Dávid visszatért a saját népéhez, a filiszteus Ciklágból Hebronba. Sokáig bujdokolt Dávid idegenben, és ez majdnem hűtlenné tette őt. Megoldást nyújt, ha visszatérünk oda, ahová az Úr állított minket. A VISSZATÉRÉS UTÁN MINDJÁRT SOK PRÓBATÉTELT KELLETT KIÁLLNIA Dávidnak, de ezeket ő már az Úr kezéből fogadta el. – 1. Az első próba a „kicsiny kezdet” volt. Júda törzse ugyan királlyá kente Dávidot. De csak ez az egy törzs ismerte fel Isten akaratát, és hajolt meg Dávid személye előtt (1–4). Dávidot nem törte le a „kicsiny kezdet”. Isten országa megvalósulásának alapvető törvénye, hogy mustármagnyi kezdetből indul ki (Máté 13,31–32). – 2. A második próba a széthúzás. Dávid királlyá választásáról minden felelős izráeli vezető tudott, az egész néppel együtt. Mégis az egység helyett pártviszályok, a békesség helyett testvérharcok robbantak ki. Hiányzott az Istennek kedves összetartozás tapasztalata, és a közös ügyért áldozatokat is hozó összetartás (8–11). – 3. A próbákhoz az Úr adhat erőt és megbízható segítséget (4–7). Dávid ezután minden lépésében megkérdezte az Urat (1).

Cselekedetek 1,114

358. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* Dávid visszatért a saját népéhez, a filiszteus Ciklágból Hebronba.

Sokáig bujdokolt Dávid idegenben, és ez majdnem hűtlenné tette őt.

Megoldást nyújt, ha visszatérünk oda, ahová az Úr állított minket.

A VISSZATÉRÉS UTÁN MINDJÁRT SOK PRÓBATÉTELT KELLETT KIÁLLNIA Dávidnak, de ezeket ő már az Úr kezéből fogadta el.

– 1. Az első próba a „kicsiny kezdet” volt.

Júda törzse ugyan királlyá kente Dávidot.

De csak ez az egy törzs ismerte fel Isten akaratát, és hajolt meg Dávid személye előtt.

Dávidot nem törte le a „kicsiny kezdet”.

Isten országa megvalósulásának alapvető törvénye, hogy mustármagnyi kezdetből indul ki (Máté 13,31–32), de hatalmas fává növekszik, amely védelmet ad másoknak is, mint a fa az égi madaraknak (1–4).

– 2. A második próba a széthúzás.

Milyen döbbenetes, ami ezután történt.

Dávid királlyá választásáról minden felelős izráeli vezető tudott, az egész néppel együtt.

Mégis az egység helyett pártviszályok, a békesség helyett testvérharcok robbantak ki.

Hiányzott az Istennek kedves összetartozás tapasztalata, és a közös ügyért áldozatokat is hozó összetartás.

Saul hadseregparancsnoka, Abnér, az északi országrész törzsei, azaz Izráel számára Saul még életben maradt fiát, Isbósetet tette meg királlyá (8–11).

Úgy gondolom, nem kell aktualizálni ezeket a történéseket.

– 3. A próbákhoz az Úr adhat erőt és megbízható segítséget. 

Dávid minden lépésében megkérdezte az Urat (1).

Szövetségeseket pedig azok között keresett, akik megbízható emberek voltak.

Ezek kiválasztásában nem arra tekintett, hogy azok éppen akkor melyik gyarló oldalon álltak, hanem hogy a maguk helyén megbízhatóak-e.

A Jábés-gileádiak ilyen megbízható emberek voltak, akik még Saul és fiai holtestét is megmentették a meggyalázástól.

Megbízható, alkalmas embereket adj Urunk nekünk (4–7).

Szerző: refdunantul  2017.04.18. 04:00 komment

süti beállítások módosítása