MIKOR? Ezt kérdezi mindig a kisgyerek, ha valami „jót” ígérnek neki. Mikor lesz? Ugye hamar, most, azonnal?! – 1. Azt a maradéktalan „jót”, amit Jóel próféta könyvének záró ígérete láttat, majd Jézus Krisztus visszajövetelével tapasztalhatjuk meg, de már most hit által kapunk ebből a „jóból” morzsákat; – miközben, mint a gyerekek, nagyon várjuk a krisztusi „jó” kiteljesedését. – 2. Azon a napon, attól a naptól kezdve de „jó” lesz nekünk. Csak képekkel lehet valamit elmondani erről: víz, tej, must bőséges forrása fakad még a csontszáraz „sittim-völgyi” életek számára is, hogy megelevenítse azokat (18). Jaj, de száraz az itteni életünk! Fakadj fel, örök élet forrása! (20) – 3. A templomunk majdnem a Balaton partján áll. Egyszer valaki úgy festette meg a templomunkat, hogy a lépcső alját már nyaldossa a lágy balatoni édesvíz. Mindig ez az Ige jut eszembe, és Ezékiel próféciája, ahogy naponta rápillantok a falon függő akvarellre (Ezékiel 47,1–12).

1Korinthus 12,1-11

17. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

MIKOR? Ezt kérdezi mindig a kisgyerek, ha valami „jót” ígérnek neki. Mikor lesz? Ugye hamar, most, azonnal?!

Azt a maradéktalan „jót”, amit Jóel próféta könyvének záró ígérete láttat, majd Jézus Krisztus visszajövetelével tapasztalhatjuk meg, de már most hit által kapunk ebből a „jóból” morzsákat; – miközben, mint a gyerekek, nagyon várjuk a krisztusi „jó” kiteljesedését.

– 1. Azon a napon, attól a naptól kezdve de „jó” lesz nekünk.

Csak képekkel lehet valamit elmondani erről: víz, tej, must bőséges forrása fakad még a csontszáraz „sittim-völgyi” életek számára is, hogy megelevenítse azokat (18).

Jaj, de száraz az itteni életünk!

Fakadj fel, örök élet forrása! (20)

A templomunk majdnem a Balaton partján áll. Egyszer valaki úgy festette meg a templomunkat, hogy a lépcső alját már nyaldossa a lágy balatoni édesvíz.

Mindig ez az Ige jut eszembe, és Ezékiel próféciája, ahogy naponta rápillantok a falon függő akvarellre (Ezékiel 47,1–12).

– 2. Attól a naptól kezdve „elrendez” az Isten minden erőszakos vérontót.

Nem hagyja büntetés nélkül az Úr az Ő rendjének gyarló megzavarását (19).

De hogy hogyan rendezi el mindezt, mikor és kiken, azt Jézus Krisztusban mutatta meg igazán, a kereszten, ahol az Ő ártatlan vérét ontottuk ki mi, akik mindannyian „gyilkosok” vagyunk: Júda, Jeruzsálem, Edóm, Egyiptom, mindenki… (19).

– 3. Addig a boldog napig azonban hitben járunk, nem látásban (2Korinthus 5,7).

Valahogy úgy élünk ebben a Krisztus–hitben, mint ahogy a padlófűtés naponta melegíti a lakást. Jéghideg, rideg a beton, a kő, de alatta már ott tekereg kis csövecskékben a forróvíz, amely még a rideg padozatot is megenyhíti, és felmelegíti maga körül a levegőt. Teszi ezt mindaddig, gazdag forrású „külső” energiából táplálkozva, amíg teljességében meg nem érkezett a tavasz…

Szerző: refdunantul  2017.08.06. 04:00 komment

süti beállítások módosítása