Egyszer azt mondta nekem valaki: MEGŐRÜLÖK A RENDETLENSÉGTŐL; attól, amikor az események, a dolgok, a helyzetek átveszik az irányítást. Ez a tapasztalat már önmagában egy darab halál… – 1. Jób valójában a halál hatalmával viaskodik. Azzal a „hatalommal”, amelyet senki emberfia, semmilyen kultúrában nem tudott megoldani. Próbálunk ebben a világban öröklétet színlelni, kitolni az életidőt, utódainkban bízni, újra és újra feltámadni, mint a poraiból is felkelő, sokszázévig élő, mitikus főnixmadár. De lám, egy pillanat, egy váratlan fordulat és összedőlhet minden... – 2. Jób a halállal és az istenkérdéssel viaskodik. Nem érti az Istent. Ugyanakkor éppen ezzel a viaskodással kiált a leghitelesebben Isten után. Ki merhetjük-e mondani, hogy áldott a reménységben megélt ígéret, de hosszú szenvedés után már csak a valóságos jó tapasztalata jelenthet enyhülést és megoldást, egyébként felőrlődik a legkülönb is (Ézsaiás 40,30–31). Ilyenkor elhagyott az Isten? – 3. Bármilyen helyzetben vagyunk is; – nincs, soha nem is marad más reménység, mint a feltámadott Jézus Krisztus!

Cselekedetek 28,11–15

165. dicséret

Szerző: refdunantul  2017.07.13. 04:00