JÓNÁS PRÓFÉTA VISELKEDÉSE DÖBBENETES – 1. Érthetetlen, de mégis tudjuk, hogy így van, Jónás szűkkebelű, és szabályosan zavarja, hogy a niniveiek megtértek. Azt olvassuk, hogy nagyon rosszul esett Jónásnak a niniveiek megtérése (1). Pedig ezért küldte őt oda az Isten. Jónást azonban zavarja, hogy az Isten kegyelmes; – bűnbánati imádságában ezért meg is vallja, hogy ezért menekült ellenkező irányba a küldetése elől (2–4). Miért fáj nekünk, ha Isten a másikat is üdvözíti, nemcsak a mi „igaz csapatunkat”? – 2. Jónás továbbra is várja a város jogos ítéletét, szenvedését, pusztulását. Egy bokor árnyékában, mint egy páholyban kívánja szemlélni a szigorú próféta mások elvesztét. Szinte beteges elégtétel töltené el, miközben gyönyörködik mások szenvedésében, hiszen megérdemlik sorsukat (5–6). – 3. Isten azonban úgy intézte, hogy a bokor kiszáradjon, és Jónás kitikkadjon a tűző napon. Amikor Jónás elkezd szenvedni, amikor a saját bőrén tapasztalja a kínokat, attól kezdve mindent más szemmel lát. Isten azonban meg is szólítja Jónást, és szájába rágva megmagyarázza neki, hogy ő mentő szeretettel szánja a bűnös Ninivét… (9–11).

1Korinthus 14,26–40

174. dicséret

A teljes igemagyarázat:

JÓNÁS PRÓFÉTA VISELKEDÉSE DÖBBENETES, nem az Isten szándékával egyező.

Jónás könyve tükröt tart a mindenkori egyház elé.

Bizony, Isten Igéjére hivatkozva prófétai szigorunk nem képviseli hűen Isten akaratát.

– 1. Érthetetlen, de mégis tudjuk, hogy így van, Jónás szűkkebelű, és szabályosan zavarja, hogy a niniveiek megtértek.

Azt olvassuk, hogy nagyon rosszul esett Jónásnak a niniveiek megtérése (1).

Pedig ezért küldte őt oda az Isten. Jónást azonban zavarja, hogy az Isten kegyelmes; – bűnbánati imádságában ezért meg is vallja, hogy ezért menekült ellenkező irányba a küldetése elől (2–4).

Miért fáj nekünk, ha Isten a másikat is üdvözíti, nemcsak a mi „igaz csapatunkat”?

– 2. Jónás továbbra is várja a város jogos ítéletét, szenvedését, pusztulását.

Egy bokor árnyékában, mint egy páholyban kívánja szemlélni a szigorú próféta mások elvesztét.

Szinte beteges elégtétel töltené el, miközben gyönyörködik mások szenvedésében, hiszen megérdemlik sorsukat (5–6).

– 3. Isten azonban úgy intézte, hogy a bokor kiszáradjon, és Jónás kitikkadjon a tűző napon.

Amikor Jónás elkezd szenvedni, amikor a saját bőrén tapasztalja a kínokat, attól kezdve mindent más szemmel lát.

Isten azonban meg is szólítja Jónást, és szájába rágva megmagyarázza neki, hogy ő mentő szeretettel szánja a bűnös Ninivét, lakosait és állatait egyaránt, ugyanúgy, mint a kegyesen szűkkeblű, önigazult Jónást.

Jézus Krisztusban minket is megszánt, megmentett az Isten, hogy mi se legyünk irgalmatlanok, de ne legyünk „balekok” se (9–11).

Szerző: refdunantul  2017.08.10. 04:00 komment

süti beállítások módosítása