AZ ISTEN ÁLTAL ELHÍVOTT EMBER SZOLGÁLATA. – 1. Ez a szolgálat Isten Igéjének, Jézus Krisztus evangéliumának szolgálata, amely eddig rejtve volt, most pedig egyértelművé, világossá, érthetővé lett. Az örömhír lényege, hogy az eljövendő dicsőség reménysége Jézus Krisztusban beragyogja földi életünket is. Ez az evangélium mindig az ember javát munkálja (28). Tehát Isten szolgája, valamint az egyház munkája csakis az emberek örömére és reménységére lehet jelen ebben a világban (25–27). – 2. Ez a szolgálat megbízatáson alapul (25), örömmel végzett szolgálat, amely szenvedéseket is vállal (24), miközben mindenkinek tudtul adja az evangéliumot (27), egyszerre tanít, int, bíztat (28). – 3. Ez a szolgálat az eredményt az Úrra bízza, mert a szolga csak fáradozik, küzd, erőlködik, mindent megtesz, ami tőle telik; – miközben megtapasztalja a csodát, hogy Isten ereje hatalmasan működik szolgálatában, emberi erőlködéseiben; – és az Ő akarata szerint megáldja azt (29).

Ezékiel 33,1–20

296. dicséret

Szerző: refdunantul  2017.12.02. 04:00