinti jót felismerik és cselekszik, ott tapasztalható meg, az ember minden nyomorúsága ellenére, Isten áldása. Ennek jele a külső és belső békesség, valamint gyarapodás. Ebben az időszakban nyugalmat adott népének az Úr, és a sok szorgos kéz külső és belső építkezésbe kezdhetett (5-7). – 3. Isten népe ekkor még a nyomorúságban is megtapasztalta az Úrtól való jót. Ebben az időszakban Isten népe ugyanis nem háborúzott, legfeljebb csak védekezett, amikor az etióp király milliós hadereje megtámadta őket. Itt sem saját erejükben bíztak, hanem saját erőtlenségüket belátva az Úrhoz kiáltottak szabadításért: „Uram, neked nem nehéz segíteni az erőtlent a sokasággal szemben!” Az Úr pedig segítségükre sietett (8-14).

Lukács 22,1-6

380. dicséret

* A teljes magyarázat:

MIT JELENT A „JÓT” TENNI?

– 1. A „jó” tartalmát mindig Isten határozza meg, nem pedig mi. Ászá király azt tette, amit jónak tartott az Úr (1). A jó felismerése és cselekvése mindig az élő Isten tiszteletéből fakad. Ászá király összetörte Isten népének bálványait, és megparancsolta nekik, hogy az Urat keressék, és teljesítsék az Úr törvényéből fakadó jót (2-4).

– 2. Ahol az Isten szerinti jót felismerik és cselekszik, ott tapasztalható meg, az ember minden nyomorúsága ellenére, Isten áldása. Ennek jele a külső és belső békesség, valamint gyarapodás. Ebben az időszakban nyugalmat adott népének az Úr, és a sok szorgos kéz külső és belső építkezésbe kezdhetett.

Sokat beszélünk manapság a szegényekről. Azt a kérdést azonban fel sem lehet tenni, hogy ahol tartós szegénység van, ott mik ennek a valós okai? Ezzel nem hagyjuk figyelmen kívül a szegények szenvedéseit, de csak a valós okok feltárásával lehetne igazán gyógyítani a helyzetet, hogy Isten áldását megtapasztalva ők maguk is képesek legyenek szorgoskodni a saját külső és belső épülésükön (5-7).

– 3. Isten népe ekkor még a nyomorúságban is megtapasztalta az Úrtól való jót. Ebben az időszakban Isten népe ugyanis nem háborúzott, legfeljebb csak védekezett, amikor az etióp király milliós hadereje megtámadta őket. Itt sem saját erejükben bíztak, hanem saját erőtlenségüket belátva az Úrhoz kiáltottak szabadításért: „Uram, neked nem nehéz segíteni az erőtlent a sokasággal szemben!” Az Úr pedig segítségükre sietett (8-14).

Szerző: refdunantul  2016.08.11. 04:00

A HÍVŐ EMBERRŐL. Az északiak királya, Jeroboám, minden prófétai figyelmeztetés ellenére sem a hit engedelmessége, hanem a harc mellett döntött. A harc pedig mindig tele van taktikákkal: lesben állva körbe kerítette déli testvéreit, akik a gonosz kísértése miatt ellenségeivé lettek. – 1. A hívő ember azonban nem taktikázik, hanem a legszorultabb helyzetben is az Úrhoz kiált segítségért, ahogy ezt Abijjá, júdai király tette (14-15). A hívő ember harci kiáltása is valójában imádság. – 2. A hívő ember az Úrtól fogadja el a győzelmet, de Isten akarata előtt meghajolva tud veszíteni is, mert bizonyos abban, hogy a döntő ütközetet már megnyerte számára az Úr. Mi ezt Jézus Krisztus által még világosabban hisszük és tudjuk (16-17). – 3. A hívő ember ereje mindig az Úrban van, aki pedig magában bízik, az csak egy ideig látszódhat erősnek, és bukása a kellő időben olyan nagy lesz, mint Jeroboámé, aki soha nem tudta többé összeszedni erejét, így is halt meg; - Abijjá azonban megerősödött. Milyen döbbenetes ez a megfogalmazás, mert Jeroboám halála kapcsán az erőtlensége valójában a hitetlenségét jelentette, és aki hitetlenül hal meg, az kárt vall (Máté 16,26). A hívő ember erőtlenségében is erős (2Korinthus 12,10).

