AZ EMBERTELEN KEGYESSÉGRŐL. – 1. A barátok eredetileg vigasztalni jöttek, de Elifáz első szemrehányó mondataiból kiderül, hogy nem vigasztalás lesz itt, hanem vitatkozás. Sajnos azóta is ez a helyzet, mert ma is jobban tudunk vitatkozni, mint vigasztalni. – 2. Elifáz a korabeli „bölcsességteológia” tanítását képviseli. Ennek alapján állítja ő, hogy a baj mindig valami bűnnek, hibának a büntetése (7–11). Elifáz a saját tanítását védi, a szenvedő Jóbbal szemben. – 3. Jézus Krisztus határozottan visszautasította ezt a „lelkületet”, mert noha a bűnnek ebben a világban is van konkrét következménye, de a hívő ember számára a próbatétel soha nem büntetés, hanem javunkat szolgáló nyomorúság, amelyen keresztül az Isten üdvösségesen fontosat végez el az életünkben (János 9,3). Elifáz szinte önmagával is ellentmondásba kerül, amikor beszéde végén hangsúlyozza, hogy nincs tökéletes ember, ezért valójában mindenki büntetést érdemelne. Ezzel pedig már az újszövetségi gondolatmenet kerül elénk, miszerint csak Isten kegyelme által maradhatunk meg (17–21).

Cselekedetek 17,1–9

225. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

– 1. A három barát közül a legidősebb, Elifáz szólal meg először.

A barátok eredetileg vigasztalni jöttek, de Elifáz első szemrehányó mondataiból kiderül, hogy nem vigasztalás lesz itt, hanem vitatkozás.

Sajnos azóta is ez a helyzet, mert ma is jobban tudunk vitatkozni, mint vigasztalni.

– 2. A barátok, így Elifáz is, a korabeli „bölcsességteológia” tanítását képviselik.

Elifáz arra bíztatja Jóbot, hogy saját kegyességére támaszkodjon, hiszen az istenfélelemre lehet építeni.

Csak azok vesznek el, akik bűnösök, gonoszok.

Ezeknek vesztéről a bölcsek kifejező képekkel tudtak szólni, mint ahogy itt Elifáz is teszi (8–11).

– 3. Elifáz a saját tanítása tekintélyét nemcsak az atyáktól örökölt tanítás biztosítja, hanem ő maga is kapott saját kinyilatkoztatást.

Valamiféle titokzatos, suttogó, álomszerű, félelmetes látomásról beszél, amiben egy homályos alak halk hangon szólt hozzá, és igazolta eddigi nézeteit (12–16).

Igen, mi álmunkban is a saját nézeteink igazolását látjuk, de az álmok többnyire gyarló lényünk termékei.

Ennek alapján állítja ő, hogy a baj mindig valami bűnnek, hibának a büntetése (7–11).

Elifáz beszédéből kiderült, hogy őt nem a szenvedő Jób érdekli, hanem a saját teológiája, és valójában azt keresi, hogy miként lehet mégis igaz az a tanítás, amire ő egész életét építette.

Elifáz számára az vált fontossá, hogy a saját tanítását védje Jóbbal szemben.

Ez az embertelenség csúcsa, és mindennapos.

Az a kérdés is felvetődik, hogy mire alapozzuk tanaink igazolását.

– 4. Ki kell mondani, hogy a barátok beszédeiben, így Elifáz beszédében is, nehezen lehet logikai gondolatmenetet találni, noha a beszédek szándéka egyértelmű. Amik itt elhangoznak, az összefüggésből kiemelve, akár igaz állításként is elfogadhatóak lennének.

Bizony a hívő ember gyakran int és erősít másokat, de kétségbeeshet, ha őt éri próbatétel. Elifáz ezt kéri számon Jóbon. Pedig tudomásul kell venni, hogy a hívő ember is ember, nyomorúságában ugyanúgy intésre, bátorításra és vigasztalásra szorul, mint bárki más (1–6).

A korabeli „bölcsességteológia” tipikus tanítása olvasható a beszéd második szakaszában, állítva, hogy minden baj valami konkrét bűn büntetése. Vagyis ártatlanul senki sem szenvedhet (7–11). Jézus Krisztus határozottan visszautasítja ezt a gondolkodásmódot, mert noha a bűnnek ebben a világban is van konkrét következménye, de a hívő ember számára a próbatétel soha nem büntetés, hanem javunkat szolgáló nyomorúság (Ézsaiás 38,7), amelyen keresztül az Isten üdvösségesen fontosat végez el az életünkben (János 9,3).

Elifáz szinte önmagával is ellentmondásba kerül, amikor beszéde végén hangsúlyozza, hogy nincs tökéletes ember, ezért valójában mindenki büntetést érdemelne. Ezzel pedig már az újszövetségi gondolatmenet kerül elénk, miszerint csak Isten kegyelme által maradhatunk meg (17–21).

Szerző: refdunantul  2017.06.09. 04:00