AZ ÉLET ÉS A HALÁL KÜZDELME EZ A FEJEZET. – 1. Lásd: Az eladósodott özvegyasszony kiszolgáltatott helyzete (1–7); – a súnémi asszony későn kapott fiának gutaütéses halála (8–37); – az éhező „próféták” ismeretlen tökféle növényből kotyvasztott halálos főzeléke (38–41); – egyáltalán a folyamatos éhezés, a napok túlélése, és azokban a mégis mennyei „több” megpillantása (43.; 29–31). Igen, ilyen az élet, folytonos küzdelem a következő napért, a halállal, a gonosszal szemben – 2. Elizeus csodái jelek: – ahogy az eladósodott özvegyasszony olaját megszaporítja; – ahogy életet lehel a fiatal haldoklóba; – ahogy ehetővé teszi az ehetetlen, mérgező kotyvalékot; – valamint ahogy megszaporítja a kenyeret. Nem Elizeus teszi ezeket a csodákat, hanem az Úr cselekszik itt, aki ezekkel a csodákkal azt hirdeti, hogy Ő az élet pártján áll, és Őneki van hatalma az életet megtartani, a halállal szemben. – 3. Ma Jézus Krisztus feltámadásának csodájára tekintve tapasztaljuk az élet győzelmét a halál felett, és bizony látványos csodák nélkül is tapasztaljuk az Isten ugyanekkora erejét. Ez még nagyobb dolog!**

Róma 7,14–25

130. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Izráel királyainak listája:

Jeroboám, Izráel királya (Kr. e. 931–910 uralkodásának ideje 22 év)

Nádáb, Izráel királya (Kr. e. 910–909 uralkodásának ideje 2 év)

Baasá, Izráel királya (Kr. e. 909–886) uralkodásának ideje 24 év)

Élá, Izráel királya (Kr. e. 886–885) uralkodásának ideje 2 év)

Zimri, Izráel királya (Kr. e. 885 uralkodásának ideje 7 nap)

Tibni, Izráel királya (Kr. e. 885–880 uralkodásának ideje 6 év, Omrival együtt pártoskodva mind a 6 évet)

Omri, Izráel királya (Kr. e. 885–874 uralkodásának ideje 18 év, ebből Tibnivel együtt pártoskodva 6 évet)

Áháb, Izráel királya (Kr. e. 874–853 uralkodásának ideje 22 év) = Illés próféta működése.

Ahazjá, Izráel királya (Kr. e. 853–852 uralkodásának ideje 2 év) = Illés próféta működése.

Jórám, Izráel királya (Kr. e. 852–841 uralkodásának ideje 12 év) = Illés próféta működése.

Jéhú, Izráel királya (Kr. e. 841–814 uralkodásának ideje 28 év) = Elizeus próféta működése.

Jóáház, Izráel királya (Kr. e. 814–798 uralkodásának ideje 17 év) = Elizeus próféta működése.

Jóás, Izráel királya (Kr. e. 798–782 uralkodásának ideje 16 év, ebből II. Jeroboámmal pártoskodva 11 évet) = Elizeus próféta működése.

II. Jeroboám, Izráel királya (Kr. e. 793–753 uralkodásának ideje 41 év) = Elizeus, Hóseás, Jónás, Ámósz próféták működése.

* A teljes igemagyarázat:

AZ ÉLET ÉS A HALÁL KÜZDELME EZ A FEJEZET.

– 1. Élet és halál csap itt össze: – Az eladósodott özvegyasszony kiszolgáltatott helyzete (1–7); – a súnémi asszony későn kapott fiának gutaütéses halála (8–37); – az éhező „próféták” ismeretlen tökféle növényből kotyvasztott halálos főzeléke (38–41); – egyáltalán a folyamatos éhezés, a napok túlélése, és azokban a mégis mennyei „több” megpillantása (43.; Lukács 12,23), a kenyérgondokon túl megtapasztalva azt a „többet”, ami az evésen túl is megmarad, örökké nekünk (29–31); – mindezek az igeszakaszban olvasható tények bizonyítják élet és halál tagadhatatlan és folyamatos összecsapását.

Igen, ilyen az élet, folytonos küzdelem a következő napért, a halállal, a gonosszal szemben; – másként a jólétben, és másként a nyomorban; – de folytonos küzdelem az életért a halállal!

Csak emberi erővel küzdeni a halál ellenében: totálisan esélytelen.

– 2. Elizeus csodái jelek: – ahogy az eladósodott özvegyasszony olaját megszaporítja; – ahogy életet lehel a fiatal haldoklóba; – ahogy ehetővé teszi az ehetetlen, mérgező kotyvalékot; – valamint, ahogy megszaporítja a kenyeret.

Nem Elizeus teszi ezeket a csodákat, hanem az Úr cselekszik itt, aki ezekkel a csodákkal azt hirdeti, hogy Ő az élet pártján áll, és Őneki van hatalma az életet megtartani, a halállal szemben.

Az Úr mindenható, azt cselekszi, amit mi soha nem vagyunk képesek megtenni; – de amit Ő Jézus Krisztus csodáiban tökéletesen kijelentett (János 6,1–14), és feltámadásában végérvényesen nekünk ajándékozott.

– 3. Ma Jézus Krisztus feltámadásának csodájára tekintve tapasztaljuk az élet győzelmét a halál felett, és bizony látványos csodák nélkül is tapasztaljuk az Isten ugyanekkora erejét.

Ez a „látványos csodanélküliség” még nagyobb dolog!

Szerző: refdunantul  2018.05.18. 04:00