Lukács 21,34-38

486. dicséret

* A teljes magyarázat:

A HÍVŐ EMBERRŐL. Az északiak királya, Jeroboám, minden prófétai figyelmeztetés ellenére sem a hit engedelmessége, hanem a harc mellett döntött. A harc pedig mindig tele van taktikákkal: lesben állva körbe kerítette déli testvéreit, akik a gonosz kísértése miatt ellenségeivé lettek.

– 1. A hívő ember azonban nem taktikázik, hanem a legszorultabb helyzetben is az Úrhoz kiált segítségért, ahogy ezt Abijjá, júdai király tette (14-15). A hívő ember harci kiáltása is valójában imádság.

– 2. A hívő ember az Úrtól fogadja el a győzelmet, de Isten akarata előtt meghajolva tud veszíteni is, mert bizonyos abban, hogy a döntő ütközetet már megnyerte számára az Úr. Mi ezt Jézus Krisztus által még világosabban hisszük és tudjuk (16-17).

– 3. A hívő ember ereje mindig az Úrban van, aki pedig magában bízik, az csak egy ideig látszódhat erősnek, és bukása a kellő időben olyan nagy lesz, mint Jeroboámé, aki soha nem tudta többé összeszedni erejét, így is halt meg; - Abijjá azonban megerősödött. Milyen döbbenetes ez a megfogalmazás, mert Jeroboám halála kapcsán az erőtlensége valójában a hitetlenségét jelentette, és aki hitetlenül hal meg, az kárt vall (Máté 16,26). A hívő ember erőtlenségében is erős (2Korinthus 12,10).

– 4. A hívő ember sem tökéletes, ezért életének minden győzelme kegyelem. Milyen tapintatosan utal erre a szentíró, amikor Abijjá király egyéb viselt dolgairól beszél, amelynek kapcsán nem elsősorban a kor szokása szerint vett tizennégy feleségére gondolhatunk, hanem egyéb meg nem nevezett gyengeségeire és nyomorúságaira. Ennek ellenére Abijját szerette az Úr, kegyelmével vette körül, ezért ő is szerethette az Urat. Ez a hívő élet titka.

Szerző: refdunantul  2016.08.10. 04:00

ILYEN EGY HITVALLÁS. Különösen értékelendő, ha egy király, egy világi vezető szájából hangzik el. – 1. Ez a hitvallás bátran megszólítja azokat, akik elhagyták az Urat, vagyis a hitvallás mindig nevén nevezi a problémát (1-5). Abijjá király* így szólítja meg Jeroboám királyt, és a vele lévőket (5). – 2. Ez a hitvallás egy határon túl már nem lehet tapasztalatlanul lágyszívű, hiszen aki lágyszívű, az nem lehet elég erős a hitetlenséggel szemben. A lágyszívűség egy álszeretet, amely előbb-utóbb káoszt teremt. Nem lágyszívűségre, hanem krisztusi szeretetre van szükség, amely ugyanakkor tud gyengéd lenni, és soha nem durva (6-7). – 3. Ez a hitvallás hangsúlyozza, hogy az Úr Istennel szemben tartósan nincs esélyünk, hiába vagyunk sokan, hiába vannak velünk „bálványaink” (8) – 4. Ez a hitvallás bátran állást foglal az Úr ügye mellett, bármilyenek is a körülmények, bármilyen félelmetes vagy lehengerlő is a másik fél. Abijjá király is ezt tette (10-11).

Lukács 21,25-33

180. dicséret

* A teljes magyarázat:

ILYEN EGY HITVALLÁS. Különösen értékelendő, ha egy király, egy világi vezető szájából hangzik el.

– 1. Ez a hitvallás bátran megszólítja azokat, akik elhagyták az Urat, vagyis a hitvallás mindig nevén nevezi a problémát (1-5). Abijjá király így szólítja meg Jeroboám királyt, és a vele lévőket. A hitvallás mindig rámutat a problémára, nem kertel, de megtérésre hívja azokat, akik elhajlottak. Jeroboám felé is ez a hívás hangzik: "Nektek tudnotok kellene, hogy az Úr az Isten..." (5).

