ISTEN DICSŐSÉGÉRŐL… – 1. Isten dicsősége Jézus Krisztus hatalmában mutatkozik meg. A hatalomhoz nekünk mindig gyarló emberi képzeteink és persze nyomorúságos tapasztalataink tapadnak. Az emberi hatalom ebben a világban szükséges, a rend miatt, még ha gyarló módon sok nyomorúságot is okozhat. Isten dicsőségének Jézus Krisztusban megmutatkozó hatalma azonban az élet, az örök élet, az üdvösség hatalma. Jó tudni, hogy Jézus Krisztusnak adatott minden hatalom mennyen és földön (Máté 28,18), vagyis nem a bűné, betegségé, halálé, gonoszé az utolsó szó (2) – 2. Isten dicsősége felragyog azok arcán, akiket az Atya Jézus Krisztusnak adott, mert az övéi hisznek az élő Istenben, mert hisznek az Isten egyszülött Fiában (3). Olyan ez, mint amikor felragyog a nap, és bizonyos sáv ragyog, de a fák miatt sok minden árnyékban marad. Egyesek ragyognak, mások nem. Persze akik ragyognak, azok sem lehetnek elbizakodottak, mert a „világosság” nem az övék, csak rájuk esik. Minden kegyelem. A fényes sáv mozog, tehát ebben a világban sokakon látszódhat Krisztus, de végső soron nem mi mondjuk meg, kik azok... – 3. Isten dicsősége felragyog a világban, hiszen Jézus Krisztus elvégezte azt a munkát, amit Isten még a világ teremtése előtt eltervezett. Isten megváltotta ezt a világot (4–5). – Dicsőség az élő Istennek! Elég ennyi, a többi rendben lesz.

Ezékiel 4

257. dicséret

Szerző: refdunantul  2017.10.20. 04:00 komment

süti beállítások módosítása