ELKÉSZÜLT A LÁMPATARTÓ. – 1. Az elhívott mester, Becalél elkészítette a sátor felszereléseit, Isten parancsa szerint, többek között a lámpatartót is (17–24). – 2. Örömhír olvasni, hogy elkészültek a felszerelések, így a lámpatartó is, mert annyi mindennek csak nekifoghatunk, de nem készülhetünk el vele, életünk végessége, vagy saját hanyagságunk és tökéletlenségünk miatt. Itt azonban az Úr tartotta kezében a munkálatokat, a mestereket megszentelő, hiányosságaikat kipótló kegyelmével. Adjunk hálát azért, ami elkészülhetett, és amiben mi is részesek lehettünk. Kegyelmi állapot, amikor valami maradéktalanul kész. Mennyei ajándék, mert a „kész” mennyei természetű áldás, igazából odaát lehet teljes tapasztalatunk erről. – 3. Még nagyobb örömhír, hogy az Isten rendelése szerint készült el a lámpatartó, és minden szent felszerelés. Pontosan az Isten rendelése szerint. Akkor adatik áldás életünkre, ha mindenben az Isten rendeléséhez igazodunk, aki odarendelt, odakapcsolt minket kegyelmével az Ő örök megváltó, krisztusi szeretetéhez. Jézus Krisztus a világ világossága, az élet világossága, maga az élet (János 8,12).

2Korinthus 1,12–22

348. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

ELKÉSZÜLT A LÁMPATARTÓ.

– 1. Az elhívott mester, Becalél elkészítette a szent hajlék felszereléseit, Isten parancsa szerint, többek között a lámpatartót is, amely a szentélyben bal oldalt állt, szemben a szent kenyerek asztalával, majd a szentélyben a kárpit előtt az illatáldozati oltár kapott helyet, a szentek szentjében pedig a szövetség ládája.

Újra olvashatjuk a lámpatartó és a többi felszerelés leírását is, mert a hétágú lámpatartó is pont úgy készült el (17–24), ahogy azt Isten elrendelte (25,31–40), száraival, ágaival, kelyheivel, gombjaival, virágaival, egy darab színaranyból.

A lámpatartó hét mécsese bevilágította a szent hajlékot, folyamatosan világítottak.

A papok feladata volt a mécsesek tisztítása és utántöltése, reggel és napnyugtakor.

– 2. Örömhír olvasni, hogy elkészültek a felszerelések, így a lámpatartó is, mert annyi mindennek csak nekifoghatunk, de nem készülhetünk el vele; – életünk végessége, vagy saját hanyagságunk és tökéletlenségünk miatt.

Gyakran az ellenkezőjét éljük át: Nem kész, még mindig nem teljes, már lehet is javítani…

Itt azonban az Úr tartotta kezében a munkálatokat, a mestereket megszentelő, hiányosságaikat kipótló kegyelmével.

Adjunk hálát azért, ami elkészülhetett, és amiben mi is részesek lehettünk.

Külön hála azért, ha az Úr ügyében készülhetett el valami, általunk.

Kegyelmi állapot, amikor valami maradéktalanul kész.

Mennyei ajándék, mert a „kész” mennyei természetű áldás, igazából odaát lehet teljes tapasztalatunk erről.

– 3. Még nagyobb örömhír, hogy az Isten rendelése szerint készült el a lámpatartó, és minden szent felszerelés.

Pontosan az Isten rendelése szerint.

Akkor adatik áldás életünkre, ha mindenben az Isten rendeléséhez igazodunk, aki odarendelt, odakapcsolt minket kegyelmével az Ő örök megváltó, krisztusi szeretetéhez.

Ahogy a lámpatartó egybefüggő aranyból készült, és folyamatosan világított, arról folyamatosan gondoskodtak, úgy rakja össze és tartja egyben, világítja meg, valamint veszi körbe gondoskodó szeretetével életünket az Úr.

Látszólag mi gondoskodunk az Úr dolgairól, valójában mi akkor tehetünk Őérette bármit is, ha az Ő kegyelme, megváltó, széteséstől óvó, összetartó szeretetének világossága beragyogja életünket.

Jézus Krisztus a világ világossága, az élet világossága, maga az élet (János 8,12).

Szerző: refdunantul  2018.04.04. 04:00 komment

süti beállítások módosítása