JÚDA ÉS TÁMÁR. – 1. Júda, Támár és ikreik szerepelnek Jézus Krisztus nemzetségtáblázatában (Máté 1,3), mert Jézus Krisztus a gonoszokat (7), a paráznákat (12–25), az erővel törekvőket is (27–29) magához szeretheti megváltó irgalmával, akik többé nem maradhatnak olyanok, amilyenek voltak. – 2. Ennek ígérete is olvasható abban a gyönyörű üzenetben, amikor a szintén parázna Júda, aki először elítélné, megégettetné a szintén cseles, de igazából jogaiért harcoló Támárt, egyszer csak elismeri, hogy nem neki, hanem a menyének van igaza (26). Aki ezt ki tudja mondani: a másiknak igaza van, velem szemben, annak az életében elkezdődött a mennyei új, nem a földi, hanem a mennyei igaz munkája. – 3. Persze Támár nem különb! Aki a jogaiért, az igazáért harcol, az még nem követendő: ami jogos, nem feltétlenül erkölcsös; – végképp nem biztos, hogy hitben kedves az Úrnak! – 4. Ezek mind Jézus Krisztusra szorulnak, akárcsak mi! Az Úrnak mindig igaza van, velünk szemben. Igazsága kegyelem! Áldott legyen érte!

Máté 14,1–12

52. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

JÚDA ÉS TÁMÁR.

– 1. A közösség véd.

Aki kiszakad „saját közösségből”, az „szabadon” sok mindenhez csatlakozhat, de ez kárára lesz.

Vannak alapvető, Isten rendjéből nekünk ajándékozott, áldott, óvó közösségek.

Csak ezekben teljesedhet ki az emberi élet.

– 2. Fordítsuk le mai nyelvre a történetet!

Júda elszakadt testvéreitől, házassága nem hitben, hanem gyors kívánalomban és szerelemben történt egy szemrevaló nővel, akitől három fia született (1–4).

– 3. Az elsőszülött fia felesége lett később Támár.

Júda elsőszülött fia utód nélkül halt meg, fiatalon, mert gonosz volt, és az Úr halállal büntette, hiszen a gonosz mindeneknek előtte azt emészti fel, akit gyötör (5).

– 4. A sógorházasság szabályai szerint Júda második fia is elvette Támárt (5Mózes 25,5), de azt is megbüntette az Úr, mert nem akarta kötelességeit teljesíteni és utódot támasztani elhalt testvérének, miközben szexuális eltévelyedése megkötözte őt (6–10).

– 5. Harmadik fiát féltésből Júda már nem is adta Támárhoz (11).

Ekkor Támár parázna nőnek öltözött, és elcsábította apósát, Júdát, közben zálogot vett tőle, amivel bizonyítani tudta, kivel volt akkor éjjel.

A parázna Támárt megölték volna ezért.

A paráználkodó Júda ítélte volna el? (12–26)

– 6. Ikreik születését teológiai szándékkal írták le.

A látványosan elsőszülöttnek csak a keze ért ki először, és végül mégis a testvére jött ki először erre a világra (27–30).

Lesznek az elsőkből utolsók, és az utolsókból elsők (Máté 20,16); – mert nem azé, aki akarja és aki fut, hanem a könyörülő Istené (Róma 9,16).

József történetére, amely közé beékelődött az ez epizód, ugyanez vonatkozik.

Ugyanakkor, aki utat tör magának, a saját erejéből, hogy ő legyen az első, nem biztos, hogy valóban ő az igazi első…

Jézus Krisztusban már nem is így vetődik fel ez a kérdés.

– 7. Júda, Támár és ikreik szerepelnek Jézus Krisztus nemzetségtáblázatában (Máté 1,3), mert Jézus Krisztus a gonoszokat, a paráznákat, az erővel törekvőket is magához szeretheti megváltó irgalmával, akik többé nem maradhatnak olyanok, amilyenek voltak.

Ennek ígérete is olvasható abban a gyönyörű üzenetben, amikor a szintén parázna Júda, aki először elítélné, megégettetné a szintén cseles, de igazából jogaiért harcoló Támárt, egyszer csak elismeri, hogy nem neki, hanem a menyének van igaza (26).

Aki ezt ki tudja mondani: a másiknak igaza van, velem szemben, annak az életében elkezdődött a mennyei új, nem a földi, hanem a mennyei igaz munkája.

Persze Támár nem különb!

Aki a jogaiért, az igazáért harcol, az még nem követendő: ami jogos, nem feltétlenül erkölcsös; – végképp nem biztos, hogy hitben kedves az Úrnak!

Ezek mind Jézus Krisztusra szorulnak, akárcsak mi!

Az Úrnak mindig igaza van, velünk szemben. Igazsága kegyelem! Áldott legyen érte!