ISTEN ÜNNEPLÉSRE HÍVJA NÉPÉT. – 1. Ennek az ünneplésnek oka van, tehát van miért ünnepelni, örülni, hálát adni, hiszen szabadító (9) és gondviselő (15–19) Istenünk van, aki előttünk jár, megőriz az úton, elvisz arra a helyre, amit kijelölt nekünk, hogy aztán végső otthonunkba is bizonnyal megérkezzünk (20–32). – 2. Ez az ünneplés aztán örömmel tölti meg a hétköznapokat is, megáldja egymáshoz való viszonyunkat (1–13), szeretteinkkel (1–3), ellenségeinkkel (4–9) és a teremtett világgal (10–13) való kapcsolatunkat (32–33). – 3. A Reformációi Emlékbizottság záró ülésén azt állapítottuk meg, hogy végre mi, protestánsok is tudtunk egy kicsit ünnepelni, felszabadultan örülni, közösségben hálát adni szabadító Istenünk előtt. Mi, protestánsok nehezen tudunk ünnepelni, örülni. Ezt sokkal hitelesebben gyakorolják katolikus testvéreink. Mi állandóan gondolkodunk, elemzünk, stratégiákat gyártunk, panaszkodunk, és még a prédikációban is jól megdolgoztatjuk a hallgatóságot. Nem tudunk csak úgy ünnepelni. Pedig van okunk ünnepelni, Jézus Krisztus feltámadott, ennek pedig áldott következményei vannak mindennapjainkra és öröklétünkre nézve.

Máté 23,23–36

36. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

ISTEN ÜNNEPLÉSRE HÍVJA NÉPÉT.

– 1. Ennek az ünneplésnek oka van!

Tehát van miért ünnepelni, örülni, hálát adni, hiszen szabadító (9) és gondviselő (15–19) Istenünk van, aki előttünk jár, megőriz az úton, elvisz arra a helyre, amit kijelölt nekünk, hogy aztán végső otthonunkba is bizonnyal megérkezzünk (20–32).

Isten népe az ünneplésben mennyei örömmel töltődik fel, szabadító és gondviselő Istenének színe előtt, Ővele közösségben.

– 2. Ez az ünneplés aztán örömmel tölti meg a hétköznapokat is: – megáldja egymáshoz való viszonyunkat (1–13), szeretteinkkel (1–3), ellenségeinkkel (4–9) és a teremtett világgal (10–13) való kapcsolatunkat.

Az ünneplés nagy áldása az is, hogy az ebből fakadó öröm és reménység, valamint bizonyosság türelmet ajándékoz nekünk, tudva, hogy Isten ígéretei nem azonnal, hanem fokozatosan, az Isten időszámítása szerint teljesednek be (29–30).

Az ünneplő ember a hétköznapokban türelmes, valamint elégedett, mert ismeri életének Isten által kiszabott határait (31).

Ugyanakkor az ünneplő ember mindenhol és mindenkor szelíd bátorsággal vállalja Istenét, hitét, még a legnehezebb helyzetben is; – noha Isten embere soha nem támad, nem ellenségeskedik; – de nem is köt hitetlen szövetséget csupán érdekből; – hanem hűséggel megmarad az Úr útján (32–33).

– 3. A Reformációi Emlékbizottság záró ülésén azt állapítottuk meg, hogy végre mi, protestánsok is tudtunk egy kicsit ünnepelni, felszabadultan örülni, egymással közösségben hálát adni szabadító Istenünk előtt.

Ezt azért is emeltük ki, mert mi, protestánsok nehezen tudunk ünnepelni, örülni.

Ezt sokkal hitelesebben tudják gyakorolni katolikus testvéreink.

Mi állandóan gondolkodunk, elemzünk, stratégiákat gyártunk, panaszkodunk, és még a szegényes liturgia által keretezett prédikációban is jól megdolgoztatjuk a hallgatóságot, akik igen kénytelenek figyelni ahhoz, hogy követni tudják a nehéz Igék és a nehéz igehirdetések gondolatmenetét.

Nem tudunk csak úgy ünnepelni.

Pedig igehirdetéseink is lehetnének egyszerűbbek, amelyek egyszerűen felragyogtatják a krisztusi örömhírt, nem gyötrik meg a hallgatót, és hagynak egy kicsit örvendezni, örülni is.

Mert van okunk ünnepelni, Jézus Krisztus feltámadott, ennek pedig áldott következményei vannak mindennapjainkra és öröklétünkre nézve.

Szerző: refdunantul  2018.03.20. 04:00 komment

süti beállítások módosítása