– 2. Ez a hitvallás egy határon túl már nem lehet tapasztalatlanul lágyszívű, mint amilyen Roboám király fellépése volt, hiszen aki lágyszívű, az nem lehet elég erős a hitetlenséggel szemben. Ezért Abijjá király kimondja az elhajlottakra, hogy ezek hitvány és elvetemült emberek. Valójában mindnyájan azok vagyunk, csak az Úr közelében lehetünk mássá, és ha elhagyjuk Őt, akkor hitványságunk megemészti életünket, és mások életét is (6-7). A lágyszívűségről csak annyit, hogy Jézus Krisztus határtalan szeretete nem lágyszívűség volt, hanem egy megváltó, határozott, áldott szeretet, amely visszavezetett bennünket az üdvözítő rendbe. Ezzel szemben a lágyszívűség egy álszeretet, amely előbb-utóbb káoszt teremt. Nem lágyszívűségre, hanem krisztusi szeretetre van szükség, amely ugyanakkor tud gyengéd lenni, és soha nem durva.

– 3. Ez a hitvallás hangsúlyozza, hogy az Úr Istennel szemben tartósan nincs esélyünk, hiába vagyunk sokan, hiába vannak velünk bálványaink, pénz, hatalom, tehetség, szépség, amelyek birtokában az ember azt hiszi, hogy elég erős a győzelemhez. Ez azonban csak a látszat (8-9): "...ne harcoljatok őseitek Istene, az Úr ellen, mert nem boldogultok" (12).

– 4. Ez a hitvallás bátran állást foglal az Úr ügye mellett, bármilyenek is a körülmények, bármilyen félelmetes vagy lehengerlő is a másik fél. Abijjá király is ezt tette: "Mi azonban megmaradtunk Istenünk, az Úr mellett" (10-11).

  Urunk, adj ilyen bátor hitvallókat a te népednek a mostani időkben, gyülekezeti tagokat és vezetőket; egyházban és világban egyaránt.

** Kortörténet:

Abijjá király, júdai király (Kr. e. 915-912).

Szerző: refdunantul  2016.08.09. 04:00

HOGYAN ERŐSÖDHETÜNK MEG IGAZÁN? – 1. Ha „emberileg” megerősödünk és megszilárdulunk, többnyire elhagyjuk az Urat. Az emberi nyomorúság jele ez: még emlegetjük az Urat, netán buzgólkodunk is körülötte, de valójában már régen csak magunknak élünk. Roboám király is ebbe a csapdába esett (1). – 12. Hűtlenné vált népét azonban figyelmeztette az Úr, eseményeken és szaván keresztül: Sisak fáraó és Semajá próféta ilyen figyelmeztetések. Megmentett ember az, aki hallja az Igét, és életének eseményeit nem a véletlen művének tartja (2-5). – 3. Roboám és a vezetők megalázták magukat, és igazat adtak az Úrnak! Minden itt kezdődik: igazat adni az Úrnak, és leborulni Őelőtte (6-8).  

Lukács 21,20-24

205. dicséret

* A teljes magyarázat:

HOGYAN ERŐSÖDHETÜNK MEG IGAZÁN?

– 1. Ha „emberileg” megerősödünk és megszilárdulunk, többnyire elhagyjuk az Urat. Az emberi nyomorúság jele ez: még emlegetjük az Urat, netán buzgólkodunk is körülötte, de valójában már régen csak magunknak élünk. Roboám király is ebbe a csapdába esett (1).

– 12. Hűtlenné vált népét azonban figyelmeztette az Úr, eseményeken és szaván keresztül: Sisak fáraó és Semajá próféta ilyen figyelmeztetések. Megmentett ember az, aki hallja az Igét, és életének eseményeit nem a véletlen művének tartja (2-5). 

– 3. Roboám és a vezetők megalázták magukat, és igazat adtak az Úrnak! Minden itt kezdődik: igazat adni az Úrnak, és leborulni Őelőtte. Az ilyen ember, az ilyen nép kegyelmet nyert. Ez nem azt jelenti, hogy azonnal megoldódik minden probléma, mert végérvényesen meg kell tanulnunk, hogy mekkora különbség van e kettő között: mit jelent az Úrnak, és mit jelent földi királyoknak szolgálni (6-8). Inkább vigyen mindent az ellenség (9-11), mint abba a pokolba essünk, amelyben nem látjuk a kettő közötti különbséget. Boldog az olyan nép, aki az Urnak szolgál. 

