KEGYELEMBŐL… – 1. Egyik ismerősöm említette: Egy határon túl mindig zavartak a kegyes külsőségek, mert van bennük valami „idegen”, „gyarlóan emberi manipuláció”. Persze a hitnek mindig vannak külső megjelenési formái. Salamon kiterjesztette kezét az ég felé, amikor imádkozott. Biblikus, ha valaki így imádkozik, lám, benne van az Igében. Ugyanakkor nekem áldott az, ahogyan a mi hagyományunk szerint, fejünket meghajtva, kezünket összekulcsolva, a szívünket tárjuk ki az Úrnak, minden látványos, hatásvadász külsőség nélkül (22). – 2. Az imádság ahhoz az egyetlen, élő, mindenható Istenhez fordul, akihez sehol nincs hasonló, aki örökké hűséges (23), és egyedül képes megtartani „aláhulló”, nyomorult életünket, megváltó hatalmával (24). Így tartotta meg népét is, hogy elküldje azok közül a világ Megváltóját (25). – 3. Jézus Krisztusban megfordult az itteni logika. Nem azok maradnak meg, akik neki tetsző életet élnek, teljes szívükkel; – hiszen ki maradhatna meg akkor; – hanem azok, akik kegyelem alatt vannak. Ők azonban erőt kapnak az új életre is (25–26).

2Korinthus 10,1–11

161. dicséret