ISTEN KÖZELSÉGE.* – 1. Isten szent, tiszta és tökéletes (9). Ezért Istent ember nem láthatja, csak közelségét tapasztalhatja meg (2; 9). Isten közelség jó. (Máté 17,4; Filippi 1,23) – 2. Olyan a szent Isten közelségének megtartó szeretete, bocsánat a képért, mint a futóláncra kötött makrancos kutya, akit nem lehet elengedni, mert folyton elszökik, kárt csinál magában, másokban. Régen, falusi portákon ez megszokott látvány volt, és nem számított állatkínzásnak, mert egyébként a kutya elbitangolt, másokra támadt, tyúkokat mészárolt, nem bírt magával, így előbb-utóbb agyonütötték valahol. A futólánc rabsága jelentette számára a legnagyobb biztonságot és szabadságot. – 3. Ilyen Isten közelsége, szentsége, szeretete, amely ebben a világban törvényként, minket megtartó, féken tartó „futóláncként” jelenhet meg. Mi mennénk vesztünkre, de Isten nem enged, mert szeret. Eljön azonban az az idő, amikor meglátjuk Istent színről-színre. Itt, ez a hetvennégy férfi, csak Isten „lábainak zafírtisztaságáig” tekinthetett. De ennek a közelségnek az volt a jele, hogy egy pillanatra „eloldották a láncot”, szabadon „örülhettek”, ehettek, ihattak (9–11). Jézus Krisztusban megláttuk az Istent (János 14,9), szabadok vagyunk, amit engedelmességben élünk meg itt, odaát pedig maradéktalanul (Galata 5,1).

Máté 23,37–39

212. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

ISTEN KÖZELSÉGE.

– 1. Isten szent, tiszta és tökéletes (9).

Ezért Istent ember nem láthatja, csak közelségét tapasztalhatja meg (2; 9).

Isten közelség jó. (Máté 17,4; Filippi 1,23)

Ezt a közelséget pedig Isten Igéje és soha el nem múló szeretete által tapasztalhatjuk meg ebben a világban.

Isten Igéjét itt Mózes kapta az Úrtól; – testvére, Áron, és annak két legidősebb fia, Nádáb és Abíhú, valamint hetven vén jelenlétében.

Mózes, Isten Igéjét továbbadta népének, amelyet Isten népe engedelmesen elfogadott.

Isten pedig szövetséget kötött népével (1–8).

Isten Igéje ehhez a világhoz igazodva, abban testet öltve jelenít meg „valamit” Isten lényének befogadhatatlan szentségéből.

Ez a szentség bennünket is megragad, megköt, engedelmessé formál, egyre inkább megtisztít.

Soha nem leszünk tökéletesek, de a szövetség vére, az áldozati állatok vére, Jézus Krisztus vére hirdeti, hogy Isten akkor sem engedi el népét, ha azok elszakadnának tőle.

Isten Igéjének ez a legfontosabb üzenete, Isten megtartó szeretete, amelytől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38).

Isten szentségéhez tartozik az Ő irántunk való, soha el nem múló hűsége és szeretete.

– 2. Olyan a szent Isten közelségének megtartó szeretete, bocsánat a képért, mint a futóláncra kötött makrancos kutya, akit nem lehet elengedni, mert folyton elszökik, kárt csinál magában, másokban.

Régen, falusi portákon ez megszokott látvány volt, és nem számított állatkínzásnak, mert egyébként a kutya elbitangolt, másokra támadt, tyúkokat mészárolt, nem bírt magával, így előbb–utóbb agyonütötték valahol.

A miénk is így járt egykor…

A futólánc rabsága jelentette számára a legnagyobb biztonságot és szabadságot.

– 3. Ilyen Isten közelsége, szentsége, szeretete, hűsége, amely ebben a világban törvényként, ha úgy tetszik, minket megtartó, féken tartó „futóláncként” jelenhet meg.

Mi mennénk vesztünkre, de Isten nem enged, mert szeret.

Eljön azonban az az idő, amikor meglátjuk Istent színről–színre.

Itt, ez a hetvennégy férfi csak Isten közelében lehetett, csak Isten „lábainak zafírtisztaságáig” tekinthettek, csak megsejtethettek valamit Isten szentségéből, közelségének tisztaságából, áldásból és szeretetéből.

Nem véletlen, hogy ennek a közelségnek éppen az volt a jele, hogy egy pillanatra „eloldották a láncot”, szabadon „örülhettek”, ehettek, ihattak, mert majdnem látták az Istent (9–11).

Jézus Krisztusban megláttuk az Istent (János 14,9), szabadok vagyunk, amit engedelmességben élünk meg itt, odaát pedig maradéktalanul (Galata 5,1).