Gyakran bíztatjuk így a másikat: Ne vedd annyira a szívedre! Absolon is így bíztatta Támárt. Pedig éppen az ellenkezőjére lenne szükség! Vegyük a szívünkre azokat, amik történnek velünk! De ne úgy, mint Absolon, aki bosszút forralt, hanem úgy, hogy a mi megváltó Urunk elé visszük életünket, és benne a saját nyomorúságainkat. Csak így adatik bocsánat, megoldás, oltalom. Vegyük szívünkre azt, amit Isten bűnnek nevez! MILYEN A BŰN? – 1. Agyafúrt (3). Döbbenetes, ahogy a ravasz és agyafúrt unokatestvér, Jónádáb segít Amnónnak, hogy megerőszakolhassa Támárt (1–6). – 2. Testiségében lelketlen (15–19). Látjuk ezt Amnón vágyakozásában, féltestvére Támár után, majd annak eltaszításában.* – 3. Irgalmatlanul agresszív és erőszakos, ahogy Absolon megöli Amnónt, a féltestvérét, szintén csellel, rászedve az apját, Dávidot is, és kivárva a megfelelő pillanatot (23–29).** – 4. Rejtetten valós indítékok által mozgatott, hiszen az egész történet hátterében mégiscsak a Dávid utáni trónöröklés harcait látjuk a "királyfiak" között (30). Dávid sem lát még tisztán, és gyászolja az elsőszülött Amnónt, mert nem látja még az Úr valódi választottját (30–39).

Cselekedetek 7,54–60

426. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Érzékletes az ellenállhatatlanul feszítő testi vágy erejének leírása, és a kielégülés után a vágy tárgyának meggyűlölése és eltaszítása.

– Nem akadály az sem, hogy azt kívánom meg, aki nem lehet az enyém.

– Nem számít az sem, hogy utána nem válallom fel felelősen azt, akivel testben eggyé lettem.

– Pedig kitörölhetetlen nyomot hagyunk egymásban testileg is.

– Hányszor érhető tetten ez a lelketlen testiség mosolyban, tekintetben, röhögésben, megjegyzésben, pótszerek hatása alatt, munkahelyeken és bulikban, az élet minden színterén.

** Az erősebb kutya esete ez, és testi szemekkel azt látjuk, hogy erre épül a világ.

Szerző: refdunantul  2017.05.08. 04:00 komment

süti beállítások módosítása