Bolond ez a Dávid! Saul elől menekülve más ellenséget kap, megalázó helyzetbe kerül (11). Dávidnak bolondnak kellett tetetnie magát, hogy ne bántsák, hogy életben maradhasson. Menekülés, kard, idegen környezet, hazugság...  (14) Van itt bolond elég! (15–16) Dávid is azzá lett. Van, aki bolond. Van, aki tetteti „bolondságát”, hogy túléljen, vagyis beadja a derekát a körülményeknek, és ügyeskedik a maga érdekében. Valójában bolond dolgot tesz az ember, ha az Úr nélkül él; – aztán először csak bolondozik, viccelődik; – közben ügyeskedik; – majd szép lassan megbolondul, és már régen beteg, miközben még mindig azt hiszi, hogy csak szerepet játszik. Mennyi mindenért csorog a nyálunk. Bolond itt mindenki! Megváltás kell. Jézus Krisztus kell!!!

Márk 11,2733

204. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* – 1. Bolond ez a Dávid! 

Dávid felfegyverkezve indult el (10–12).

Pedig Góliát fegyvere nem véletlenül állt a szentélyben.

Az igazi győzelmet ugyanis soha nem fegyverrel, erőszakkal szerezzük meg.

Az igazi, egyetlen győzelem Jézus Krisztusé, aki isteni hatalmával és irgalmával a gonosz és a halál felett diadalt aratott.

Dávid sem karddal, de nem is parittyával, hanem az Úr erejével győzhetett.

Amikor azonban kardot kért, egyre mélyebbre jutott.

A kard a félelem és a gyarló emberi erőlködés jele volt, az Istenbe vetett bizalom helyett.

– 2. Bolond ez a Dávid, mert ennek nyomán menekült idegen helyre, a filiszteus Gát városának királyához, Ákishoz (11).

Idegenben azonban az ember mindig idegen marad.

Ez a dolgok rendje, mert nem azon a helyen vagyunk, ahová az Úr rendelt minket.

A félelem nem vezethet életutunkon, és nem is hoz megoldást (13).

– 3. Bolond ez a Dávid! 

Saul elől menekülve más ellenséget kap, megalázó helyzetbe kerül.

Dávidnak bolondnak kellett tetetnie magát, hogy ne bántsák, hogy életben maradhasson.

Menekülés, kard, idegen környezet, hazugság...  (14)

– 4. Van itt bolond elég!

Dávid is azzá lett.

Van, aki bolond.

Van, aki tetteti „bolondságát”, hogy túléljen, vagyis beadja a derekát a körülményeknek, és ügyeskedik a maga érdekében.

Valójában bolond dolgot tesz az ember, ha az Úr nélkül él; – aztán először csak bolondozik, viccelődik; – közben ügyeskedik; – majd szép lassan megbolondul, és már régen beteg, miközben még mindig azt hiszi, hogy csak szerepet játszik.

Mennyi mindenért csorog a nyálunk.

Bolond itt mindenki! (14–16)

Megváltás kell. Jézus Krisztus kell!!!

Szerző: refdunantul  2017.03.30. 04:00 komment

süti beállítások módosítása