Bizonyosság, reménység és öröm hatja át az apostol szavait, pedig fogságban szenved, amit felvállalt az evangéliumért (8). Megszégyenítő ez a körülményektől független reménység ránk nézve, akik annyit panaszkodunk, az egyházzal és saját ügyeinkkel kapcsolatban is. Pedig akire az Úr az evangélium drága kincsét bízta, annak bizonyosságot és reménységet is ad mindenkor. Talán éppen ez a jele annak, hogy valóban az Ő szolgái vagyunk-e? Ez a reménység abból a bizonyosságból fakad, hogy az élő Isten, már az idők kezdete előtt gondoskodott rólunk, mint az Ő győztes ügyének szolgáiról (9). Ezt a tényt Jézus Krisztusban egyszer és mindenkorra világossá tette, nyilvánosságra hozta, amikor feltámasztotta Őt a halálból, és elhozta számunkra az elmúlhatatlan életet (10). Tehát Isten embere soha nem veszítheti el reménységét, hanem mindenkor meggyőződéssel őrzi, hirdeti és éli, ezáltal továbbadja az evangéliumot (11-14). Reménységünket az se törje meg, ha emiatt sokan elfordulnak tőlünk (15), mert Isten mindig ad mellénk testvéreket, hűséges segítőket (16-18). Az igazi megújulás mindig ebből a reménységből fakad.

Zsoltárok 67

67. zsoltár