– 4. Roboám egy földi király, de mégis annak példája, hogy az Isten gyermeke minden hibája, felesleges harca, hűtlensége és gonoszsága ellenére is az Úr gyermeke, aki ha nem is kereste mindvégig állhatatos szívvel az Urat (13-16), de akit előbb-utóbb újjászül és megvált az Úr (12). De aki csak földi királyokat szolgál, az velük együtt tündököl és bukik el véglegesen. Roboám egyszer emberi módon erősödött meg, aztán pedig az Úrban (13).  Kár, hogy gyakran az Úr újjászülő, erőt ajándékozó munkáját mi nem vesszük észre, mert csak „sablonokban” vagyunk képesek gondolkodni, pedig hányan keresnek, kérdeznek, kiáltanak - a „maguk módján”, de mégis Isten Lelkének indítására. Mi azonban kegyetlenül nemet mondunk nekik, mert ezt nem az általunk elvárt módon teszik. Áldott legyen az Isten, hogy megszabadulásuk nem tőlünk függ.

Szerző: refdunantul  2016.08.08. 04:00

MILYENEK VAGYUNK? Roboám, júdai királyra tekintve önvizsgálatot tarthatunk. – 1. Ez Roboám király* indulata: ó-emberi indulat. Az északiak elszakadtak tőlünk, majd visszavágunk és visszaszerezzük azt, ami a miénk. Az Úr azonban erre a lelkületre nemet mond, még akkor is, ha mi józan ésszel nem látunk semmilyen más utat. A megtérés nem más, mint az Úrnak engedni és nem az indulatnak (1-4). – 2. Családi és hitéletünkben is zavarosak vagyunk. A keleti többnejűség valójában a férfiak parázna vágyait fejezi ki és valósítja meg, amit a jóléti társadalmakban már a nők is kiélhetnek. Ezt a „hívők” egészen profin művelik: a paráznaság mesterei, ahogy gyülekezetet, lelkészt, kegyességet váltogatnak; - ha a házastársukat nem is cserélik le, de mindig valami újért és látszólag jobbért rajonganak. Roboám, jó diplomataként sok feleségétől való fiait is vagyonnal és nőkkel engesztelte ki. A parázna szív megvehető (18-23). A sor még folytatható…

Lukács 21,5-19

117. zsoltár

* A teljes magyarázat:

MILYENEK VAGYUNK?

– 1. Lemossuk a gyalázatot! Ez Roboám király indulata: ó-emberi indulat. Az északiak elszakadtak tőlünk, majd visszavágunk és visszaszerezzük azt, ami a miénk. Az Úr azonban erre a lelkületre nemet mond, még akkor is, ha mi józan ésszel nem látunk semmilyen más utat. A megtérés nem más, mint az Úrnak engedni és nem az indulatnak (1-4).

– 2. Bebiztosítjuk magunkat. Így is mondhatjuk: hiszünk, de bebiztosítjuk magunkat. A biztonság alapvető emberi igény, főleg, ha mindenütt bizonytalanság és ellenség vesz körül, mint Roboám királyt. És ezen a helyzeten még az sem változtat, ha most éppen én vagyok a szimpatikus „király”, ezért máshonnan is jönnek hozzám tanácsért, segítségért, és emiatt még hódolnak és hízelegnek is nekünk.

Ilyenkor az is emberi biztosíték, a kézzel épített erődítmények mellett, hogy vannak nálunk még gonoszabbak és istentelenebbek, mint az északon „bálványimádó” Jeroboám király. Így kevésbé tűnik ki Roboám gyengesége, aki imádja, hogy ő most „jobb”! Na, de kihez képest? Legyen gyanús, ha túl „sokan járulnak” hozzánk, mert ez is bálványimádás.

