EGYENLŐSÉG? – 1. József ki akarta javítani Jákóbot (17–18), aki keresztbe tett kézzel áldotta meg gyermekeit, a kisebbet jobb kézzel, az elsőszülöttet bal kézzel (15); – majd áldó szavaiban is előbbre helyezte a kisebb Efraimot (20). Hiába akarja József, először egy erős mozdulattal, majd szavakkal is korrigálni homályosan látó apját (10). – 2. Jákób világosan kijelenti, hogy nem tévedett (19–20): – mindegyik áldott lesz, mindegyiket „térdére ültetve” fiának tartja Jákób (12), noha egyiptomi asszonytól születtek, idegen földön; – de az egyik „többet” kap a másiknál. – 3. Nem tudjuk Isten elrendelését megmásítani. Mekkora evangélium ez! Isten elrendelése nem ismeri az egyenlőséget (6); – vagyis a kisebb az elsőszülött elé kerül (Máté 20,16). Isten logikája más, mint a miénk. Ő nem a „szabadság, egyenlőség, testvériség” elvén gondolkozik. – 4. Mi viszont „visszafelé” nem okoskodhatunk: nevezetesen, hogy aki kevesebbet kapott, az kevesebb is, netán elvetett. Ez nem a mi dolgunk! Egy biztos, aki többet kapott, annak sokkal több a számadása is (Máté 25,16). – 5. Az áldás (15–16; 20): a mi Urunk Jézus Krisztus!

Máté 17,1–13

296. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

EGYENLŐSÉG?

– 1. József ki akarta javítani Jákóbot (17–18), aki keresztbe tett kézzel áldotta meg gyermekeit, a kisebbet jobb kézzel, az elsőszülöttet bal kézzel (15); – majd áldó szavaiban is előbbre helyezte a kisebb Efraimot (20).

Hiába akarja József, először egy erős mozdulattal, majd szavakkal is korrigálni homályosan látó apját (10).

– 2. Jákób világosan kijelenti, hogy nem tévedett (19–20): – mindegyik áldott lesz, mindegyiket „térdére ültetve” fiának tartja Jákób (12), noha egyiptomi asszonytól születtek, idegen földön; – de az egyik „többet” kap a másiknál.

– 3. Nem tudjuk Isten elrendelését megmásítani.

Mekkora evangélium ez!

Isten elrendelése és „felhatalmazása” nem ismeri az egyenlőséget: – Efraimot és Manassét még „fiakká” fogadják, viszont a többieket, bár ugyanúgy szerették, már nem sorolták közvetlenül Jákób fiainak sorába (6); – sőt, ezen belül is vannak különbségek, Efraim élvezhetett elsőbbséget Manasséval szemben, vagyis a kisebb az elsőszülött ellenében (Máté 20,16).

Isten logikája más, mint a miénk.

Ő nem a „szabadság, egyenlőség, testvériség” elvén gondolkozik.

Mindig elválaszt, megkülönböztet az Isten.

– 4. Mi viszont „visszafelé” nem okoskodhatunk: nevezetesen, hogy aki kevesebbet kapott, az kevesebb is, netán elvetett.

Ez nem a mi dolgunk!

Egy biztos, aki többet kapott, annak sokkal több a számadása is (Máté 25,16).

– 5. Olyan ez, mint a hegyek vonulatai, nincs egyetlen egyforma magas pontja sem.

Önmagában azonban egyik sem éri el az eget.

A csúcs sem.

Az égnek kell megnyílni, esőt adni.

Az eső aztán a csúcstól innen északnak, a csúcstól onnan délnek csorog lefelé.

Ez az áldás (15–16; 20): a mi Urunk Jézus Krisztus; – Ő a „vízválasztó” is.

Szerző: refdunantul  2018.02.21. 04:00 komment

süti beállítások módosítása