A szent hajlékot és annak felszerelését, a megadott isteni minta alapján (11), ERRE ELHÍVOTT MESTEREK készítették el. – 1. A mesteremberek vezetője Becalél lett, Júda törzséből. Nemcsak kiváló szakember ő, hanem a feladatra elhívott, Isten Lelkével megáldott ember.* Ez olyan, mint amikor nemcsak pénzért, hanem mindenekelőtt a rábízott ügyért szolgál, ezért pontosan, szépen, szívvel és hittel végzi munkáját. – 2. Becalél számára az Úr adott segítséget is, Oholiábot. Urunk, adj mellénk megbízható munkatársat, tőled való segítséget, mert magunk nem győzzük a feladatot, beleroppanhatunk; – ugyanakkor megbízható segítségre van szükség, hiszen könnyen torzulhat a segítség vetélytárssá, netán ellenséggé, aki gátol és megnyomorít (6). – 3. Ők ketten Becalél és Oholiáb felelősen vezették a szent hajlékot, annak minden felszerelését, valamint a papi ruházatokat és az illatáldozati fűszereket elkészítő mesterek csapatát, hogy mindenben engedelmesen, az Úr által adott mintát kövessék (6–11). Csak egységben, rendben, a vezetők hívő, odaszánt felelősségében, és az alárendeltek engedelmességében adatik áldás arra a szolgálatra, munkára, amit az Isten ránk bízott…**

Máté 26,57–27,2

335. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ez azt jelenti, hogy Becalél bölcsessége, értelme, képessége Isten Lelke által vezetett, Isten dicsőségét, és a rábízott ügyet szolgáló szakértelem volt (1–5).

** … egyébként a szolgálatnak fájdalmát és nem az áldását tapasztaljuk meg (Bonhoeffer).

Ahogy ezt Zsurzs Éva rendező is megfogalmazta: „Csak egységben és békességben tudok dolgozni, egyébként lefagy az agyam és egész valóm, ha a csapatomban nem mindenki egyként drukkere az ügynek, aminek éppen élére állított akkor az Isten.”

Szerző: refdunantul  2018.03.28. 04:00 komment

süti beállítások módosítása