AZ ISTEN CSELEKSZIK ÉRTÜNK. Ő nem csap be! – 1. Jákób hazugságának menekülés és sok nyomorúság a következménye. A vétkeknek mindig van következménye; – még ott is, ahol azokat már megbánták és letették.* Isten azonban cselekszik, és javunkra fordítja a nyomorúságot és a próbatételt (Ézsaiás 38,17). – 2. Ezt látjuk ebben a fejezetben is. Isten, ígérete szerint Jákóbbal van Lábán házában is, és miközben Jákób hordozza vétkei következményeit, megtapasztalja azt, amikor őt csapják be. Mindig ez a legjobb isteni lecke, amikor a saját bőrömön tapasztalom meg azt, amit én műveltem másokkal. Na, onnantól kezdve egészen más eredményt mutat a képlet! Bár, még ilyenkor is dolgozik az önzés, hogy „az más”, amit én éltem át; – persze, mert én éltem át! De ez a tapasztalat már alázatosabbá tehet. – 3. Jákóbot, választottját hordozza, és közben élő hitre érleli az Isten: megfeszített munkával, szerelemmel, hosszú várakozással, Ráhel meddőségével is. – 4. Ezalatt, Jákób Leától született első gyermekeiben, Júdában már látjuk megváltásunk ígéretének beteljesedését is. Isten nem csap be!**

Máté 12,1–8

101. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* A vétkek következményei miatt a legnagyobb kegyelem Isten rendjében élni.

Ebben a világban még így is sok nyomorúság érhet bennünket, mert soha nem tudunk tökéletesen igazodni Isten rendjéhez.

A nyomorúság oka saját vétkeink sora…

Másrészt Isten is bocsát ránk próbákat.

A próbatételt mindig Isten adja.

Ugyanakkor Isten hatalma az, hogy a nyomorúságot és a próbatételt egyaránt javunkra fordíthatja (Ézsaiás 38,17).

 

** Vegyük észre azt is, hogy mindez az akkori kor kulturális rendjének szokásrendszerében, többnejűségében történik még, amelyet ugyancsak fokozatosan formál az Isten, az Ő örökkévaló rendjéhez.

A kultúra sokféle eleme lehet „relatíve érték”, de Isten örök rendjében lesz áldás.

Szerző: refdunantul  2018.01.29. 04:00