Csak bízhatunk abban, hogy vannak olyanok, akik tiszta szívvel az Úr jelenlétét keresik a közelünkben, és őszintén szeretnek minket is, minden gyengeségünkkel együtt (5-17). Ezek hozzásegíthetnek bennünket is ahhoz, hogy együtt, egyre jobban bízzunk az Úrban, emberi erődítmények helyett

– 3. Családi életünkben is zavarosak vagyunk. A keleti többnejűség valójában a férfiak parázna vágyait fejezi ki és valósítja meg, amit a jóléti társadalmakban már a nők is kiélhetnek. Ezt a „hívők” egészen profin művelik, a paráznaság mesterei, ahogy gyülekezetet, lelkészt, kegyességet váltogatnak; - a házastársukat nem cserélik le, de mindig valami újért és látszólag jobbért rajonganak. Roboám nem az elsőszülöttjét tette meg utódjául, hanem Absolon lányának, Maakának a fiát Abijját. De jó diplomataként sok feleségétől való fiait is vagyonnal és nőkkel engesztelte ki. A parázna szív megvehető (18-23).

Nincs mit szépíteni, ilyenek vagyunk, hívőként is a teljes megváltásra, Jézus Krisztusra szorulunk!

** Kortörténet:

Roboám, a Júdai királyság első uralkodója (Kr. e. 930-913). Salamon király halála után annak egyik ammonita feleségétől való fia, Roboám következett a trónon. Miután Salamon, kegyetlen bánásmódjával, robotoltatásával maga ellen fordított Izráel 12 törzse közül tízet, azok külön királyságot alapítottak, uralkodójuknak pedig Jeroboámot tették meg, így Roboám csak a déli országrész, Júda királya maradt. Roboám ekkor mintegy 180 ezer embert gyűjtött össze Júda és Benjámin törzséből, hogy megtámadja és megszállja az elszakadt országrészt. Ám ekkor Semajá próféta által figyelmeztetést kapott Istentől, hogy ezt ne tegye, ő pedig engedelmeskedett a figyelmeztetésnek. Roboám 17 évig volt uralmon. Kezdetben az Urat szolgálta, de később elhajlott, és a pogány áldozati helyeket „tolerálta” az országában. Uralkodásának későbbi éveiben az Izráeli királysággal hosszú ideig háborúzott. Közben az egyiptomi fáraó megtámadta az országát, és több jelentős júdai várost elhódított tőleés Jeruzsálemet is kifosztotta. A jeruzsálemi templomból elrabolt értékek, többek között Salamon aranypajzsaimind Egyiptomba kerültek. Roboámnak 18 felesége, 60 ágyasa, 28 fia és 60 lánya volt.

Szerző: refdunantul  2016.08.07. 04:00

Mi közünk nekünk Dávidhoz? Így lázadnak fel az északi törzsek, és elszakadnak déli testvéreiktől. A szakadás lényegi oka: Isten népének közösségében mindent az határoz meg, hogy mi közünk van nekünk Dávidhoz, illetve az Újszövetség felől megfogalmazva ugyanezt, mi közünk van nekünk Dávid „fiához”, Jézus Krisztushoz? Amennyiben többé nincs közünk a feltámadott Úrhoz, a mi Megváltónkhoz, bár előfordulhat, hogy nem szakadtunk el Őtőle; sőt, nagy kegyesen folyton Őt emlegetjük, de már régen nem vagyunk közösségben Ővele; akkor minden elkezd szétesni, szakadni, öncélúvá lenni. Így lesz az egyház is csupán egy szervezet, ahol mindenki Jézus Krisztusra hivatkozva mondja a magáét, de már nincs közösségben Ővele. Ez Isten népe kettészakadásának, hanyatlásának valóságos, teológiai oka.

Lukács 21,1-4

269. dicséret

* A teljes magyarázat:

Mi közünk nekünk Dávidhoz? Így lázadnak fel az északi törzsek, és elszakadnak déli testvéreiktől.

– 1. A szakadás lényegi oka: Isten népének közösségében mindent az határoz meg, hogy mi közünk van nekünk Dávidhoz, illetve az Újszövetség felől megfogalmazva ugyanezt, mi közünk van nekünk Dávid „fiához”, Jézus Krisztushoz? Amennyiben többé nincs közünk a feltámadott Úrhoz, a mi Megváltónkhoz, bár előfordulhat, hogy nem szakadtunk el Őtőle; sőt, nagy kegyesen folyton Őt emlegetjük, de már régen nem vagyunk közösségben Ővele; akkor minden elkezd szétesni, szakadni, öncélúvá lenni. Így lesz az egyház is csupán egy szervezet, ahol mindenki Jézus Krisztusra hivatkozva mondja a magáét, de már nincs közösségben Ővele. Ez Isten népe kettészakadásának, hanyatlásának valóságos, teológiai oka.

