HIT ÉS CSELEKEDETEK. – 1. Üdvösségünk csakis az Úr ingyen kegyelméből van, ez ajándék; – de az élő hit azonnal látható gyümölcsöt terem, és mint a gyümölcsfa, ott táplál, ahol áll. A termés gyakran lehet gyér, beteges, de az lehetetlen, hogy tápláló gyümölcs nélkül, csak sorvasztó árnyékot vessünk másokra (14; 17–20; 21–26).* – 2. Ne okoljuk a világ összes nyomorúságáért a keresztyénséget, hangoztatva, hogy a keresztyének hirdetik a Jézus Krisztusba vetett hitből következő szeretet cselekedeteinek fontosságát, de mégsem eszerint cselekednek; – na, ezért olyan sok a szegény és elesett ezen a világon! Ez méltatlan vád (15–16) – 3. Urunk, irgalmazz nekünk, hogy nagyobb hittel élhessünk hitelesebb életet; – és irgalmazz a világnak, mert másokon számon kéri azt a szeretetet, amit ő nem is hisz, nem is vall, nem is hirdet, és végképp nem is cselekszik aszerint. Urunk irgalmazz, mert az egymásra mutogatás helyett, közös problémáinkat csakis együtt tudjuk megoldani, a Te irgalmadból, a Te irgalmaddal! (18–19)

Ezékiel 43,13–27

321. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Nem azért teszek „jót”, hogy üdvözüljek, hanem azért, mert üdvözültem (14; 17–20).

Ábrahám és Ráháb példája is ezt igazolja, a hit és cselekedetek ilyen egységét és kapcsolatát (21–26).

Jakab levele szembeállítja egymással az igaz hitet a hamis hittel.

A hamis hit elmélet, halott önmagában, állítja ugyan Isten igazát, jóságát, de ezt az ördögök is hiszik, és mégis joggal rettegnek (19).

Az igaz hit Jézus Krisztus engedelmes követése, élő, gyümölcstermő, cselekvő hit.

A hamis hitből nem lehet megmutatni a cselekedeteket, mert ez a hit meddő, halott; – de az élő hit cselekedeteiből meg lehet mutatni a hitet (18), mint ahogy a jó fa jó gyümölcsöt terem (Máté 7,17).

Jakab egy „feltételezett” másik féllel vitázik, aki az elméleti hit álláspontját védi, érveit ezzel az állásponttal szemben fogalmazza meg Jakab, hangsúlyozva az élő, engedelmes hit gyümölcseinek fontosságát; ószövetségi példákkal (23–25), szemléletes képekkel (26), korabeli példákkal (15–16) és elvi tételekkel alátámasztva (14; 17–19).

Szerző: refdunantul  2017.12.15. 04:00 komment

süti beállítások módosítása