Éli főpap idején ritka volt az Úr kijelentése (1), hiszen az Úr szolgái is olyannyira méltatlanná lettek a szent ügy képviseletére, hogy Isten nem adott Igét. Sírnivaló, hogy maga a főpap sem hallja az Igét, és „visszaküldi a helyére” azt is, aki hallhatná (4-7). Mi van ma? „Lelki sivárságról” nem beszélhetünk, mert egyházon belül is számos „lelki mutatványt” tapasztalunk. Lelki sivárság nincs, de Ige is alig, - ritka az üzenet, a tiszta isteni kijelentés. Ahol pedig van, ott betű szerinti, könyörtelen szigorban (2Korinthus 3,6). Mindegyik életveszélyes helyzet, krisztustalan. Az Úr azonban könyörül népén. Nem hagy halálos, Ige nélküli sivárságban. De nem engedi azt sem, hogy a régi embert megtámogatva, csak lelkizzünk, vagy „másokat agyonverő botként” használjuk az Igét. Élő vízre van szükség, mert víz nélkül szomjan halunk, de ha túlitatnak bennünket, abba is belepusztulhatunk. Az élő víz tiszta és elég (János 4,13-14).* Éli főpap mellett már ott növekszik a kis Sámuel (3), aki kapja, hallja és végül engedelmesen fogadja az Igét, a szabadítás evangéliumát (4-9). Erre van szükség ma is, csakis erre!**

Márk 3,1-6

151. dicséret

* Más képpel élve: milyen jó, hogy nem alszik ki az Úr mécsese (3)…

** Kiegészítések az igeszakasz magyarázatához:

Az ifjú Sámuel Éli főpap felügyelete alatt szolgált (1).

- Ezt mindvégig komolyan vette, egészen addig, amíg Isten láthatóan meg nem ítélte Éli házát.

- Akkor az idősnek volt tekintélye, ma a fiatalnak van.

- Az életkor persze önmagában soha nem érdem az Isten előtt, mert az idős is lehet méltatlanná és a fiatal is kiválasztottá, az Ő akarata szerint.

- De az Istennek kedves alaphelyzet mégiscsak az idősek, a tapasztaltak tekintélye és felügyelete. Manapság ebben is fejre állt a világ, mert egy húsz évvel fiatalabb is minden gond nélkül kioktatja az apja korabelit.