A krisztusi ember szabadsága valóban MEGSZÜNTET SOKFÉLE FELESLEGES KÖTÖTTSÉGET, amelyek csak terhelik az amúgy sem könnyű emberi életet (20). – 1. Jézus Krisztusban semmiféle pogány előírás, étkezési szabály, ünnepekre vonatkozó előírás nem számít, mint ahogy az ószövetségi törvény részletes rituális előírásai is értelmüket vesztették; – hiszen mindezek betartása az üdvösség szempontjából lényegtelenek (16–19). – 2. Egyébként a modern ember, éppen azért, mert önmagán kívül nem hisz senkiben és semmiben, pontosan ugyanitt vesztegel, amitől az apostol óv. Ma is ezernyi étkezési, életmódbeli szabállyal próbáljuk a magunk „életét” bebiztosítani. Ennek ellenére a végeredmény ugyanaz: öregedés és halál. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne figyeljünk oda önmagunkra, életmódunkra. A szabályok minden tekintetben fontosak, de ezek a lényeget illetően nem segítenek rajtunk. – 3. Az apostol azt hangsúlyozza, hogy nincs önmegváltás, csak Jézus Krisztusban adatik megváltás. Ezért mindent szabad, ami Jézus Krisztushoz közelebb visz bennünket; – semmit sem szabad tenni, ami attól eltávolítana minket.

Ezékiel 34,11–31

304. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* A krisztusi ember szabadsága valóban MEGSZÜNTET SOKFÉLE FELESLEGES KÖTÖTTSÉGET, amelyek csak terhelik az amúgy sem könnyű emberi életet (20).

– 1. Jézus Krisztusban semmiféle pogány előírás, étkezési szabály, ünnepekre vonatkozó előírás nem számít, mint ahogy az ószövetségi törvény részletes rituális előírásai is értelmüket vesztették; – hiszen mindezek betartása az üdvösség szempontjából lényegtelenek (16-19).

– 2. Egyébként a modern ember, éppen azért, mert önmagán kívül nem hisz senkiben és semmiben, pontosan ugyanitt vesztegel, amitől az apostol óv.

Hiszen attól függően, hogy melyik szellemi klikkhez tartozunk, ezernyi étkezési, életmódbeli szabállyal próbáljuk a magunk jó közérzetét biztosítani.

Ennek ellenére a végeredmény ugyanaz: öregedés és halál.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne figyeljünk oda önmagunkra, életmódunkra.

A szabályok minden tekintetben fontosak, de ezek önmagukban semmit sem érnek; – a lényeget illetően nem segítenek rajtunk.

– 3. Az apostol azt hangsúlyozza, hogy nincs önmegváltás, csak Jézus Krisztusban adatik megváltás.

Ezért mindent szabad, ami Jézus Krisztushoz közelebb visz bennünket; – semmit sem szabad tenni, ami attól eltávolítana minket.

– 4. Egyébként pedig a keresztyén kegyességet illetően is ugyanezt a nyomorúságot tapasztaljuk: önmegvalósító és önmegváltó kísérletek sorozatát: „Ha nem úgy kegyeskedsz, mint én, illetve az én kegyességi köröm, akkor nem vagy igazi keresztyén”.

Minden ilyen kegyeskedés, amit egyébként mesteri alázatoskodással űzünk, igazából a hitetlenség megnyilvánulási formája, egyházi köntösben.

Kellenek a szabályok, de ne tegyünk fölösleges terheket egymásra, azon túl, amit amúgy is hordoznunk kell ebben a földi életben.

Jézus Krisztus evangéliuma nem terheket rak ránk, hanem megtart, vezet és erőt ad.

Minden, ami ezen felül van, annak valójában semmi értéke és semmi haszna nincs, mert csak öntelt felfuvalkodottsághoz vezet (20–23).

Szerző: refdunantul  2017.12.05. 04:00 komment

süti beállítások módosítása