VANNAK MEGOLDHATATLAN PROBLÉMÁK, amelyek újból és újból előtolakodnak. – 1. Isten népe számára ilyenek a „filiszteusok”, akik folyamatosan lesben állnak, támadásra készen. Hányszor tapasztaljuk, hogy konfliktusok hosszú évek után is előtolakodnak; sebek váratlanul felszakadnak; sértődések és vetélkedések pusztítanak folytonosan. Ugye, vannak olyan tapasztalataink, hogy bizonyos konkrét problémák akár a halálig is elkísérhetnek bennünket (17–18).* – 2. Dávid azonban az Úrhoz fordult, jeleket kért és kapott, hogy felvonuljon-e a filiszteusok ellen (19). Az Úr hatalmas győzelmet adott népének, mit amikor a víz áttöri a gátakat; – így sodorta magával a filiszteuskat az Úr, bálványaikkal együtt (20–21).** – 3. Csak az Úr által adatik győzelem. Megkérdezni az Urat, azt jelenti, hogy Őbenne bízunk, akárhogyan válaszol is (22–25). Jézus Krisztus legyőzte a halálos problémát, ezért az újból felbukkanó, mindennapi problémákkal többnyire már nem sok dolgunk van. Sokkal gyakrabban legyinthetnénk ilyenkor élő hittel, hiszen nem kell mindig felvenni a kesztyűt.

Cselekedetek 3,1–10

9. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Főleg, ha valaki egy időre „magasabbra” jutott ebben a gyarló világban, mint itt Dávid, akkor azonnal számos ellenség kerülhet elő…

** Aztán a filiszteusok ismét támadtak, és Dávid ismét megkérdezte az Urat, jelet kapott, valamint újabb győzelmet.

Szerző: refdunantul  2017.04.24. 04:00 komment

süti beállítások módosítása