LEGYŐZETVE GYŐZNI… – 1. A „győzelmet” tusakodás előzi meg. A tusakodás soha nem emberek ellen folyik, hanem mindig Istennel tusakodunk, Őneki nem merjük megadni magunkat. Addig pedig az életünk tele van, minden áron kivívott, látható győzelemre törekvő küzdelemmel, egymás ellen, a gonosz indítására. – 2. Ezt a tusakodást emberileg csak egyedül tudjuk megvívni.* Ezt a tusakodást nem emberi akarás, szeretet viszi „győzelemre”, hanem csakis az Úr megváltó szeretete és kegyelme (23–24).** – 3. Ez a tusakodás csakis akkor lesz „győzelem” számunkra, ha legyőznek bennünket. Csak akkor van esélyünk, ha az Isten legyőz bennünket. Jákóbbal sokáig nem bírt az Úr angyala. Ezért megbénította a követ Jákóbot. Csak kudarcok, nyomorúságok, próbák között legyőzetve lehet megtapasztalni az Isten jelenlétét: Azt, hogy mindenestül kegyelemre szorulunk (25–33).

Máté 13,10–23

147. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – 2. Ezt a tusakodást emberileg csak egyedül tudjuk megvívni.

Ebben a tusakodásban a szeretteink sem lehetnek mellettünk.

Ezt a tusakodást nem emberi akarás, szeretet viszi „győzelemre”, hanem csakis az Úr megváltó szeretete és kegyelme.

Persze a tusakodás bizonyos fázisaiban Isten eszköze, „angyala” lehetek a másik életében, bizonyságtevő szóban, hiteles tettekben, foghatom a kezét; – de a döntő fordulatot nem ember fogja elvégezni.

Sőt, ennek a tusakodásnak bizonyos elemei nem is tartoznak másokra.

Nem véletlen, hogy Jákób is elküldte családtagjait onnan (23–24).

** – 3. Ez a tusakodás csakis akkor lesz „győzelem” számunkra, ha legyőznek bennünket.

Csak akkor van esélyünk, ha az Isten legyőz bennünket.

Jákóbbal sokáig nem bírt az Úr angyala.

Ezért megbénította a követ Jákóbot.

Amíg nem bírnak velünk, amíg kibírhatatlanok vagyunk, addig elveszettek vagyunk.

Csak kudarcok, nyomorúságok, próbák között legyőzetve lehet megtapasztalni az Isten jelenlétét: Azt, hogy mindenestül kegyelemre, Őrá szorulunk, az Ő megváltó szeretetére (25–26).

Jákóbot ettől kezdve minden lépés emlékeztette erre az üdvösséges tényre (32–33).

– Urunk, nem bocsátunk el, amíg meg nem áldasz bennünket (27).

Nélküled semmit sem tehetünk! (János 15,5)