– 2. A szakadásnak vannak önző, történeti okai is. Az északi törzsek önállósodási törekvései már korábban is veszélyeztették Isten népének egységét, de Júda törzsének, valamint Dávid és Salamon királyok tekintélyének köszönhetően sikerült megőrizni az egységet. Ám, Salamon halálával az északiak vezére, Jeroboám hazatér Egyiptomból, hogy megvalósítsa magát és elképzeléseit (1-2).

– 3. A szakadás belső okai között Salamon királyt is meg kell említenünk. párhuzamos történeti leírásokból tudjuk, hogy Salamon elhajlott a „sikerei” csúcsán, és mint korának gyermeke, nem pedig, mint Isten gyermeke viselkedett a dicsőségében. Nagy kísértés ez, pedig minden itteni dicsőség elmúlik, ezért soha nem lehetünk elbizakodottak, hanem csak hálával szolgálók, bárhol, bármikor. Salamon gazdagságának nagy ára volt, mert robotolt az egész nép, súlyos igát hordozott mindenki, miközben idegen feleségeket hozott udvarába, akik befolyásolták a királyt (1Királyok 12,1-24). Szögezzük le, hogy minden „jólétnek, sikernek, gazdagságnak”, egy határon túl nagy ára van. A krónikás kiemeli Salamon páratlanságát, de most kiemeli ennek árát is. Nagy nyomorúság kezdődött Salamon halála után, hiszen kettészakadt Isten népe. Roboámnak, Salamon fiának szemére vetik azt a terhet, amit Salamon király rájuk helyezett, mint súlyos igát (1-2). Nem azt kérik, hogy vegye le a terhet róluk, mert munka nélkül nincs áldás, hanem azt, hogy könnyítsen a terheken. Persze az ezzel előálló Jeroboámot saját érdekek, ambíciók is vezették. Ez ugyancsak vitatható, mert a törekvő ember mindig talál valamit, amibe beleköthet, joggal, vagy kevésbé joggal, de kellő csúsztatással mindig jogosnak tűnően; - és így ő a reflektorfényben lehessen.

– 4. A szakadás részletes okait is felsorolhatjuk:

- Roboám tanácsot kér Salamon véneitől, akik azt tanácsolják, hogy könnyítsen a terheken, és örökké szeretni fogják őt (6-7). De Roboám nem a vének, hanem a szintén vehemens és törekvő ifjak tanácsát fogadta meg (8-11). Bizony, életbevágó döntések ezek.

- Kell a szigor, de az szeretetből fakadjon, és mindig legyen határa.

- Kell a látható eredmények csodája, mint Salamon életében, és kell az ebbe belefektetett munka, áldozat, sokszor az időleges robot, de az soha ne legyen határtalan, nyomorúságos, elviselhetetlen és ne legyen bántó mások számára; ami által mások megirigyelnek, megutálnak minket, és sokféle gyarló törekvést felélesztenek.

- Kell a tapasztalatból fakadó higgadt tanács, amely Isten népének ügyét szolgálja, és szükséges a rendben, a szigorban is a szeretetet.

- De kell annak alázatos belátása is, főként a törekvő ifjak esetében, hogy nem miénk a világ. Kell a több hit és alázat az ifjak számára is. Sokat beszélünk az ifjakról, ők a jövő, de nem a mostani állapotukban, hanem alázatukkal és tisztelettudásukkal. Salamon is hibázott, de ifjai még inkább.

- Ez a hiba hosszú nyomorúság kezdetévé lett (12-19). Jeroboám király lett északon, Roboámnak pedig a déli országrész maradt; ettől kezdve a két országrész háborúzott egymással, Istennel és folyton taktikázott a környező nagyhatalmakkal. Ezen a lelkületen nincs áldás.

