Az apostol az igazság beszédéről, AZ EVANGÉLIUMRÓL (5) szól. – 1. Jézus Krisztus evangéliuma az egész világon terjed, gyülekezetek jönnek létre, emberi életek újulnak meg, Isten népe növekszik, gyümölcsöket terem (6). Az evangélium terjedésének egyik áldott bizonyítéka maga a Kolosséban létrejött gyülekezet. Ne aggódj az egyház jövője miatt, hanem légy jelen a gyülekezetedben! – 2. Ez a gyülekezet nem Pál munkássága által született meg, hanem egy Epafrász nevű szolgatárs munkálkodása által, aki szintén Krisztus hű szolgája volt (7). Isten nemcsak a neves elhívottakat, hanem minden hívő embert fel tud használni az evangélium szolgálatában. – 3. Az igazság beszéde, Jézus Krisztus evangéliuma mindenhol ugyanazokat a gyümölcsöket termi: hitet, szeretetet és reménységet. Ez a hit a Jézus Krisztusba vetett hit. Ennek nyomán szeretet támad bennünk, először is azok iránt, akiket az Isten ránk bízott;* – majd rajtuk keresztül minden ember iránt. Közben pedig egész életünk, minden körülmények között reménységben, tehát hálával és örömmel megélt élet, hiszen üdvösségünk van (3–5).

Ezékiel 31

457. zsoltár

* Ennek nyomán szeretet támad bennünk, először is azok iránt, akiket az Isten ránk bízott; „valamennyi szent iránt”, azok iránt, akiket az Isten Jézus Krisztusban megszentelt… (3–5).

Szerző: refdunantul  2017.11.30. 04:00