A VALÓSÁGHOZ NINCS HÁTTÉRZENE. Ez a pár vers itt a tényleges valóság. De látjuk azt a „Valakit” is, aki ezen a valóságon könyörülhet. – 1. Pilátus próbál diplomata lenni, köztes megoldást találni. Saját véleménye szerint egyébként nem találja bűnösnek Jézust politikai, jogi értelemben (38). Ezért támad a mentő ötlete: hát szokás és kérés szerint szabadon bocsáthatnak egy foglyot a zsidó húsvét alkalmából, éljenek a remek lehetőséggel, bocsássák már szabadon ezt az embert, aztán menjenek végre haza (39). – 2. A zsidók Jézus helyett a rabló Barabást kérik szabadon bocsátani (40). Ilyen az ember: az élő Isten helyett a rabló kell. Önmagunk bölcsessége, ügyeskedése, vágyai, indulatai alapján mindig csak így választhatunk: meglopjuk egymást, Isten dicsőségét, tönkreteszünk mindent, a teremtett világot is. – 3. Isten Fia ott áll, és elhordozza, hogy többre tartsanak egy rablót Őnála. Ő elhordozza, hogy így beszéljenek róla: „Ne ezt!” (40) Jézus elhordozza, hogy a rablógyilkost szabadon bocsássák. Ő azért jött, hogy a mi „rablógyilkos” életünk büntetését elhordozza, mi pedig megszabaduljunk, de egyben felszabaduljunk egy új életre!

Ezékiel 11,1–13

180. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

A VALÓSÁGHOZ NINCS HÁTTÉRZENE.

Ez a pár vers itt a tényleges valóság.

Ezt látjuk az igeszakasz szereplőiben.

De látjuk azt a „Valakit” is, aki ezen a valóságon könyörülhet.

János tömören ír Barabás szabadon bocsátásáról, mégis mennyi üzenet zsibong ebben a tömörségben.

– 1. Pilátus próbál diplomata lenni, köztes megoldást találni; – nem akarja a zsidókat se magára haragítani, hogy erőből oldja meg a kérdést, mert utána az ebből támadó feszültséget is neki kell majd kezelni; – miközben a római felsőbbség is számon kérheti őt, ha nincs rend tartományában.

Ugyanakkor számára nem ügy ez az egész.

Saját véleménye szerint egyébként nem találja bűnösnek Jézust politikai, jogi értelemben (38).

Pilátus belefáradt a „hatalom” gyakorlásába, ami csak látszólag olyan „nagyszerű”, valójában igen keserű, megnyomorító, erőt és időt emésztő, hálátlan feladat.

Pilátus belefáradt az „igazság” keresésébe, belefáradt az állandó döntéskényszerbe, a felelősség felvállalásába, hiszen ebben a világban nincsenek jó döntések, olyanok, amelyek mindenkinek „jók” lennének.

Pilátus „menekülni” próbál, fáradt, unja, szabadulni akar az ügytől, hagyják már békén, menjenek már el ezek.

Pilátusnak elege van.

Ezért támad a mentő ötlete: hát szokás és kérés szerint szabadon bocsáthatnak egy foglyot a zsidó húsvét alkalmából, éljenek a remek lehetőséggel, bocsássák már szabadon ezt az embert, aztán menjenek végre haza (39).

– 2. A zsidók azonban nem hagyják annyiban, sem a vezetők, sem a velük lévő sokaság.

Nem engednek!!! Nem tágítanak! Nem hagyják magukat. Újra és újra kezdik.

Élnek a lehetőséggel, de csak azért, hogy jelezzék, Jézust halálra szánták, miközben jelzik, hogy nem engedik ügyeskedni Pilátust, hiszen átlátnak a szitán.

Jézus helyett a rabló Barabást kérik szabadon bocsátani (40).

Ilyen az ember: az élő Isten helyett a rabló kell, mindenhol, mindenben.

Önmagunk bölcsessége, ügyeskedése, vágyai, indulatai alapján mindig csak így választhatunk.

Nemcsak Barabás itt a rabló, hanem ezek itt mi, meg mindannyian azok vagyunk élő hit nélkül: meglopjuk egymást, Isten dicsőségét, tönkreteszünk mindent, a teremtett világot is beleértve.

– 3. Isten Fia ott áll, és elhordozza, hogy többre tartsanak egy rablót Őnála.

Ő elhordozza, hogy így beszéljenek róla: „Ne ezt!” (40)

Jézus elhordozza, hogy a rablógyilkost szabadon bocsássák.

Ő azért jött, hogy a mi „rablógyilkos” életünk büntetését elhordozza, mi pedig megszabaduljunk, de egyben felszabaduljunk egy új életre!

Csak Jézus Krisztus királysága alatt élve lehet más az emberi élet, legyünk bár uralkodó vezetők, vagy éppen vezetettek; adott helyzetben éppen „elnyomók”, vagy „elnyomottak”; gazdagok, vagy szegények.

Csak az Ő királysága segít nem megfáradni, uralkodva is szolgálni, szolgálva sem megfáradni, és a legnehezebb helyzetben is hitet vallani, vagyis nem a rabló, hanem az Úr mellett dönteni, hogy a rabló is megváltozzon.

Szerző: refdunantul  2017.10.27. 04:00 komment

süti beállítások módosítása