Szerző: refdunantul  2016.08.06. 04:00

Milyen fontos a krónikás számára, hogy Salamon gazdagságának, tehetségének, hatalmának páratlanságát kiemelje; - hiszen nem volt ilyen király soha, még hozzá hasonló sem (19). – 1. Elsőre úgy tűnik, hogy a krónikás magáévá tette az itteni világ szemléletét, amely akkor is, most is a gazdagokat, tehetségeseket, vagyis a sikereseket, ezáltal a hatalmasokat értékelte, azoknak hódolt, azoktól tartott (13-28). – 2. Úgy tűnik, hogy a krónikás szemlélete elhallgatja Salamon gyengéit is, hiszen gazdagsága, bölcsessége, hatalma kapcsán nem említi, legfeljebb utal rá (29-31), a király bukását. Salamon ugyanis a „sikert” nem mindig tudta áldásként megélni, és döntései olyannyira félresiklottak, hogy végül ezek az ország kettészakadásához vezettek. – 3. A krónikás szemlélete azonban nem valami világi szemléletmód, vagy képmutató lelkület, amely a problémákat elhallgatja. Ez a szemlélet az Isten népe iránti féltő szeretetből fakad, amely Isten népének tagjaiban és küldötteiben, azok minden nyomorúsága ellenére, a jót látja. Isten népéről mi rosszat nem mondhatunk, mert Ő kezeskedett értünk, a Jézus Krisztusban.

Lukács 20,41-47

110. zsoltár

* A teljes magyarázat:

Milyen fontos a krónikás számára, hogy Salamon gazdagságának és tehetségének páratlanságát kiemelje, hiszen nem volt ilyen király soha, még hozzá hasonló sem (19).

– 1. Elsőre úgy tűnik, hogy a krónikás magáévá tette az itteni világ szemléletét, amely akkor is, most is a gazdagokat, tehetségeseket, vagyis a sikereseket, ezáltal a hatalmasokat értékelte, azoknak hódolt, azoktól tartott. Salamon ebben is páratlan volt, hiszen olyan gazdag volt, hogy az ezüstöt semmire sem becsülték az arany sokasága miatt, így még a palotáját is arany pajzsok százaival díszítették, pazar trónját, edényeit hasonlóképpen aranyból öntötték, virágzott a kereskedelem (13-21); miközben Salamon bölcsessége, tehetsége, vagyis páratlan „sikeressége” is növelte gazdagságát, hiszen sokan jöttek és hódoltak neki (22-24). Gazdagsága és bölcsessége páratlanul hatalmassá tette Salamont, óriási hadseregével pedig nagy területén, más népek fölött is uralkodott, az Eufrátesztől, a filiszteusok földjén át, egészen Egyiptomig (25-28). Valóban, Isten népének azóta is kísértése, hogy a világ mércéjének is megfeleljen. Pedig a Krónikás csak látszólag képviseli ezt a nézőpontot, hiszen Salamonnal kapcsolatban végig azt hangsúlyozza, hogy Isten áldása volt rajta, amelynek külső jele lehet a gazdagság, tehetség, hatalom, azaz a siker. Ezek az ajándékok csak akkor lehetnek áldássá, ha mindig tudjuk, kitől kaptuk, és hűséggel sáfárkodva azokkal, bőségesen továbbadjuk azokat mások felé.

– 2. Úgy tűnik, hogy a krónikás szemlélete elhallgatja Salamon gyengéit is, hiszen gazdagsága, bölcsessége, hatalma kapcsán nem említi, legfeljebb utal rá (29-31), a király bukását. Salamon ugyanis a „sikert” nem mindig tudta áldásként megélni, és döntései olyannyira félresiklottak, hogy végül ezek az ország kettészakadásához vezettek.

– 3. A krónikás szemlélete azonban nem valami világi szemléletmód, vagy képmutató lelkület, amely a problémákat elhallgatja. Egyáltalán nem erről van szó. Sőt, éppen ebben a szemléletben leljük meg az üzenetet. Hangsúlyozzuk, hogy ez a szemlélet az Isten népe iránti féltő szeretetből fakad, amely Isten népének tagjaiban és küldötteiben, azok minden nyomorúsága ellenére, a jót látja. Isten népéről mi rosszat nem mondhatunk, mert Ő kezeskedett értünk, a Jézus Krisztusban. Persze, bűneink megvallása, megtisztulásunkért való könyörgésünk, napi kegyességünk elengedhetetlen része. De Isten megváltott népéről, kifelé, csak jót gondolunk, szólunk és teszünk, hiszen a Jézus Krisztusba vetett reménységünk erre jogosít fel bennünket.

Szerző: refdunantul  2016.08.05. 04:00