Folytassuk a tegnap megkezdett gondolatokat, hiszen erre Dávid hálaadó éneke is lehetősége ad. Dávid, harcai végén MAGASZTALJA AZ URAT, MERT KIMENTETTE ŐT minden ellensége kezéből (1). – A harc mindig „óriások” ellen folyik. Itt nemcsak arról van szó, hogy a filiszteusok valóban nagy termetű emberek lehettek (talán valamilyen genetikai hiba miatt, ahogy erre a 20. vers is utal), hanem arról is, hogy mindenkinek a maga harca az „óriási” (18–21). Vannak persze a mindennapiaktól elkülönülő látványos harcok, a megszokottnál is nehezebb harcos időszakok, és van értelmes, minőségi küzdelem is, ilyen a hit harca (2Timóteus 4,6–8). A harc "óriási" abban is, hogy nálunknál erősebb a végső ellenség. – Dávidot és Isten népét védi, oltalmazza, megmenti az Úr, végül Jézus Krisztusban megszabadítja minden ellenségtől, bűntől, betegségtől, haláltól (22,1–7). Sőt, a nehéz időszakokban emberi eszközöket is állít mellénk, ahogy az elfáradt Dávidra is vigyáztak emberei. Isten ugyanis nem engedi kioltani az Ő mécsesét. Ezt Jézus Krisztus feltámadása egyértelművé tette számunkra (16–17). Ő erősebb minden itteni „óriásnál”.*

Cselekedetek 14,1–7

3. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

*– A „Bates Motelt” eladták!!!

Szerző: refdunantul  2017.05.29. 04:00 komment

süti beállítások módosítása