AZ ISTENFÉLELEM VALÓBAN KIŰZI A FÉLELMET az Úr népe köréből, és a gyülekezet tagjainak szívéből (1János 4,18). – 1. Az élő Isten félelme azonban valóban megrettenéssel és megrendüléssel kezdődik, amely rádöbbent bennünket arra, hogy por és hamu vagyunk az Úr nélkül, bárkik vagyunk is egyébként (1Mózes 18,27). – 2. Ehhez a konkrét megrettenéshez mindig áldozatokat követelő események vezetnek el bennünket. Mielőtt értetlenkednénk Úzzá halálán (6–8), vegyük tudomásul, hogy vannak olyan területek, ahol már nem a mi dolgunk megoldani a „problémákat”, bármilyen kínosak is azok, mert az Úr nem adott azokban illetékességet nekünk. Az „Oly sokáig szerettelek” című filmben egy orvos anya halálba segíti rákos beteg, nagy kínokat átélő hatéves gyermekét. Mindent értünk és átérzünk, de ezeket a kérdéseket nem lehet emberi logikával, bölcsességgel és érzelmekkel megközelíteni, hanem csakis Isten kijelentése felől, miszerint itt már nincs illetékességünk. Nem nyúlhatunk bele a szuverén Isten szent dolgaiba. – 3. Ez vezeti el Dávid királyt, mint vezetőt is a teljes megrendülésig, a tényleges istenfélelemig, az Úr minden szavának komolyan vételéig (9–11), és aztán tényleges áldásokig és örömökig (12–23) .

Cselekedetek 3,11–26

286. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

AZ ISTENFÉLELEM VALÓBAN KIŰZI A FÉLELMET az Úr népe köréből, és a gyülekezet tagjainak szívéből (1János 4,18).

– 1. Az élő Isten félelme azonban valóban megrettenéssel és megrendüléssel kezdődik, amely rádöbbent bennünket arra, hogy por és hamu vagyunk az Úr nélkül, bárkik vagyunk is egyébként (1Mózes 18,27).

– 2. Ehhez a konkrét megrettenéshez mindig áldozatokat követelő események vezetnek el bennünket.

A szent ládát nem szabályszerűen szállították Jeruzsálembe (4Mózes 4,4–15); nem vállon, hanem szekéren (2–4). A zötyögő szekérről pedig majdnem lezuhant a láda.

Szegény Uzzá, védve a ládát, hozzáért ahhoz, ezért az Úr haragja lesújtott rá, és szörnyethalt (6–8).

Mielőtt értetlenkednénk, vegyük tudomásul, hogy vannak olyan területek, ahol már nem a mi dolgunk megoldani a „problémákat”, bármilyen kínosak is azok, mert az Úr nem adott azokban illetékességet nekünk.

Az „Oly sokáig szerettelek” című filmben egy orvos anya halálba segíti rákos beteg, nagy kínokat átélő hatéves gyermekét.

Mindent értünk és átérzünk, de ezeket a kérdéseket nem lehet emberi logikával, bölcsességgel és érzelmekkel megközelíteni, hanem csakis Isten kijelentése felől, miszerint itt már nincs illetékességünk. Mi pedig mindig az érzelmeink és gyarló bölcsességünk felől értelmezzük az egész világot…

Nem nyúlhatunk bele a szuverén Isten szent dolgaiba.

– 3. Ez a rettenetes esemény vezeti el Dávid királyt, mint vezetőt is a teljes megrendülésig, a tényleges istenfélelemig, az Úr minden szavának komolyan vételéig (9–11).

– 4. De ezután világossá lesz a lényeg, hogy egyedül az élő Isten féleleme az:

– amely aztán megerősíti Isten népét, sok ifjat ad (1);

– látható, közös örvendezést ajándékoz nekünk Isten dicséretében (5; 16);

– sőt, minden külső, irigységből fakadó megvetés helyett is hitelességből fakadó tiszteletet ajándékoz népének az Úr félelme (20–23);

– nem is beszélve arról a sok konkrét áldásról (12), amiben Isten népének tagjai a gyülekezet és saját házuk népe közösségében részesülnek, még a próbatételek idején is (17–20).

Szerző: refdunantul  2017.04.25. 04:00 komment

süti beállítások módosítása